Egy előzményekkel teli háború

A világ elmúlt évtizedeit a kereskedelem szinte korlátok nélküli bővülése határozta meg. Ennek megfelelően politikai és gazdasági elemzők sokáig kissé értetlenkedve fogadták Donald Trump amerikai elnök importkorlátozásokra utaló terveit. Az elmúlt hetekben a tervekből számos konkrétum is napvilágot látott. Az Egyesült Államok vámot vezetett be az acél és alumínium importjára, miközben a kínai technológiai és telekommunikációs eszközök behozatalára egy 60 milliárd dolláros vámcsomag előkészítése is megkezdődött. Az első reakciók mind a kínai, mind az európai vezetők oldaláról megfelelő válaszlépések megtételét helyezték kilátásba.

Az események megértéséhez érdemes az okokat gazdaságtörténeti kontextusban is vizsgálni.

Az USA-ban a kereskedelempolitikának hagyományosan erős a politikai tartalma. Még az alkotmány első cikkelye is kiemelve említi.

Ennek megfelelően az amerikai gazdaságpolitika mindig is pragmatikusan, az ország geopolitikai érdekeit szem előtt tartva kezelte a kereskedelem kérdését. Jó példa, hogy a 20. század első harmadában az akkor még épp a nagyhatalmi státusz felé igyekvő USA aktív kereskedelemszabályozással védte piacait, jelentős aktívumokat elérve külkereskedelmi egyenlegében. További fontos tény, hogy az USA folyó fizetési mérlege immár közel negyven éve folyamatosan deficites. A deficit finanszírozása ez idáig nem jelentett problémát, hisz a dollár stabilan tartotta a vezető világpénz pozícióját, így az amerikai eszközök még turbulens időszakokban is gazdára találtak. Ugyanakkor a tartósan deficites állapot egyre kényelmetlenebbé válhat. A passzív külkereskedelmi egyenleg a foglalkoztatási mutatók erős romlását okozta, miközben a kínai gazdaság felemelkedésével az euró mellett egy újabb kihívó is megjelent a dollár számára.

Itt érdemes egy pillantást vetni az érem másik oldalára. Számos közgazdász és immár az IMF szerint is: nemcsak a folyó fizetési mérleg tartós hiánya, hanem a többlete is kockázatot jelent a világgazdaság számára. Korábban a tartós külkereskedelmi többlet kialakulása viszonylag ritka jelenség volt, többnyire csak nyersanyagexportőr és pénzügyi szolgáltató központokkal rendelkező gazdaságokban alakult ki. A helyzet azonban megváltozott. Olyan nagy gazdaságokat is hosszú évtizedek óta a tartós aktívum jellemez, mint Kína, Németország, Svédország, Dél-Korea vagy épp Japán.

A nagy aktívumok természetesen az egyes gazdaságok szintjén sikert jelentenek, de hosszú távon számos káros hatásuk lehet.

Ezen gazdaságok más országok keresletéből fejlődnek, miközben kevésbé járulnak hozzá a globális kereslet bővüléséhez. Ráadásul az aktívumból halmozódó jegybanki tartalékokat koncentráltan egy-egy ország (leginkább az USA) állampapírpiacán fektetik be, nemkívánatos függőséget okozva. Eközben a deficitet felhalmozó országokban a külső adósság növekedésével súlyos sérülékenységi problémák épülnek fel. Végezetül a tartós aktívum kialakításának eszközei is gyakran megkérdőjelezhetők.

Összességében azt látjuk, hogy – a Kína felemelkedését övező geopolitikai átrendeződéstől függetlenül is – a világgazdasági trendek, a globális egyensúlytalanságok rendezését biztosító mechanizmus kialakulásának irányába mutattak. Természetesen a legjobb megoldás egy intézményesített nemzetközi mechanizmus lenne, amely nemcsak a deficittel rendelkező országok, hanem a jelentős és tartós többletet felmutató gazdaságok alkalmazkodási feltételeit is kialakítja. Ugyanakkor, mint oly sokszor a világtörténelemben, ezúttal is elképzelhető, hogy átfogó megoldások helyett előbb inkább egy mindenki számára komoly veszteségeket hozó harcban próbálnak igazságot tenni a felek. Az első lövések mindenesetre már eldördültek…