Eljött Afrika ideje

Az Afrikai Fejlesztési Bank (AfDB) nemrégiben adta ki az afrikai gazdaságok idei évre vonatkozó előrejelzését (African Economic Outlook). Az idén megújult formában megjelentetett kiadvány bizonyos tekintetben Afrika átalakulását tükrözi vissza: felébreszti a reményt, hogy végre tanúi lehetünk a kontinens régóta ígért gazdasági fellendülésének.

Afrika felemelkedése már régóta tart. Az 1960-as években nagyok voltak a várakozások. A függetlenséget kivívó országok kiemelkedő vezetői – mint például a ghánai Kwame Nkrumah és a kenyai Jomo Kenyatta – a világ jeles közgazdászaitól kaptak tanácsokat. Ebben az időszakban élt az a remény, hogy minden feltörekvő gazdaság számára az újjászületés időszaka jön el. Sok közülük valóban elindult a felemelkedés útján. Az 1960-as évek végén néhány kelet-ázsiai gazdaság állt ezen folyamat élére. Az 1980-as évek elejétől pedig Kína kezdte meg évtizedeken át tartó felemelkedését. Az 1990-es évek elejétől India gazdasága is erőteljes növekedésnek indult, az éves GDP-bővülés mértéke 2005-re elérte a 9 százalékos szintet.

Afrika azonban egy helyben toporgott, szegénységbe süllyedve. Ironikus módon, a kontinens természeti kincsei akadályozták a gazdasági fejlődést, mivel ellenőrzésükért konfliktusok törtek ki a hatalmon lévő kormányok és a különböző lázadó erők között.

Végül a 21. század fordulóján kezdtek megváltozni a dolgok Afrika számára. Néhány dinamikus vezetőnek, illetve demokratikus mozgalmaknak, valamint a megerősödő regionális együttműködéseknek köszönhetően csökkent a szegénység mértéke, és felgyorsult a növekedés üteme. A nyersanyagexportőröknek 2014 körül visszaeséssel kellett szembenézniük, amikor az árak csökkentek. Ez azonban végül áldás volt, mivel arra késztette az országokat, hogy diverzifikálják gazdaságukat, és fokozzák a termelést. Ezek a tényezők pedig támogatták a megújuló növekedést.

Az AfDB jelentése szerint az 54 afrikai gazdaság 2016-ban átlagosan 2,2 százalékos ütemben nőtt, míg 2017-ben 3,6 százalékkal.

Az AfDB előrejelzése szerint 2018-ban az átlagos növekedés mértéke 4,1 százalékra fog gyorsulni, miközben a Világbank azt várja, hogy Ghána 8,3, Etiópia 8,2, míg Szenegál 6,9 százalékkal növekszik majd, amivel ezek az országok a világ leggyorsabban növekvő gazdaságai közé kerülnek. Ezek a számok egyáltalán nem számítanak vágyálomnak: Etiópia GDP-je 2016-ban 7,6 százalékkal nőtt.

Természetesen nagy kihívásokkal kell még szembenéznie a kontinensnek. Dél-Afrikának, a földrész legerősebb gazdaságának például most azzal a nehéz feladattal kell megküzdenie, hogy felszámolja a mélyen gyökerező korrupciót. Továbbá sok afrikai országnak meg kell találnia a munkahelyteremtés módját, méghozzá gyorsan. A munkaképes korú lakosság aránya ugyanis gyorsabban nő Afrikában, mint bármely más régióban. Ebben a „demográfiai osztalékban” jelentős potenciál van. Ha azonban a munkahelyteremtés stagnál, akkor a munka nélküli vagy alulfoglalkoztatott emberek várhatóan frusztráltakká válnak, ami különböző konfliktusoknak adhat teret.

Gondoljunk Tanzánia esetére. John Magufuli erőfeszítéseinek köszönhetően – amelyek a megnövekedett fejlesztési kiadások fedezéséhez mobilizálták a hazai bevételeket – a gazdaság jelenleg jól teljesít. Miután azonban évente mintegy 800 ezren lépnek a munkaerőpiacra, Tanzániának jóval több működő tőkére, jobb infrastruktúrára és oktatási reformra van szüksége.

Ugyanez igaz Etiópiára is. Az utóbbi néhány évtizedben jelentősen erősödött az ország exportvezérelt növekedése, amit a növekvő ipar és a jelentős kínai befektetések segítenek. Most pedig az ország annak küszöbén áll, hogy Kelet-Afrika fő gazdasági motorjává váljon. A városi fiatalok körében azonban 23,3 százalékos a munkanélküliség.

Ha ezt a problémát nem kezelik megfelelően, akkor etnikai konfliktusokat, politikai zűrzavarokat válthat ki.

A másik kapcsolódó kihívás az erőforrások mobilizálását érinti: az egyes országoknak forrásokra van szükségük az infrastruktúrába, a humán tőkébe történő befektetésekhez, illetve ahhoz, hogy a többi afrikai országgal és a kontinensen kívüli térségekkel megfelelő kereskedelmi és digitális kapcsolatokat tudjanak kiépíteni. Az Afrikai Fejlesztési Bank jelentése szerint egyedül az infrastrukturális beruházások fedezéséhez a kontinensnek évi mintegy 170 milliárd dollárra van szüksége, ami 100 milliárddal több a jelenleg elérhetőnél. Afrikába évente összesen mintegy 60 milliárd dollár értékű külföldi működő tőke áramlik.

Ez azt jelenti, hogy az afrikai kormányoknak több tőkét kell vonzaniuk országaikba. Ehhez hatékonyan működő szabályozási struktúrákra lesz szükség, hogy elősegítse a hitelek hosszú távú felvételét, illetve azok visszafizetését, miközben biztosítja azt, hogy a hitelezők ne használják ki az adósokat, ahogy az előfordult szerte a világban a vidéki Indiától kezdve az amerikai jelzáloghitel-piacig.

Ez a feladat enyhén szólva is óriásinak mondható, ám az egyes afrikai országok tanulhatnak egymástól.

A 2016. decemberi ghánai választás utáni zökkenőmentes hatalomátadás például egy pozitív demokratikus minta lehet. A Nigérián belüli Lagos állam és Tanzánia is jó munkát végzett a belső források fejlesztési célú mobilizálása terén. Ha ehhez hozzávesszük az afrikai intellektuális elit megerősödését is – amit az olyan szervezetek, mint az AfDB is jól példáz –, akkor kijelenthető: úgy tűnik, végre eljött Afrika ideje.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org