Az elmúlt években a globalizációról szóló jelentések többsége annak problémáira, így a nemzetközi kereskedelem mértékének csökkenésére, illetve a „megaregionális” kereskedelmi megállapodásoktól való visszalépésekre összpontosított. Valóban, Donald Trump amerikai elnök felmondta a csendes-óceáni partnerséget (TPP), továbbá leálltak a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségről (TTIP) szóló tárgyalások is az USA és az EU között.
A szalagcímek azonban félrevezetők lehetnek. Habár az új kereskedelmi megállapodások vitákat válthatnak ki, az igen valószínűtlen, hogy a protekcionizmus fog dominálni. Ez még az USA esetében is igaz, ahol Trumpot azzal az ígéretével választották meg, hogy keményebben fog fellépni az USA jelentős kereskedelmi partnereivel, például Mexikóval és Kínával szemben. Mindeddig azonban a Trump-adminisztráció nem tett olyan lépést, amely azt jelezné, hogy a protekcionizmus egy új korszaka következik.
[caption id="" align="alignleft" width="577"]
Mindeddig a Trump-adminisztráció nem tett olyan lépst, amely azt jelezné, hogy a protekcionizmus egy új korszaka következik. Fotó: AFP[/caption]A protekcionista intézkedések támogatásának új hullámához arra van szükség, hogy jelentős érdekcsoportok a status quo megváltoztatását célzó kampányt indítsanak el. A múltban ugyanazon iparág munkavállalóinak és tőkéseinek koalíciója lobbizott a protekcionizmus mellett. Érdekeik összhangban voltak, mivel a magasabb vámok lehetővé tették a munkavállalóknak, hogy magasabb béreket követeljenek, miközben a tőkések – külföldi versenytársak hiányában – így is magasabb profitra tudtak szert tenni.
Manapság azonban a munkavállalók és a tőke érdekei már nem állnak összhangban. A legtöbb feldolgozóipari tevékenységet multinacionális vállalatok dominálják, amelyek sok országban működtetnek gyárakat. A külföldi tulajdonú vállalatok teljesítménye teszi ki a kínai export mintegy felét, az amerikai cégek pedig a legnagyobb befektetőknek számítanak Kínában. Vagyis ha Trump betartja kampányígéretét, és 45 százalékos importvámot vet ki a kínai árucikkekre, azzal jelentős csapást mér az amerikai vállalatok profitjára.
A másik jelentős különbség a múlthoz képest, hogy sok cég a globális értékláncok része lett, s ennek keretében a különböző termékeket importált alkotóelemekből (gyakran a legmodernebb alkatrészek az USA-ból érkeznek) szerelik össze olyan országokban, mint Mexikó vagy Kína. Ha ezek az országok válaszintézkedéseket hoznak az amerikai importtal szemben, az exportáló amerikai cégek ennek károsultjai lesznek.
Azok, akik Kínával és Mexikóval szemben kemény fellépést akarnak, azt állítják, céljuk az, hogy rávegyék az amerikai cégeket, hogy teljes mértékben az USA-ban gyártsák termékeiket. Az összeszerelés azonban általában alacsony képzettséget igénylő, alacsony bérezésű munka, amely az értéklánc alján helyezkedik el. Vagyis ha a Kínában gyártott termékekre magasabb vámot vetnek ki, az csak azt fogja kiváltani, hogy az összeszerelést egy másik, alacsony bérezésű országba viszik át, és nem az USA-ba.
Ugyanez mondható el Mexikóval kapcsolatban is. Az USA kiléptetése a NAFTA-ból vajmi keveset tenne azért, hogy jól fizető állások jöjjenek létre az országban.
Természetesen az elnökség Trumpnak jelentős hatalmat ad a külkereskedelmi politika alakítására, így nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget, hogy protekcionista intézkedéseket vezet be támogatói bázisa tetszésének elnyeréséért. Ám azt is ki lehet jelenteni: nincs széles körű támogatottsága az USA-ban annak, hogy visszatérjenek a lezárt határokhoz.
Mindeközben Európa az ellenkező irányba tett lépéseket. Az európai multinacionális cégeknek is jelentős érdekeltségeik vannak Kínában, illetve a Kínába és más feltörekvő piacokra irányuló európai feldolgozóipari export mértéke közel kétszerese az amerikainak. Sok európai a külkereskedelemben lehetőséget lát, nem a munkahelyekkel szembeni fenyegetést.
Ha ilyen kicsi a támogatottsága manapság a szabadkereskedelem visszafordításának, akkor miért hallani ilyen erős elutasító hangokat a nagy kereskedelmi megállapodásokkal kapcsolatban? Az USA-ban a feldolgozóipari munkavállalók bérei már hosszú ideje stagnálnak, és a szektor munkalehetőségei is gyorsan csökkennek. Ahogy ezek a trendek összetalálkoztak a magas külkereskedelmi deficittel, a két tényező politikailag egymásba fonódott, még akkor is, ha a legtöbb tanulmány azt mutatja, hogy az automatizáció jóval fontosabb szerepet játszik a feldolgozóipar teljes foglalkoztatásban betöltött részesedésének csökkenésében.
A feldolgozóipar Európában jobban teljesít, mint az USA-ban. Mégis tiltakozások tapasztalhatók a TTIP-vel – illetve kisebb mértékben az EU és Kanada közötti kereskedelmi megállapodással – szemben, miután néhányan azt kifogásolják, hogy ezek az új megállapodások állítólag a hazai standardokat és szabályozásokat alárendelik majd a kereskedelmi partnerek szabályozásainak. A nagy kereskedelmi megállapodások gyakran új egészségügyi és biztonsági előírásokat vezetnek be, s ezek politikailag kényesebb ügyekké válhatnak, mint az amúgy is alacsony vámok csökkentésének kérdése.
Ám a megaregionális kereskedelmi megállapodások népszerűtlensége a fejlett gazdaságokban nem váltja ki a protekcionizmushoz való visszatérés széles körű támogatottságát. A kereskedelmi liberalizáció kerékpárelmélete – azazhogy felborul, ha nem tud folyamatosan előrehaladni – nem igaz. Az európai politikusoknak figyelmen kívül kellene hagyniuk a Trump-adminisztráció felől érkező protekcionista hangokat, és a globális kereskedelmi rendszer és a liberális nemzetközi rend megvédésére kellene koncentrálniuk.
Copyright: Project Syndicate, 2017
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.