A hadiipar mint gazdasági katalizátor?

A hadiipar egyes időszakokban jelentős szeletnek számított a magyarországi ipar képzeletbeli tortájában. A második világháborút megelőző években és a háború alatt is számottevő fejlesztő- és termelőtevékenység folyt az országban, és nem kellett ahhoz sem sok idő, hogy a háborús pusztítás után a termelés újra felpörögjön. A tervutasításos rendszer által biztosított keretek és a hidegháború ennek kiváló táptalajt szolgáltatott, az ipari teljesítmény a korszak utolsó éveiben érte el a csúcspontját. 1988-ban 20 milliárd forint értékű hadiipari termelésről beszélhettünk, amely az akkori ipari termelés 2 százalékát adta. Nagyjából negyven cég és 18 ezer munkavállaló dolgozott a területen, amely hatással volt a polgári ipar több szegmensére, például a műszeriparra, a vegyiparra és a szórakoztatóelektronikai iparra is.

A kétpólusú világrendszer felbomlása, majd a rendszerváltás alapjaiban rengette meg az ágazatot, hiszen két fronton is keresletcsökkenés lépett fel: a belföldi igény a haditechnikai eszközökre gyakorlatilag eltűnt, a Varsói Szerződés biztosította exportpiacok pedig megszűntek. A fő gond az volt, hogy a gazdasági átalakulást megfelelő szakmai megalapozottság és stratégia nélkül próbálták lekövetni, a tervgazdálkodás után a piacgazdaság nem jelentett megfelelő alternatívát a korábbi volumen visszaállításához. A folyamatnak a gazdaság egészére erős negatív hatása volt, a hadiipar pedig az egyik legsúlyosabban érintett ágazatnak számított – a 90-es évek végére először elhanyagolható méretűvé zsugorodott, majd a 2008-as gazdasági világválsággal szinte teljesen eltűnt.

A 2010-es évek eleje volt a fordulópont, amikor a kormány több hosszú távú tervvel állt elő, köztük a jelenleg is létező Irinyi-tervvel, amely azokat a hazai vállalatokat támogatja, amelyek élen járnak a technológiai megújulásban, és példát mutatnak a gazdaságosabb, költséghatékonyabb, fenntarthatóbb gazdálkodásban is.

És hogy miért érdemes erre különösen nagy hangsúlyt fektetni? Ha szélesebb makrogazdasági szempontok alapján tekintünk a hadiiparra, egyértelműen leszűrhető, hogy a nemzeti gazdaságba való hatékony beágyazódása több ágazatra, így az elektronikai iparra, a gépiparra és a szoftverfejlesztésre is jótékony hatással lehet. A hadiipar fejlesztése többek között a különböző személyi és járműves zavaróberendezések, speciális célú rádióelemek, erősítők és iránymérő eszközök, járműalkatrészek, esetenként komplett járművek, de katonai célú célszoftverek és vezetési rendszerek gyártásában is megvalósulhat. Ezekre az iparágakra támaszkodva, egy állandó tudástranszfert kialakítva, a hadiipar jelentős mértékben képes fokozni akár a hazai kis- és középvállalati szektor termelékenységét is.

Egy másik lényeges aspektus a hadiipar és a kutatás-fejlesztés viszonya, hiszen a két terület sokszor szorosan összeforr: míg jó ideig a hadiiparban végzett kutatás-fejlesztési tevékenységből merített a polgári szféra, napjainkban az áramlás iránya megfordulni látszik. Jelenleg az a legnagyobb kihívás, hogy az olyan törekvések, mint a hazai középvállalatok életében évek óta napirenden lévő digitális transzformáció, a honvédség mindennapos működésében is megjelenjenek. Ideális esetben tehát a hadiipar egyfajta innovációs térként funkcionálhatna, amely a polgári kutatóhelyekkel, egyetemekkel karöltve implementálhatja az élenjáró technológiákat.

Több szempontból is előnyös lenne ez a fejlődés, hiszen a fejlett hadiipar képes elősegíteni a nemzetközi együttműködést és az exportbővítést, és a további import előtt is megnyitná a kapukat: önálló hadiipari kapacitással és fejlett kutatás-fejlesztési képességekkel a nemzetközi piacon is kedvezőbb áron lehet beszerezni a hazai piacról hiányzó eszközöket és a fejlettebb technológiákat. Végezetül, a külpolitika kialakításában is befolyásoló tényező, hogy az ország mennyire függ a más országokból importált haditechnikai eszközöktől és más felszerelésektől, illetve hogy más nemzetek milyen mértékben támaszkodnak az exporttermelésére.