Készségolló = munkaerőhiány

A z oktatás a mai napig vár a valódi átalakulásra – a folyamat elkerülhetetlen egy trilliódolláros iparág esetében, de az egyetemek Spotify-a egyelőre várat magára. A próbálkozások sora végtelen:

a nagy ígéretet végül nem igazán beváltó MOOC-ok (online oktatási platformok), a különböző virtuális valóságra épülő oktatási technológiák, az amerikai felsőoktatást egyelőre meg nem reformáló streamingegyetem, a Minerva Project…

A felsőoktatási intézmények minden országban rendkívül szabályozott keretek között működnek, különösen igaz ez a kontinentális Európa országaira. A szabályozókat – a piacvédelmi megfontolásokon túl – minőségbiztosítási motivációk vezérlik, és előírásaik kiterjednek a programok konkrét és gyakran túlságosan is pontosan részletezett tartalmára. Az előzetes piacfelmérés és az annak alapján történő képzésfejlesztés lehetősége rendkívül korlátozott, hiszen éles keretek között csak a legalább 12-18 hónappal korábban kidolgozott és akkreditált képzéseket lehet indítani.

A hosszú bürokratikus eljárások, illetve az egyetemi képzések nehezen rövidíthető életciklusa szükségszerűen gyakran elavult tartalmak oktatását predesztinálja – különösen igaz ez az informatikai, növekvő mértékben adatelemzést igénylő területeken, ahol évről évre új technológiák és eszközök jelennek meg, amivel az előre (a képzés elindítása előtt) elfogadott mintatanterv nem tud lépést tartani. A folyamat persze nem egyoldalú:

a munkáltatói oldal igényeinek változása – amit elsősorban a technológiai fejlődés indukál – évről évre új, korábban nem látott pozíciókat szül és új készségeket igényel. Az utóbbi folyamatok egyre csak nyitják a készségollót a végzős hallgatók tudása, készségei és a munkáltatói igények között.

A fentiek következtében a munkaerőpiacon világszerte egyre kevésbé számít az egyetemi végzettség, különösen informatikai, de egyre növekvő mértékben más, elsősorban adatelemzői pozíciókban sem. A világ négy legnagyobb adótanácsadó és könyvvizsgáló cége számos országban már évekkel korábban törölte a felvételi eljárásából a diplomák és az egyetemi eredmények összehasonlítását. A világ legjelentősebb technológiai cégei szintén régóta próbálják enyhíteni a munkaerő – értsd:

programozási vagy adatelemzési készségek – hiányát alternatív toborzási megoldásokkal és a felsőoktatási követelmények kiiktatásával, illetve házon belüli képzések indításával.

A trendek látszólag egy irányba mutatnak, de a status quót nem egyszerű megbontani: bár az egyetemi diplomák változatlanul engedélyként működnek a munkaerőpiacra való belépéshez, az általuk igazolt tudás nem feltétlenül egyértelmű vagy releváns. Az élethosszig tartó tanulás jó kiegészítő stratégia lehet, csakúgy, mint a kifejezetten átvihető, minden munkakörben ugyanannyira fontos készségek fejlesztése:

kommunikáció, alapvető kvantitatív és informatikai készségek, problémamegoldó képesség és emberekkel való együttműködés.

Ezen készségek fontosságát saját kutatásunk is alátámasztotta, melyben több tízezer álláshirdetést elemeztünk, és ezek alapján meg tudtuk határozni, hogy mi az, amire a munkáltatóknak a legnagyobb szükségük van. Ezzel szemben az ilyen jellegű készségek oktatása legfeljebb nyomokban kap helyet a felsőoktatási intézményekben.

Leginkább a gyakorlati oktatás fejlesztésének irányába történt elmozdulás:

a brit degree apprenticeship programok részmunkaidős foglalkoztatást tesznek lehetővé az egyetemi tanulmányok rugalmas, blokkosított oktatásával, míg az Egyesült Államokban – egy friss kutatás szerint – a következő évtizedben a középiskolások egyharmada először munkalehetőséget keres – és nem egyetemet –, ehhez kapcsolódó tanulási, diplomaszerzési opciókkal kiegészítve.

A hazai duális képzések köre szintén fontos kezdeményezés, ahol a hallgatók szakmai gyakorlatot szerezhetnek erre nyitott partnercégeknél. Ezek a kezdeményezések, bár fontos lépcsők a felsőoktatás – piaci, üzleti – valósághoz való igazításában, mégsem merészkednek igazán messzire: a közös felsőoktatási tartalomfejlesztésre, a hallgatók átvihető, minden területen alkalmazható készségprofiljának alakítására és a vállalati toborzás mélyebb bevonására nem jut már erő.

A felsőoktatási intézmények nem kapkodnak a technológiai lehetőségek iránt, amelyek átláthatóbbá tennék osztályzásukat, működésüket, hozzáférhetőbbé az általuk a hallgatóikkal kapcsolatban generált hihetetlen mennyiségű kvantitatív és kvalitatív adatot. Új készségoktatási, -mérési, -értékelési koncepciókra és módszertanokra van szükség, az ezekhez kapcsolódó vállalati toborzási megoldásokkal elébe kell menni a fenti trendeknek. Elengedhetetlen az intenzív párbeszéd a munkáltatói oldallal. Növelni kell a képzések tartalmi értékét, valamint az oktatott készségek piaci relevanciáját, ezáltal csökkenhet a fehérgalléros munkaerőhiány.