Korrigálni kell a GDP-mutatót, nem lecserélni

Tekintélyes közgazdászok már rég rámutattak arra, hogy a bruttó hazai termék (GDP) nem megfelelő mérőszám a gazdasági fejlődés és a társadalmi jólét kifejezésére, és szerintük ebből adódóan a GDP-mutatónak nem szabadna a politikusok egyetlen hivatkozási pontjának lennie. Mégsem jutottunk közelebb ahhoz, hogy észszerű alternatívát alkossunk meg a GDP-vel szemben.

A GDP egyik jól ismert hiányossága, hogy nem veszi figyelembe a háztartási munkát, beleértve a gyermekek és az idős családtagok gondozását. Még fontosabb, hogy az ilyen tevékenységek pénzbeli értékkel való felruházása nem kezelné a GDP-mutató ennél kirívóbb hiányosságát, azt, hogy a GDP nem képes megfelelően tükrözni a társadalom egyes tagjainak életkörülményeit. A háztartási munka megfelelő számításba vétele megnövelné a GDP értékét, miközben az nem okozna valódi változást az emberek életszínvonalában. Továbbá a háztartási munkát túlnyomó részben végző nőket továbbra is önkéntesként kezelnék, és nem a gazdasághoz valóban hozzájáruló személyként.

A GDP-mutató másik jól ismert hibája, hogy nem veszi számításba az értékromlást, például amikor az országok nem megfelelően kezelik a humán tőkéjüket azáltal, hogy bizonyos demográfiai csoportokat kizárnak az oktatásból, vagy leépítik a természeti erőforrásokat azonnali gazdasági haszon céljából. Mindent egybevetve a GDP egyáltalán nem pontosan jelzi az aktívumokat és a passzívumokat.

Bár eddig nem jött létre nemzetközi konszenzus a GDP alternatívájáról, azért történtek reménykeltő előrelépések a tekintetben, hogy a gazdasági tevékenységekről megfontoltabb felfogás alakuljon ki. 1972-ben a Yale Egyetem közgazdászai, William Nordhaus és James Tobin egy új keretrendszer, a gazdasági jólét mérőszámának (measure of economic welfare – MEW) bevezetésére tettek javaslatot a különféle, fizetéssel nem díjazott tevékenységek számításba vételére. Nemrégiben pedig Kína egy „zöldfejlődési” indexet alkotott meg: a gazdasági teljesítmény számításakor különböző környezeti tényezőket is figyelembe vesznek.

Továbbá az állami és magándöntéshozóknak ma már jóval több eszközük van az átgondoltabb döntéshozáshoz. A befektetői oldalon a környezeti, szociális és kormányzati adatok iránti kereslet erősen növekszik. Emellett az állami szektorban olyan szervezetek, mint a Világbank, a GDP-től független mutatókat hoztak létre az életminőség (beleértve a születéskor várható élettartamot) és az oktatáshoz való hozzáférés színvonalának jelzésére.

Ugyanakkor a bruttó nemzeti jövedelemről (GNI) is egyre több vita zajlik. Bár a GNI-nak alapvető elemei megegyeznek a GDP-vel, ahhoz képest jóval relevánsabb képet ad globalizált világunkról, mivel nem veszi számításba a külföldi tulajdonú cégek és külföldi személyek által az adott országban szerzett jövedelmet. Ebből adódóan egy olyan országban, ahol a külföldi vállalatoknak jelentős a részesedésük az iparban és más szektorokban, a GDP egy nem valós, megnövelt értéket mutat, míg a GNI csupán azt a jövedelmet adja meg, amellyel az adott ország ténylegesen rendelkezik.

Írország tipikus példája annak, hogy mennyire lehet a GNI-t a GDP torzításainak korrigálására felhasználni. Írország GDP-je 2015-ben elképesztő ütemben, 26,3 százalékkal nőtt. Ahogy egy 2016-os OECD-munkaanyag megjegyezte, ez felveti a kérdést „a GDP-t meghatározó fogalmi számítási keretrendszer azon képességéről, hogy az megfelelően tükrözi-e a gazdasági realitásokat”.

Az OECD tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy a GDP nem ad megbízható képet egy adott ország gazdasági jólétéről. Írország esetében ezt az elképesztő mértékű GDP-növekedést produkáló évet az magyarázta, hogy a multinacionális vállalatok bizonyos nyereséget – nevezetesen a szellemi tulajdonból eredő jövedelmeket – áthelyeztek a teljes könyvelésükben. A tényleges gazdasági fejlődés és a közölt GDP-adat közötti növekvő eltérés kezelésére az ír statisztikai hivatal a GNI egy módosított verzióját (a GNI*-t) vezette be 2016-ra vonatkozóan.

A GDP és a GNI közötti különbség valószínűleg csökkenni fog más államokban is. Egy friss jelentésben Urooj Khan, a Columbia Business School, Suresh Nallareddy, a Duke University és Ethan Rouen, a Harvard Business School közgazdászai a vállalati profitok és a teljes amerikai gazdaság növekedése közötti eltérésekre mutattak rá az 1975 és 2013 közötti időszakban. Arra a következtetésre jutottak, hogy ebben az időszakban a vállalati profitok átlagos növekedésének üteme meghaladta a GDP növekedését, amikor az amerikai társasági adó kulcsának mértéke magasabb volt a többi OECD-ország adókulcsainak mértékéhez képest.

Az adócsökkentésről szóló, decemberben elfogadott törvény azonban kezelte ezt az eltérést. A társasági adó globálisan versenyképes szintre csökkentésével, illetve a profitok repatriálására vonatkozó kedvezőbb feltételek nyújtásával az adócsomag várhatóan a vállalati nyereségeknek az Egyesült Államokba történő visszahozatalát eredményezi. Ebből adódóan a GDP és a GNI közötti eltérés vélhetően csökkenni fog az USA-ban, illetve Írországban is, ahol sok nagy amerikai vállalat tartja a pénzét.

Ami a jövőt illeti, azt tanácsolnám, hogy a döntéshozók három kérdésre összpontosítsanak. Először is, ahogy a fentiekből kitűnik, az érintett szereplők már most is kezelik a GDP-mutató néhány hibáját, ami bizakodásra ad okot. Másodsorban az állami és magánszektor döntéshozóinak most már számos eszköz áll rendelkezésükre ahhoz, hogy jobban felmérjék intézkedéseik társadalmi és környezeti hatásait.

Harmadsorban pedig nem szabad hagyni, hogy a korábban tökéletesnek számító gazdasági mutató elvetendő mérőszámmá váljon. Igaz, hogy nem oldottuk még meg a GDP-mutatóval kapcsolatban felmerülő összes problémát, de már hosszú utat tettünk meg a mérőszám sok torzításának csökkentése terén. Ahelyett, hogy egy új, a jelenlegi adatokat és elemzési technikákat felszámoló keretrendszert alkotnánk meg, arra kellene törekednünk, hogy a meglévő rendszer átgondolt, hasznos változtatását hajtsuk végre.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org