A következő évek nagy kérdése az lesz, hogyan boldogul a kormány az új típusú, posztmateriális kihívásokkal – véli Bartha Attila, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatója.
Közel 5 százalékkal nőtt a magyar GDP az idei harmadik negyedévben, ami példátlanul gyors növekedés a rendszerváltás utáni magyar gazdaság történetében. Ráadásul a 2018-as év egészében is hasonlóan gyors, 4,5-5 százalék körüli gazdasági növekedés várható. Szinte minden ágazat hozzáadott értéke nőtt: a feldolgozóipar viszonylag szerényebb növekedését a szárnyaló építőipar, a kereskedelem és az üzleti szolgáltatások dinamizmusa bőségesen ellensúlyozta. Csupán közigazgatási, oktatási, egészségügyi, szociális, nemzetgazdasági területen nem volt növekedés, a teljesítmény stagnált az előző év azonos időszakával összevetve. A humán erőforrás jövőbeli minősége szempontjából ez egyértelműen kedvezőtlen jel, különösen azt tapasztalva, hogy a kormányzat megnövekedett költségvetési mozgásteréből egyelőre nem profitált sem az egészségügy, sem az oktatás.
Ezzel együtt örülhetünk az elmúlt év növekedési eredményeinek, amelyeknek köszönhetően a foglalkoztatási helyzet is jelentősen javult.
Nem valószínű azonban, hogy a jövő év hasonlóan kedvezően alakul majd. Egyrészt egyre komolyabb inflációs nyomás tapasztalható a magyar gazdaságban: 2018 második fél évének valamennyi hónapjában 3 százaléknál gyorsabban emelkedtek a fogyasztói árak. Másrészt rohamosan apad a külkereskedelmi többlet, márpedig az elmúlt évek gazdasági teljesítménye a stabilan jó külső egyensúlyi helyzetre támaszkodhatott. Logikus tehát, hogy szigorúbb monetáris politikára és a vállalati szektor erősebb versenyképességi alkalmazkodására lenne szükség. A jegybank vélhetően teszi majd a dolgát, a vállalatok külső versenyképességét illetően azonban egyre nyilvánvalóbbak a feszültségek. A munkaadók és a munkavállalók közötti minimálbér-tárgyalások több körben eredménytelenül zárultak, és a felek elképzelései között jelentős a szakadék: a munkavállalói oldal két számjegyű minimálbér-emelési igényét a magyarországi vállalatok egy része biztosan nem tudja kigazdálkodni. De a munkavállalók megváltozott igényei már nemcsak a bérek kérdésében tapasztalhatók:
a túlórakeret és a túlórarendszerek módosítása kapcsán régóta nem tapasztalt elégedetlenséggel kellett szembesülnie a kormányzatnak.
A túlórakeret és a túlórarendszerek módosítása kapcsán régóta nem tapasztalt elégedetlenséggel kellett szembesülnie a kormányzatnak Fotó: MTI/Mohai Balázs
A közoktatás és az egészségügy területén pedig az általánosan alacsony és más ágazatokkal összehasonlítva relatíve is egyre szerényebb bérek miatt egyre több munkavállaló szavaz lábbal: az elvándorlások és a pályamódosítások miatt mindkét ágazatban folyamatosan nő a munkaerőhiány. Úgy tűnik, válaszúthoz ért az új magyar kapitalizmus. A rendszerváltás utáni évtizedekben a kiszolgáltatott munkavállalók eddig döntően a materiális szempontokra voltak érzékenyek, most azonban, az anyagi biztonság bizonyos minimális szintjének elérése után, egyre fogékonyabbak a szűkebb anyagi dimenzión túli szempontokra is.
Az elmúlt néhány évben a kormányzat jól tudta menedzselni a materiális várakozásokkal összefüggő kérdéseket.
A szelektív kormányzati béremeléseknek és a célzott támogatásoknak köszönhetően a helyzetük anyagi javulását megérő állampolgárok jelentős választói többséget alkottak. A következő évek nagy kérdése azonban az lesz, hogyan boldogul a kormány az új típusú, posztmateriális kihívásokkal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Árfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
