Óriási lehetőségeket nyit meg az EESZT. Ki fog élni velük?

November elején minden magyar háziorvos, szakrendelő, kórház és patika megkezdte az elektronikus egészségügyi szolgáltató tér (EESZT) használatát. Mint minden nagy rendszernél, itt is vannak kezdeti nehézségek, de alapvetően nagyon hasznos fejlesztésről van szó, amelynek sikeres bevezetése gyökeresen átalakíthatja az egész magyar betegellátást, különösen, ha a terveknek megfelelően a rendszer használata egy év múlva kiterjed a közfinanszírozott alapellátó fogorvosokra, a magánorvosokra, a magánintézményekre és az Országos Mentőszolgálatra is.

A rendszer lényege, hogy az egészségügy valamennyi szereplője bárhol beléphet az egységes platformra, és ott hozzáférhet egy adott beteg más intézményekben keletkezett adataihoz. Ennek érdekében minden magyar állampolgár összes lényeges egészségügyi adata bekerül egy központi adatbázisba, ennek a neve az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér. Az adatok megadása és tárolása kötelező, minden csatlakozásra kötelezett intézmény köteles a beteggel kapcsolatos összes információt rögzíteni, a betegek pedig az Ügyfélkapun keresztül belépve szabályozhatják, ki férhessen hozzá adataikhoz.

A betegadatok egységes elektronikus rögzítése és elérhetővé tétele már rövid távon is érezhető előnyökkel jár. Rendszerszinten csökkenti az adminisztrációs terheket, elkerülhetővé válik a betegadatok több helyen történő rögzítése, az olvashatatlan, papíralapú leletek cipelése, delegálhatóvá válnak a betegellátással kapcsolatos feladatok, és késedelem nélkül jutnak el információk egyik intézménytől a másikig (e-beutalók, leletek, időpontfoglalás). Ezeket az előnyöket sokan csokorba szedték már, az azonban kevés figyelmet kapott, hogy egy ilyen adatbázis milyen jövőbeli lehetőségeket hordoz.

Ha a létrejövő infrastruktúrára úgy tekintünk, mint későbbi fejlesztések alapjára, akkor az EESZT valóságos kincsesbányának bizonyul. Nagyon egyszerű példát hozva, workflow-k beépítésével a későbbiekben megvalósíthatóvá válik, hogy a rendszer automatikus értesítéseket küldjön a páciensnek az esedékes szűrések vagy vizsgálatok szükségességéről, ezzel is segítve és tehermentesítve az egészségügyi személyzetet és biztosítva az ellátás megfelelő szintjét.

A jövő nagy kérdése, hogy hogyan lesz kihasználva az az elképesztő értékű adatvagyon, amely az EESZT bevezetésével és működésével létrejön. Erre támaszkodva rendszerszinten, intézményszinten és az egyes szakmák szintjén is stratégiákat és adatelemzési módszertanokat lehet és kell kidolgozni az adatok elemzésére.

Első körben az ellátás folyamatának és a betegutaknak az elemzése tartogat óriási lehetőségeket a rendszer metaszintű felhasználóinak és az egészségügyi irányításnak. Úgy képzeljük el ezt a folyamatot, mint egy parkosítást, ahol előbb megnézzük, hogy milyen ösvényeket taposnak ki az emberek, és csak aztán burkoljuk le a leggyakrabban használt utakat. Hova megyünk orvoshoz, és vajon miért pont oda? Hogyan terjednek a jobb és rosszabb orvosokról és ellátásokról szóló hírek, hova vonzzák ezek a pácienseket, és honnan riasztják el? Van-e valóságalapja ennek a közösségi tudásnak, és valóban ott gyógyulnak-e a leggyorsabban a betegek, ahova szívesebben mennek? A betegút kutatásával és a terápiák eredményeinek elemzésével ténylegesen kiderülhet, hogy hol vannak hibák és problémák a rendszerben, és mitől működik az, ami láthatóan jól működik.

Ha megvannak a legeredményesebb terápiák, a legjobb intézmények, és képet kapunk az ellátórendszer működésének és a gyógyítás folyamatának különbözőségeiről, akkor el lehet kezdeni a sztenderdizálást, a kontrollpontok kiépítését (például ne maradjon el kritikus fontosságú vizsgálat, a szűrések időben megtörténjenek, kiderüljenek a gyógyszermellékhatások, elkerülhetővé váljanak a káros gyógyszer-kombinációk), a hibás döntések kiszűrését, és ezekkel nemcsak az ellátás minősége javul, de lehetővé válik a kapacitások pontos tervezése is.

Az EESZT indulásával ugyancsak megteremthető az intézmények közötti kommunikáció és együttműködés, amivel óriási hatékonysági tartalékok szabadulnak fel mind a költségek, mind az ellátás szervezése, gyorsasága, rugalmassága, minősége terén. Itt már milliárdokban mérhető megtakarításokról lehet beszélni. A magyar ellátórendszerben egyszerre van jelen a pénztelenség és a pazarlás, de pontos adatok hiányában nehezen győzhetők meg a döntéshozók, és nehezen küzdhetők le a régi beidegződések. Az EESZT révén minden láthatóvá válik.

Ne feledkezzünk meg az EESZT-ről mint koordinátorról sem. A rendszer elképesztő lehetőségeket kínál az országos egészségügyi programok (megelőzés, betegtájékoztatás, klinikai vizsgálatok) lebonyolítására és visszamérésére. Sőt, hosszú távon megfelelő fejlesztésekkel képes lehet ezekhez hozzárendelni a távgyógyászatot, távdiagnosztikát, mobiltelefonos applikációkat, ezáltal információval ellátni a kezelőorvost.

Az EESZT-vel létrejövő országos infrastruktúra képességeit nem szabad kizárólag a technika szintjén értékelni. A valódi érték, amit ez a technológia teremt, az ellátás hatékonyságában és termelékenységében keresendő. A rendszer valódi, sokrétű képességeinek kiaknázása a kontextustól, azaz az ágazati stratégiáktól és a felhasználás módjától függ majd.