Új selyemút, régi célok

Amikor Hillary Clinton 2011-ben meghirdette Amerika csendes vagy csendes-óceáni évszázadát (America’s Pacific Century), vagyis az amerikai külpolitika „keleti nyitását”, a kínaiak sem késlekedtek sokáig a stratégiai válasszal. 2013-ban nyilvánosságra hozták nyugati nyitásuk programját Egy övezet, egy út kezdeményezés néven (One Belt, One Road Initiative). Ennek keretében került sor a héten Pekingben a Belt and Road fórumra, amelyen 130 ország képviseltette magát valamilyen formában, huszonkilencen a legmagasabb szinten. A teljesség igénye nélkül: nemcsak Oroszország, Pakisztán, Törökország vagy éppen Magyarország és Csehország legfőbb döntéshozói fogadták el a meghívást, de az IMF, a Világbank, a WTO és a Világgazdasági Fórum vezetői is megjelentek és felszólaltak Pekingben.

A kínaiak hatalmas pénzügyi tartalékaikra és infrastruktúra-fejlesztő kapacitásukra építve össze kívánják kötni Kínát Belső-Ázsiával, Afrikával és Európával, a régi selyemút prosperitását ígérve azoknak az országoknak, amelyek az elmúlt több mint fél évszázadban inkább a kétpólusú világrend proxy háborúinak elszenvedői voltak, és amelyek számára a 90-es évektől kibontakozó új világrend sem hozott megváltást. Egyes becslések szerint az övezet országainak az elkövetkező tíz évben évi 900 milliárd dollárnyi finanszírozásra lenne szükségük fejlesztési terveik megvalósításához, míg a Fitch szerint az egész projekt Kína politikai ambí­cióit és az USA kiszorítását szolgálja az ázsiai befolyási övezetből, és a beruházási igény túltervezett. Túltervezett projektekre láttunk már példát a 2. világháború utáni időszakban, elég csak az eladósított latin-amerikai országokra vagy Indonéziára gondolnunk, és arra a feltételezésre, hogy gazdasági bérgyilkosok márpedig léteznek.

Vagyis az Egy övezet, egy út kezdeményezés veszély és lehetőség is egyben. Ugyanis a politikusok és az üzletemberek hajlamosak a rövid távú hasznokra fókuszálni, dacára az előre látható hosszú távú veszteségeknek, míg az államférfiak és a tudomány művelői – definíció szerint – távlatosan gondolkodnak. A kínai elnök, Hszi Csin-ping beszéde bővelkedett a távlati célokra való utalásokban és magasztos elvekben. A beszéd legfontosabb eleme a több ezer éves kulturális és szellemi hagyományokra történő utalás volt, amelyet a plenáris ülést követő panelbeszélgetések során sem felejtettek el kiemelni a résztvevők, akik között hemzsegtek a volt miniszterelnökök és a globális szinten mérvadó think tankek vezetői.

A multipolaritás, a kölcsönösség, az inkluzív gazdasági növekedés és a fenntarthatóság fontos eleme a meghirdetett programnak. Persze mindenki tisztában van az alkupozíciókkal, de beszédével Hszi lapot osztott az együttműködésben részt vevő országoknak is. A szimbolikus üzenetek hivatkozási alapként szolgálnak az üzleti tárgyalások során, hiszen Kína csak akkor lehet hosszú távon sikeres Egy övezet, egy út politikájával, ha valóban figyelembe veszi partnerei érdekeit is. Talán kissé idealistán hangozhat, de ma már nem lehet az Y és a Z generációk szempontjainak figyelmen kívül hagyásával politizálni, amelyek pedig sokkal kevésbé elfogadók az igazságtalanságokkal szemben.

Magyarországnak a kelet-közép-európai országok legalább annyira vetélytársai, mint együttműködő partnerei, ugyanis Kína a régióra méreténél fogva egységes egészként tekint. Nem elhanyagolható versenyelőnyünk ugyanakkor, hogy kétoldalú politikai kapcsolataink lényegesen hosszabb és megszakítás nélküli múltra tekintenek vissza, valamint a keleti nyitás óta explicit, az ázsiai régióra irányuló stratégiával rendelkezünk, és a helyi kínai kisebbség is jó hírünket viszi.

Végezetül valami, ami hitelesítheti a „kommunista” Kínát: negyven év alatt 800 millió embert vezetett ki a szegénységből, 200 milliót egyenesen a középosztályba juttatva, míg 2030-ra félmilliárd kínai tartozhat a közepes jövedelműek táborába. Az emberhez méltó életvitelnek pedig végül is az az alapja, hogy amennyire lehetséges, képesek legyünk függetleníteni magunkat a létfenntartás mindennapi gondjaitól.