Oda megyünk lakni…

Az ismert gyerekmondókát egy kicsit újragondolva egy súlyos gazdasági kihívásra szeretném felhívni a figyelmet. Az átköltött verzióban persze nem a tej a lényeg, hanem a munkahely.

Magyarország két részre szakadt: az ország északi és nyugati felében jellemzően 1 százalék közelében van a munkanélküliség, és óriási a munkaerőhiány. Ezzel szemben néhány keleti és déli megyében még mindig 7 százalék közelében ragadt az állástalanok aránya, mégpedig a munkahelyek hiánya miatt. Erre a kettősségre a gazdaságpolitika és a közgazdászok első reakciója, hogy a magyar munkaerő nem elég mobil.

Ösztönözni kell tehát a mobilitást, hogy a szabad munkaerő és az üres álláshelyek találkozzanak.

A kormányzat továbbra is elkötelezett a teljes foglalkoztatás mellett, így ebből a szempontból érthető, hogy a problémával, amit ez a kettősség okoz, kezdeni szeretne valamit. Arról nem is beszélve, hogy ha már a versenyképességet is javítani szeretnénk, akkor bizony ezt a fajta strukturális gondot mindenképpen fel kell számolni hosszú távon.

A kormány újabb, lakásmobilitást támogató intézkedéseket vezet be, amelyekkel a hírek szerint rövid és középtávon szeretné megoldani a problémákat.

Az ötlet támogatható, ám vannak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy a mobilitás vajon akár középtávon is megoldást hoz-e. Ha csak ezzel kívánjuk kezelni a helyzetet, akkor bizony könnyen egy sokkal nagyobb veszéllyel találja szemben magát a gazdaságpolitika: kiürül a vidék.

A kormányzat javaslatai azonban valóban megoldást hozhatnak – rövid távon. A lakásépítés támogatása elengedhetetlen, hiszen az egyre csak erősödő kereslet bizony kínálati korlátokkal szembesül.

Főleg a nyugati országrész, a főváros és a megyeszékhelyek lakói vagy az oda beköltözni kívánók szembesülnek ezzel. A lakásárak elszaladtak, amit a bérnövekedés nem feltétlenül követ le. Mindennek hatása, hogy a mobilitást erőteljesen korlátozza a lakhatás és annak emelkedő költségei.

Az otthonteremtési programok mindebben segítséget nyújthatnak (akár a CSOK, akár az 5 százalékos áfakulcs), ám ez megint csak ott teremti meg a kínálatot, ahol a kereslet is van, vagyis tovább ösztönzi az ország szegényebb felének kiürülését. Nem azt mondom, hogy ezekre a programokra nincs szükség. Amit hiányolok, az az ezeket kiegészítő hosszú távú szemlélet és megoldás.

A mobilitás ösztönzése természetesen a vállalati oldalról is működik. Egyrészt a piac kikényszerítette, másrészt ma már ezt az alkalmazkodást az állam is segíti. A kormány bevezette a munkásszállás kialakításához nyújtható támogatást, emellett a vállalatok kedvezményeket kapnak a munkásszállások és a bérlakások építéséhez, és még nem is említettem a dolgozóknak adható lakáscélú támogatást.

Mindez megint csak rövid távon hoz megoldást, mert a magyar társadalom nem rendezkedett be a bérlakások használatára: sem a jogrendszer, sem a tulajdonosok, sem a bérlők. Magyarországon az ingatlantulajdon továbbra is státuszszimbólum.

Ebben hosszú távú szemléletváltásra lenne szükség, a bérlakáspiac szabályainak megfelelő kialakítására. Ez tartósan ösztönözhetné a mobilitást, és nem csak rövid távon lenne megoldás.

A végére hagytam talán a legfontosabbat, amiről bár beszél a kormány, de intézkedést még nem foganatosított. A munkaerőpiaci feszültségeket úgy is meg lehet oldani, ha a munkahelyeket visszük oda, ahol munkaerő van, és nem fordítva. Ez a hosszú távú szemlélet. Szükség van a lemaradt vidékeken a munkahelyteremtésre, de a közmunka erre nem megoldás.

A külföldi működő tőke beáramlásának ösztönzése, a hazai nagyvállalatok támogatása – ezekre kell több figyelmet fordítani. Nem feltétlenül az alapján kell támogatni, hogy milyen típusú munkaerőt vesznek fel, hanem az alapján, hogy hol hozzák létre ezeket a munkahelyeket. Persze mindehhez az oktatás és az aktív munkaerőpiaci eszközök használata is elengedhetetlen.

A kérdést halogatni pedig már csak azért sem érdemes, mert a következő egy évtizedben mindezekre – lényegében a felzárkóztatásra – még kevesebb külső forrás áll majd rendelkezésre, amennyiben a hírek igaznak bizonyulnak, és az ország az uniós költségvetésből jóval kisebb mértékben részesül majd.