Állami vállalatokat a tőzsdére!

A privatizáció kapcsán – nem is véletlenül – sokaknak az állami vagyon elszórása jut eszébe, holott átlátható, hatékony módja is létezik a magánosításnak. Ez pedig a tőzsdén keresztüli értékesítés, amely biztosítja a privatizáció átlátható és minden szereplő számára optimális módját. Létezik ugyanakkor még egy, legalább ilyen fontos aspektus. A magyar gazdaság egyik jelentős szerkezeti problémája, hogy nincsenek nagy méretű, versenyképes és régiós hálózattal rendelkező nagyvállalatai, még ha erről mostanában kevesebb szó esik is a kkv-szektor folyamatos előtérben tartása mellett. Ennek a szektornak is nagy segítség lenne, ha magyar nagyvállalatokon keresztül tudna bekapcsolódni a regionális piacra és exportbevételre szert tenni a hazai mellett.

Pontosabban azért három ilyen vállalatot tudunk azonosítani, amelyeket szokás a magyar gazdaság zászlóshajóinak is nevezni. Ez a mindenki által ismert OTP–Mol–Richter triumvirátus. E nagy cégek érdemi hazai hozzáadott értéket állítanak elő, jelentős szereplői a regionális piacnak, és több helyütt a világpiacon is jelen vannak. Mi a közös alapvető fundamentum ebben a három vállalatban? Az, hogy mindhárman a Budapesti Értéktőzsdén nőttek nagyra a privatizációt követően, és most is aktív szereplői a parkettnek, és nem tűntek el ilyen-olyan mutyikon keresztül a történelem süllyesztőjében, vagy váltak multicégek hazai lerakataivá. Természetesen nem az állam feladata, hogy versenyképes nagyvállalatokat „hozzon létre”. Legalábbis erre nekünk az EU-ban már lehetőségünk sincs, mint azt tette több ázsiai feltörekvő, mára már fejletté vált ország, elég sikeresen.

Viszont azzal tudná ezt a folyamatot az állam katalizálni, hogy a jelenleg kizárólag állami tulajdonban lévő nagyvállalatokat a tőzsdei bevezetéssel kényszerítené jóval hatékonyabb és eredményesebb működésre, versenyre a piaccal, és megadná a lehetőséget nekik, hogy regionális nagyvállalattá nőjenek a most mindössze három magyar nagyvállalat mellé. Az állami cégek részvényeinek tőzsdére vitele jelentős új befektetői réteget vonzana a tőzsdére, ami a többi magyar cég számára is vonzóbbá tenné a hazai piacot, és nem Londonban mennének tőzsdére a magyar vállalatok, ahogy azt látjuk napjainkban. Ezen állami vállalatok hatékonysága, továbbá működésük transzparenciája is radikálisan megugrana, amint folyamatos tőzsdei teljesítménykényszer hárulna rájuk. Ez a teljes nemzetgazdaságban pozitív hatást fejtene ki e vállalatok magas fokú integráltsága miatt. Ezenfelül a lakosság és a kkv-k is rendszeresen részesülhetnének a részvényeik megvásárlásán keresztül e vállalatok teljesítményéből és eredményéből, mindamellett, hogy az állam megtartja többségi, 51 százalékos részesedését és a stratégiai kontrollt felettük, ahol ezt a nemzetbiztonsági érdek megkívánja.

E vállalatok alapvetően az MVM, Magyar Posta, Szerencsejáték Zrt., MÁV Zrt. kört jelentenék, illetve minden más nagyobb méretű és üzleti alapon működtethető állami gazdasági társaságot, amelyeknél a méretük miatt a tőzsdei bevezetésből eredő hatékonyságjavulás a teljes reálnövekedést képes lehet megemelni. Továbbá ez a költségvetésnek is komoly bevételt generálna, amiből az állam finanszírozni tudná az egyéb, versenyképességet növelő beruházásait. A felsorolt vállalatok mindenképpen tőzsdeérettnek nevezhetők, és meglenne a lehetőségük regionális szereplővé válni. Ám erre csak akkor lesz lehetőségük, ha tőzsdei teljesítménykényszer és átláthatóság alatt működnek. A befektetők és a potenciális üzleti partnerek csak így vennék őket komolyan a régióban, akár piacra lépésről, akár akvizícióról van szó. Tőzsdei jegyzettség hiányában ezek a nagy potenciállal rendelkező vállalatok le vannak írva az üzleti életben, mint átláthatatlan, a helyi politika által bármikor rángatható mamutok.

Ezzel új blue chip papírok jelennének meg a hazai piacon, amiből most óriási hiány van. Egy ilyen tőkepiaci pezsgés több magyar vállalkozást vonzana a piacra, ahol zárt körű családi kisvállalatból regionális nagyvállalattá válhatnak előbb-utóbb. A tőzsdén keresztüli privatizáció bevett gyakorlat például a nálunk erősebb növekedési potenciállal rendelkező Lengyelországban is, a 30 legnagyobb lengyel tőzsdei cégből 14 többségi állami tulajdonban van. De több ilyen példát találni a francia, a német, a dél-koreai, illetve a japán tőzsdéken is, ahol a versenyképességi előnyükhöz jelentős részben az ottani tőkepiac fejlettsége, illetve a többségi állami tulajdonú vállalatok folyamatos tőzsdei megmérettetése is aktívan hozzájárul, ami jó példával szolgálhatna számunkra is.