A Sopron a női kosárlabdasport túlélője

Sopron sokszor bizonyított már a rendezés terén. Milyen nagyobb volumenű eseményekkel büszkélkedhet a város?

Épp húsz éve jutottunk be az Európa-kupa elődjének számító Ronchetti-kupa döntőjébe, amelyet meg is nyertünk. Azóta egy felnőtt Európa-bajnoki csoportkör, valamint utánpótlás A csoportos Eb-k különböző korosztályos küzdelmeinek megrendezése színesíti a dicsőséglistánkat. Nem túlzok, ha azt mondom, hazajárnak hozzánk a nemzetközi szövetség rendezvényei, ami mögött óriási sportdiplomáciai munka húzódik meg, köszönhetően a magyar szövetség, az MKOSZ erős patronálásának.

Előzetesen azt mondta, pénzügyileg nem tudja vállalni a csapat a Final Four megrendezését. Ezek szerint nem két fillér a licencdíj. Úgy hírlik, a nemzetközi szervezet, a FIBA azonban jócskán engedett az árból.

Az induló licit 300 ezer euró lett volna, de végül az egészet elengedték.

Hogyan teremtették elő a szükséges feltételeket?

Jelentős összefogásra volt szükség. Az élre kívánkozik a magyar kormány támogatása, de a város, a szövetség is tetemes összeggel állt mellénk, amit nem lehet elégszer megköszönni. És magunk is vállaltunk szponzori, illetve jegybevételt a költségvetés bevételi oldalának megszilárdítása érdekében.

Több forrásból lehetett hallani, hogy a FIBA mindenképp Sopronnak akarta adni a Final Fourt. Mi áll ennek hátterében?

Nyilván szerencsés élethelyzet az, hogy az orosz és török csapatok hegemóniája miatt nagy nyomás nehezedett a FIBA-ra, hogy esetleg más helyszínen kaphasson teret egy ekkora rendezvény. Talán ez és a már említett referenciák együtt eredményezték, hogy nem volt érdemi licit. Egyértelműen sportszakmai szempontok döntöttek, amihez egyébként megvolt a joga a döntéshozó testületnek.

Turisztikai vonatkozásban mit jelent a városnak ez a rendezvény? Hasonlítható a VOLT Fesztiválhoz?

Egy ideje már nincs szabad szállodai szoba Sopronban. Sőt, vannak olyan vendégek, akiket a közeli Bükfürdőn szállásolunk el, de akad háromszáz olyan orosz szurkoló is, akik Budapestről jönnek hozzánk a mérkőzésnapokra. Természetesen ezt a rendezvényt nem lehet a VOLT-tal összemérni. Az viszont tény, hogy az utánpótlás Eb-khez hasonlóan, sportturisztikai értelemben, a régióban kiemelkedőnek számít.

Egy ilyen esemény kapcsán mi az, amit a rendezőnek kell állnia, és mi az, amit a FIBA, illetve a csapatok saját maguk fizetnek? Ideértve a szállást, az étkeztetést, a bírók elhelyezését, a csarnokfejlesztést és a biztonsági személyzetet.

A felsorolt tételeken felül is sok minden hárul ránk. Például a vendégek egy részének a repü­lőjegyköltsége vagy a kétszáz fő VIP-vendég teljes körű kiszolgálása, beleértve olyan extra szolgáltatásokat is, mint például limuzinok sofőrrel a FIBA magas rangú vezetőinek. Ezt a kiragadott példát azért említem, mert a száztíz oldalra rúgó rendezési utasítások között még ma is találtunk olyat, amelyet én az eredeti költségvetésünkben nem szerepeltettem.

Melyek ezek az utasítások?

Ki kellett például cserélni az újonnan vásárolt palánkunk időjelző fényét vörösről sárgára, továbbá vagy száz médiamunkás számára kell kulturált munkakörülményeket teremtenünk. De említhetem a létesítmény ülőhelyeinek ezerszékes bővítését is, és a sort még sokáig tudnám folytatni.

Hogyan állnak pár nappal az esemény előtt? Van sérült vagy más hiányzó?

Sajnos az amerikai centerünkre nem számíthatunk, ez már biztos. A többiek küzdenek ugyan kisebb-nagyobb problémákkal, de a szezon vége felé ez már a legtöbb idáig eljutott csapatnál így van.

Mik az elvárásai, mivel lenne elégedett?

Nincsenek elvárásaim. Az volt a terv, hogy kerüljünk vissza egy olyan pozícióba az európai kosárlabda térképén, amely méltó a klub hagyományaihoz. Messze túlteljesítettünk. Olyan pozitív a nemzetközi és a szaksajtó véleménye, hogy az még a magyarországi fogadtatást is felülmúlja. Nem is álmodtam arról, hogy idáig eljuthatunk. Ehhez kellettek önfeláldozó, önzetlen játékosok, hozzáértő szakmai stáb és egy jó adag szerencse. Nekünk az idén mindenből kijutott, de azt hiszem, tettünk is érte.

Sokan mondják, hogy a Sopron légióscsapat, és egyedül Fegyverneky Zsófia az igazán számottevő magyar játékos. Mit gondol erről?

Női válogatottunk nincs a világranglista első negyven helyezettje között. A magyar bajnokságból mindössze egy csapat kap automatikus helyet az Euroligában, míg vannak olyan országok, ahol három. Ehhez képest a világ talán legerősebb kupasorozatában a négy között vagyunk. Lehetséges ez saját, hazai erőből? Aligha! De azok a játékosok, akik nálunk játszanak, többen is négy-öt éve erősítenek bennünket, ráadásul kiválóan beszélnek magyarul. Van, aki már magyar állampolgár, hosszú távú szerződéssel.

Hogyan stabilizálhatja helyét a magyar női kosárlabda az Euroliga elitjében, hogy ott tartson, mint akkor, amikor a Pécsnek és a Sopronnak is minden évben reális esélye volt a négyes döntőre?

Nagyot változott a világ azóta, csapatok mentek csődbe – és nem csak a Pécs –, míg mások felemelkedtek. Mi most épp egy reményteli pályára kezdünk ráállni, de óva intek mindenkit attól, hogy ezt a felzárkózást az Euroligára vonatkoztatva is értelmezze. Az Euroligában nagyjából ötven olyan amerikai játékos játszik, akiket elképesztő színvonalon ont magából az Egyesült Államok egyetemi képzési rendszere. Ezért is lesz majd érdemes követni az eseményeket. Például mindjárt a nyitónapon láthatjuk egymás ellen játszani a világ számomra két legerősebb bedobóját, Maya Moore-t és Angel McCoughtry-t. Hozzájuk egyhamar még biztosan nem fogunk felnőni.

Kérhetünk egy nem elfogult tippet a hétvégével kapcsolatban?

Ha a pillanatnyi formát veszem alapul, akkor a Jekatyerinburg elhódítja a Kurszktól a trófeát. Ezzel azt is mondom, hogy gyakorlatilag az elődöntő lesz a döntő. A többiek helyezésének megtippelésére – beleértve magunkat is – nem vállalkoznék.

Élvezni minden egyes percét

Az első két alkalommal, amikor Final Fourt játszottam a Péccsel, szinte elvárás volt, hogy megnyerjük az Euroligát – mondta a Világgazdaság kérdésére Fegyverneky Zsófia, a Sopron irányítója. Felidézte: 2004-ben és 2005-ben mindenki azt hitte, természetes, hogy a négy között vannak. Mint hozzátette, később jön rá az ember, milyen nagy dolog, hogy egyáltalán eljutottak idáig. Ez vele is tizenhárom éve történt meg legutóbb. „Ha olyan kosárlabdát játszunk, amilyennel bekerültünk a Final Fourba, én már boldog leszek. Minden egyes percét szeretném kiélvezni ennek a ritka és különleges pillanatnak” – fűzte hozzá. | VG