A családvédelmi akcióterv margójára

Manapság sok szó esik a családok szerepéről, családformákról, demográfiai viszonyokról. A legtöbbünknek van saját, általában pozitív élménye a családról, hiszen a gyermekkor biztonságát és a felnőttkori legszorosabb kapcsolatokat jelenti. Ugyanakkor tudjuk, hogy nincs „átlagos” család. Az, hogy ki milyen együttélési formát tekint családnak, eltérő lehet, de leszögezhetjük, hogy a családokban dől el az ország demográfiai és társadalmi jövője, hiszen ott kezdődik a gyermekek szocializációja, az ottani minták mind a szellemi, mind az érzelmi fejlődésre meghatározó módon hatnak.

Az Európában hat-hét évtizede kirajzolódó demográfiai jellemzőket – a házasságok stabilitásának gyengülését, az élettársi kapcsolatok tömeges elterjedését, az egyedül élők számának emelkedését, a tartósan a reprodukciós szint alatti termékenységet – Magyarországon is évtizedek óta megfigyelhetjük.

A házasságkötések száma négy évtized alatt a harmadára csökkent, a mélypontot jelentő 2010–11-ben évi 36 ezer házasságot kötöttek. Az ezt követő emelkedés eredményeként 2016-ban – két évtized után először – 50 ezernél több pár járult anyakönyvvezető elé. Ugyanakkor egyre elterjedtebb az élettársi együttélés, 25 év alatt meghétszereződött, 480 ezerre nőtt az élettársi kapcsolatok száma.

A háztartások átlagos nagysága csökken, mivel a többgenerációs és a sokgyermekes családok száma egyre kisebb, az egyszülősöké egyre nagyobb, az egyedülállók száma pedig gyorsan emelkedik.

A családtervezési kutatások azt mutatják, hogy Magyarországon erős a család- és gyermekközpontúság, ám a gyermekvállalási tervek nem valósulnak meg maradéktalanul. A megvalósulásuk útjában álló akadályok elhárításával azonban a családpolitika sokat tehet a kívánt gyermekek megszületéséért. Becslések szerint, ha a kívánt gyermekek valamennyien megszületnének, az éppen biztosítaná is a reprodukcióhoz szükséges termékenységi szintet. Egy folyamatosan gazdagodó családpolitikai csomag jó irányba térítheti a folyamatokat.

A családok gyermekvállalási döntései hosszú időre meghatározzák a társadalom demográfiai jellemzőit. Az elmúlt évtizedek termékenységcsökkenése következtében hosszú távú demográfiai deficit alakult ki: amennyivel kevesebb gyermek született, annyival kevesebben léptek, lépnek szülőképes korba, ezért is van szükség a születések számának még a szinten tartásához is arra, hogy családonként több gyermek szülessen. Ennek fényében

az utóbbi évek családpolitikájának fontos eredménye a termékenység 1,23-ról 1,49-ra emelkedése, ennek köszönhető, hogy a születések száma a 2011. évi mélypont után annak ellenére nőtt, hogy a szülőképes korú nők száma folyamatosan csökken.

A kis létszámú születési évjáratok hatása végighullámzik az életpálya különböző szakaszain, így például kevesebben lépnek a munkaerőpiacra is. A korábbi nagyobb létszámú generációk nyugdíjba vonulása nagymértékben csökkenti a munkaerőpiacon jelen levők számát, és a fiatal belépők ezt nem tudják pótolni. A gazdaság ettől nem omlik össze, hiszen elhúzódó folyamatról beszélünk, így van lehetőség az alkalmazkodásra, ám az innovációs képesség, a termelékenység javulása még nem kompenzálja a csökkenő munkaerő-potenciált, egyebek mellett emiatt is alakult ki a fokozódó munkaerőhiány.

Azt is látjuk, hogy a nagy ellátórendszerek is kitettek a demográfiai folyamatoknak; az aktív korúak adó- és járulékbefizetéseiből finanszírozott rendszerek hosszabb távon csak komolyabb kiigazítások mellett tarthatók fenn. A mai demográfiai folyamatoknak ugyanakkor van pozitív gazdasági hatásuk is, például az egyedülállók számának emelkedése megnöveli a lakások iránti keresletet, ami hozzájárul az építőipar és az ingatlanpiac élénküléséhez.

A családok mikroszinten racionális és érzelmi alapon meghozott döntései tehát hatással vannak a makroszintű folyamatokra.

Ez fordítva is igaz; a fejlett országok jelentős részében megfigyelhető demográfiai hanyatlás egyik oka a társadalombiztosítási rendszerek létrejötte, hiszen ezek megszakították a közvetlen kapcsolatot a családok gyermekszáma és az időskori biztonság között. A fogyasztói társadalom térnyerése pedig – ami a gazdasági növekedés egyik motorja – konkurenciát teremtett a gyermekvállalásnak, hiszen a családi jövedelem többfelé osztása csökkenti a vágyott fogyasztás megvalósítását.

A fejlett országok demográfiai viszonyai alapvetően hasonlók, az alacsony termékenység és az öregedő korstruktúra mindenütt meghatározó jelenség. Magyarországon hosszú ideje tart a demográfiai krízis, amit a kormányzatok időről időre népesedéspolitikai intézkedésekkel igyekeznek mérsékelni. Az 1960-as évek vége óta a gyes, az 1970-es években további népesedéspolitikai intézkedések, az 1980-as években a gyed bevezetése – mindezek a termékenység ösztönzésére voltak hivatottak. Átfogó, a különböző élethelyzetekben élőket megszólító, illetve a családok életére ható tényezőkre változatos eszközökkel reagáló csomag azonban csak a közelmúltban született.