Optimista konvergenciaprogram

Május elején megismerhettük a magyar kormány jövő évi költségvetési terveit és adócsomagját. Emellett Magyarország megküldte az Európai Bizottságnak aktuális konvergenciaprogramját is, így nemcsak a közeljövő gazdaságpolitikai lépéseiről, hanem a középtávon várható folyamatokról is képet kaptunk. Mindkét dokumentum alapvetően optimista szemléletű, és azzal a feltevéssel él, hogy a globális pénzügyi válság utáni stabilizáció nehéz éveire a prosperálás időszaka következik.

A jövő évi költségvetésnek persze kétségkívül van némi választási jellege: az államháztartás GDP-arányos hiánya immár 2,4 százalék. Ahogyan a választások évéhez közeledtünk, ez a hiánycél folyamatosan, évről évre növekedett. Igaz, még a mostani hiányszám is a bűvös 3 százalékos határ alatt van, de meglehetősen furcsa a hiány összetétele az államháztartás alrendszerei szerinti bontásban. A központi költségvetés tervezett hiánya ugyanis a GDP 3,1 százaléka, miközben a helyi önkormányzatoknál a GDP 0,5 százalékára rúgó többletet tervez a kormány. A választások évében ez igencsak ambiciózus vállalásnak tűnik – még akkor is, ha tudjuk, hogy a Fidesz–KDNP-kormány az elmúlt években igen hatékonyan tudta érvényre juttatni makropénzügyi vállalásait, és ehhez a gazdaságpolitikai eszközök feltűnően széles palettáját alkalmazta.

Tartalmilag a jövő évi költségvetés kevés meglepetéssel szolgál. A nyugdíjasok nyugdíjprémiuma nyilván nem véletlenül esik a választások évére. Emellett a tervek szerint 2018-ban az egészségbiztosítási kiadások is 12,5 százalékkal nőnek, ezen belül a gyógyító-megelőző ellátások jelentős bővülése több kórház helyzetét is konszolidálhatja. Jövőre a közszférában dolgozók különböző életpályamodelljeinek költségvetési fedezetére, továbbá lakásépítési támogatásokra is jelentős összegeket allokál a kormány, miközben a közmunkaprogram kiadási kerete 30 százalékkal csökken. Röviden: a 2018-as költségvetés konzisztens a kormányzat elmúlt években követett gazdaságpolitikájával, és a választási szempontból kitüntetett csoportok kedvezményezését igyekszik az aggregált hiánycél kordában tartása mellett megvalósítani.

A konvergenciaprogram szerint a magyar gazdaság középtávú kilátásai is biztatók. Ezek szerint a gazdasági növekedés tartósan évi 3,5 százalék fölött lesz, közben a kamatkiadások folyamatosan csökkennek. Ebből az adósságráta további mérséklődése adódik, és a kormányzati előrejelzés szerint 2021-re a GDP-arányos bruttó államadósság már csupán 61,2 százalék lesz. A kormányzat a GDP minden komponensére optimizmussal tekint: javul a termelékenység, nő a foglalkoztatottság, és bővülnek a beruházások is. Ez ugyanakkor inkább kincstári optimizmusnak tűnik, mégpedig mindhárom dimenzióban. Más közép-európai országokkal összevetve, a magyar üzleti környezet kevésbé vonzza a külföldi beruházókat, a hazai vállalkozói szektor pedig ennek hiányát nem tudja pótolni.

A külföldi beruházások hiánya egyúttal a technológiatranszfer lassúságával is jár, ami kedvezőtlen hatást gyakorol a termelékenységre. De a legerősebb kétségek a foglalkoztatottság további érdemi emelkedésének lehetőségére vonatkoznak, annak ellenére, hogy az elmúlt években nemcsak a közmunkások száma, hanem az elsődleges munkaerőpiaci részvétel is számottevően emelkedett Magyarországon. A kényszerű ösztönzők fokozásától már nem várható az aktivitás további bővülése, a munkaerőpiac egyéb szűk keresztmetszetei ugyanakkor csak hosszabb távon orvosolhatók. Itt olyan gazdaság- és társadalompolitikai lépések kellenének, amelyek láthatóan nem nagyon egyeztethetők össze a kormányzati gazdaságfilozófiával. Ha a bevándorlást központi problémának tekintjük, a leszakadó társadalmi csoportok szegénységének generációkról generációkra történő újratermelődése ellen pedig keveset teszünk, akkor éppen a tartós gazdasági növekedés lehetséges tényezői maradnak gyengék. És nemcsak középtávon, hanem hosszú távon is.