Kanyarban a kínai hitelválság?

A kínai jegybank politikájának érzékelhető változása nyomán egyre többen tartanak attól, hogy egy hitelválság küszöbén állunk. Ám ez nem valószínű, a közelmúltban végrehajtott szigorítások a helyes irányba tett lépésként értelmezhetők, mivel javítják az ország hitelpiacainak stabilitását.

Idén februárban, az éveken át tartó monetáris és költségvetési lazítást követően, Kína mintha irányt váltott volna. Azóta a Kínai Népi Bank (PBoC) több monetáris eszköz – például a nyíltpiaci műveletek és a középtávú hitelkonstrukciók – kamatlábát megemelte, ami de facto likviditási megszorításként értékelhető. Ennek hatása már a piaci kamatok, például az egynapos SHIBOR kamatláb mértékén is érzékelhető. Éppen e miatt az irányváltás miatt kezdett néhány nemzetközi befektető egy közelgő válságtól rettegni, ami valahol érthető, hiszen a váltás potenciális következményei között ott van a kishitelezőket érintő likviditási válság és/vagy Kína középtávú növekedésének lassulása is.

Bár a hitelezők konszolidálásával is foglalkozhatna még, úgy látjuk, a PBoC ura a helyzetnek. A likviditás menedzselését célzó intézkedéseket szabályozói szigorításként kell felfogni, amelynek keretében a jegybank a jogalkotóval együtt próbálja kontroll alá vonni a bankon kívüli hitelezést. Bár erre a hozamok rövid távon emelkedéssel reagálnak, a szándék nem a vállalatok kiéheztetése, hanem az általános vélekedés szerint túl nagyra hízott hitelpiaci léggömb fokozatos leeresztése.

Ha a kamatok annyira elszállnának, hogy az már veszélyeztetné a vállalatok életképességét, és jelentősen visszaesne a növekedés, a PBoC előtt még mindig ott állna a lehetőség, hogy vagy további likviditást pumpáljon a rendszerbe, vagy a hitelezési aktivitásuk felpörgetésére sarkallja a nagyobb bankokat.

A kínai jegybank általi szigorításokra több olyan szabályozói intézkedéssel párhuzamosan kerül sor, melyek célja a bankközi likviditás visszaszorítása és a bankon kívüli hitelezési tevékenység (vagyis az „árnyékbankok”) megfékezése. Historikusan – és a fejlett piacoktól eltérő módon – a kínai bankközi kamatlábaknak nem sok hatásuk van a reálgazdaságra, mivel a kínai pénzügyi rendszer működését az állam irányítja. A szabályozó hatóság kvóták és más irányelvek használatával befolyásolja az állami tulajdonú bankok tevékenységét.

A pénz árát végső soron ezek az intézkedések határozzák meg, így az nem függ a bankközi kamatlábaktól. A bankon kívüli hitelezés elterjedésével viszont szorosabbá vált a pénzpiaci kamatlábak és a reálgazdaság közötti kapocs, mivel a bankon kívüli hitelezők a pénzpiacról finanszírozzák a hiteleiket. A PBoC közelmúltban végrehajtott intézkedései, melyek célja a pénzpiacok feletti ellenőrzés visszaszerzése, a likviditás szűkítése és lényegében a rövid távú kamatok megemelése, megdrágították az árnyékbanki tevékenységet folytatók számára a hitelezést, ezáltal csökkent a hitelfinanszírozás elterjedtsége.

Arra számítunk, hogy a stabilizálódást a hitelvolumen növekedésének lassulása és az idegen tőke arányának általános csökkenése fogja megelőzni, viszont mindez enyhíti majd az inflációs nyomást. Az infláció visszaszorítása kulcskérdés, mivel a kínai bankok likviditásának alapját a megtakarításaikat bankban tartók betétei alkotják. Az infláció közelmúltbeli meglódulása gyengítette e betétesek vásárlóerejét, ami a betéteik megnyirbálására késztette őket, ennek pedig egyenes következményeként csökkent a banki likviditás.

Az adósságválság leggyakoribb előjele a likviditási válság, de jó okunk van feltételezni, hogy Kína megfelelő védettséggel rendelkezik ennek bekövetkezése ellen. Először is, amikor jelentős megtakarításaikat az ügyfelek hajlamosak a bankban tartani, akkor mindig van elérhető likviditás. Másodszor, és ez nagyon eltér a nyugati gazdaságok működésétől, gyakorlatilag az összes kínai hitel mögött belföldi finanszírozás áll, és helyi bankok nyújtják őket. Harmadszor: a tőke még mindig állami ellenőrzés alatt áll, melyet szükség esetén villámgyorsan szorosabbra lehet vonni – amint azt az elmúlt hónapok eseményei is igazolták. Végül: a kínai gazdaság domináns szereplői továbbra is a nagy, állami vállalatok. Az állami ellenőrzés megóvja őket a piaci hatásoktól, és lehetővé teszi a kormány számára, hogy fokozatosan átstrukturálja ezeket a vállalatokat.

Bár nem kell tartanunk egy közelgő válság kibontakozásától, azért szorosan szemmel tartunk néhány, általunk fontosnak tartott mutatót. A lista élén a politikai hibák kockázata áll. A pénzügyi válság óta a növekedés és a stabilitás hátterében a politikai beavatkozások álltak. Egy ballépés rémülethullámot kelthetne a piacokon. Az ilyen hibák számos alakot ölthetnek: túlpöröghet a növekedés, vagy kiderülhet, hogy a szabályozó hatóság nem képes kordában tartani az árnyékbanki tevékenységet.

A következő a fokozódó tőkekiáramlás veszélye. A likviditás megcsappanása arra kényszeríthetné a helyi bankokat, hogy növeljék a külföldi piaci kitettségüket. Párhuzamosan azzal, hogy a kínai bankok stabilitását a nemzetközi szabványok alapján mérnék fel, valószínűleg nőne a hitelek ára, ami további nyomás alá helyezné a gazdaságot. Végül nem szabad alábecsülni a megtakarításaikat a bankban tartó ügyfelek bizalmának megrendüléséhez kapcsolódó kockázatot sem, ugyanis a betétesek rohama jelentősen meggyengíthetné a bankok pozícióját.