Mi értelme van foci-vb-t rendezni?

Kinek hisz jobban, Vlagyimir Putyin orosz elnöknek vagy Rahm Emanuel chicagói polgármesternek? Amíg Vlagyimir Putyin fürdik abban a nemzetközi figyelemben, amelyet Oroszország kap a 2018-as labdarúgó-világbajnokság rendezőjeként, addig Rahm Emanuel arról tájékoztatta az amerikai labdarúgó-szövetséget és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA), hogy Chicago nem kíván meccseknek otthont adni, amikor a labdarúgó-vb-t 2026-ban Észak-Amerikában rendezik meg. Kanadában és Mexikóban tíz-tíz vb-mérkőzés lesz, az Egyesült Államokban hatvan. A harmadik legnagyobb amerikai város miért utasít el egy ilyen lehetőséget?

Annak megértéséhez, hogy mit jelent egy globális sportesemény megrendezése, gondoljunk bele abba, hogy

Putyin kormányzata 51–70 milliárd dollárt költött a 2014-es szocsi téli olimpiai játékok megrendezésére, illetve várhatóan legalább 14 milliárd dollárt költ a mostani, július 15-ig tartó foci-vb-re.

Az orosz költségvetés hét új stadion – köztük a mintegy 1,7 milliárd dollárba kerülő szentpétervári aréna – megépítését és öt stadion felújítását biztosította.

Chicago, amely amúgy az 1994-es foci-vb nyitóünnepségének és az első mérkőzésének helyszíne volt, teljesen más irányt követ. Az erről Rahm Emanuel szóvivője, Matt McGrath által nemrégiben kiadott nyilatkozatban az szerepel, hogy

a FIFA nem tudna alapvető bizonyosságot nyújtani néhány főbb kérdéssel kapcsolatban, amelyek kockázatokat jelentenének a városunk és az adófizetők számára.

McGrath szerint a FIFA egy biankó csekkhez hasonló dolgot követelt, beleértve azt is, hogy bármikor módosítani lehessen a vb-mérkőzések rendezésével kapcsolatos megállapodást a FIFA belátása szerint.

Továbbá a FIFA megkövetelte volna, hogy a Chicago Bears amerikai futballcsapat otthonául szolgáló stadiont (Soldier Field) a világbajnokság előtt két hónappal már ne lehessen használni. Végül Rahm Emanuel hivatala úgy döntött, hogy „az adófizetők szempontjából meglévő bizonytalanságok, párosulva a FIFA rugalmatlanságával és a tárgyalásokra való nem megfelelő hajlandóságával, egyértelmű jelzései annak, hogy a pályázat nem szolgálja Chicago érdekeit”.

Azon túl, hogy két–hat meccset kell megrendezniük – potenciálisan több héten át –, a világbajnoki mérkőzéseket rendező városoknak szurkolói zónákat, edzőközpontokat kell kialakítaniuk, és adómentességet kell nyújtaniuk számos gazdasági tevékenységre. Valójában a FIFA megtiltja a rendezvényből befolyó minden jövedelem közvetlen vagy közvetett adóztatását, mentesítve a kontinentális labdarúgó-szövetségeket, a FIFA-tagállamok szövetségeit, a különböző szolgáltatókat, beszállítókat. Nem csoda, hogy Chicagóhoz hasonlóan Minneapolis és Vancouver sem kíván rendező város lenni.

Hogy fölényes hozzáállását igazolja, a FIFA azt állítja, hogy

a világbajnokság egy olyan fontos sportesemény, amely ráirányítja a világ figyelmét a rendező országra, és lehetőséget kínál jelentős pénzügyi befektetésekre a sport- és állami infrastruktúra terén.

Továbbá a FIFA szerint a világ vb-re irányuló figyelme, illetve a megvalósítandó beruházások „jelentős közép- és hosszú távú szociogazdasági hasznokat, például gazdasági növekedést segítenek elő”.

Figyeljünk a FIFA által használt óvatos nyelvezetre. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség csupán „jelentős pénzügyi befektetésekre vonatkozó lehetőséget” ígér az infrastruktúra terén, illetve azt, hogy a nemzetközi figyelem és a beruházások „elősegíthetik” a gazdasági növekedést.

Valójában szakmai tanulmányok kimutatják, hogy egy világbajnokság megrendezése ritkán hoz annyi hasznot a rendező országok és városok számára, mint amennyit a FIFA szeretne, hogy a közvélemény és az állami tisztviselők gondoljanak.

Nézzük meg például, hogy mit kap Oroszország az idei világbajnokság megrendezését szolgáló 14 milliárd dolláros beruházása révén. Miközben a jegyeladásokból, a nemzetközi közvetítési jogokból és a szponzorációból befolyó összes bevétel közvetlenül a FIFA-hoz áramlik, addig Oroszországban marad hét új és öt felújított stadion, amelyekre nincs is szüksége. Továbbá, hacsak Oroszország nem bontja le ezeket a létesítményeket, évente több tízmillió dollárt kell majd költenie a fenntartásukra.

Természetesen a csillogó új létesítményekről készített felvételek bejárják a világot. A látvány azonban nem feltétlenül kedvez Oroszországnak. Jól lehetett látni a június 15-i Uruguay–Egyiptom-mérkőzésen, hogy hatezer szék üresen maradt a lelátón.

Ha a múltbeli tapasztalatokból indulunk ki, akkor igen valószínű, hogy a 2018-as világbajnokság nem fogja erősíteni Oroszország pozícióit a nemzetközi beruházások, kereskedelem terén, nem fogja élénkíteni turizmusát, és nem fogja fokozni az orosz lakosság mozgásra, sportolásra vonatkozó kedvét.

A világbajnokság valójában annyit eredményez, hogy múló nemzeti büszkeséggel tölti el az oroszok jelentős részét, miközben egy rövid időre elvonja a figyelmet az ország előtt tornyosuló problémákról.

Világbajnoksággal vagy anélkül az olajár ingadozása, illetve a Krím Putyin által levezényelt 2014-es elfoglalása miatt kivetett nemzetközi szankciók továbbra is besötétítik Oroszország gazdasági kilátásait, és csökkentik az átlag oroszok életszínvonalát.

Vagyis kinek higgyünk? Én Rahm Emanuelnek.

www.project-syndicate.org