A szaúdi–orosz gyáva nyúl játék

A világgazdasági rendszernek és a nemzetgazdaságoknak a koronavírus okozta válság is elég sokkot okozott volna, azonban egy másik sokkal is szembe kell néznünk.

Március elején Szaúd-Arábia és Oroszország, a világ két legnagyobb olajexportőre úgy döntött, hogy a mélybe löki az olajárat, riadalmat keltve az egész világon.

Hogyan jutottunk el idáig? Az OPEC+, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetét és más energiapiaci nagyhatalmakat, így Oroszországot is magában foglaló egyeztető fórum bécsi ülésén a feleknek nem sikerült megállapodniuk a reakcióban a globális keresletkiesésre.

Abban konszenzus volt, hogy a termelési rátát vissza kell fogni körülbelül napi egymillió hordóval, az ugyanakkor konfliktust okozott, hogy milyen arányban osszák el a visszaesés terheit. A Rijád által javasolt formula szerint a termeléskiesés felét Moszkvának kellett volna állnia, ebbe azonban a Putyin-kormány nem tudott belemenni.

A sikertelen egyezkedés után Szaúd-Arábia zsarolni kezdett: hirtelen bejelentette, hogy a saját termelését 9,7 millióról 12,3 millió hordóra növeli, mire Oroszország is hasonló politikát jelentett be. Ezzel sikerült az olaj árát a hordónkénti 50 dollár feletti értékről majdnem megfelezni, 30 dollárra csökkenteni.

A helyzetet azért is volt nehéz elsőre értelmezni, mert az árcsökkenés egyik félnek sem feltétlenül jó. Mind az orosz, mind a szaúdi gazdaság kihívásokkal néz szembe: a strukturális problémák mellett az előbbinek a nyugati szankciók, az utóbbinak pedig a diverzifikációs és reformnyomás miatt van szüksége bevételekre.

A költségvetés továbbra is mindkét államban elsősorban az energiahordozók exportjától függ, ezért ezzel a politikával saját maguknak okozhatnak likviditási gondokat. Ráadásul a kínai kereslet bezuhanásával és a nemzetközi áru- és személyforgalom volumenének drasztikus csökkenésével már a termelés szinten tartása mellett is túltelített lett volna az olajpiac.

Ahogy azt számos elemző értelmezte, az orosz–szaúdi szembenállás így közvetlenül nem a gazdasági profit növeléséről szól, hanem a másik zsarolásáról.

Mindkét fél felmérte, hogy az árcsökkentés rossz hatással lesz a saját gazdaságára, de úgy kalkuláltak, hogy a másikra rosszabb hatással lehet. Az elmúlt években mindkét fél sikeresen halmozott fel pénzügyi tartalékot egy, a 2015-öshöz hasonló olajárválság bekövetkezése esetére.

Oroszország joggal építhetett arra, hogy míg neki 42 dolláros olajárra van szüksége a költségvetési egyensúlyhoz, addig Szaúd-Arábiának ennek majdnem a duplájára, 82 dollárra (legalábbis a Nemzetközi Valutaalap szerint).

Másik oldalról a szaúdi kormány számára a termelési volumen növelése ellensúlyozhatja az árcsökkenés okozta kiesést. Abban ráadásul mindketten egyetérthettek, hogy a 2015-ös helyzethez hasonlóan ismét az amerikai palaolaj-termelők bukhatnak a legnagyobbat.

Az orosz és szaúdi vezetés tehát a játékelméletben gyáva nyúl néven ismert játékot játssza:

mindketten beültek egy autóba, és elkezdtek egymással szemben hajtani, arra játszva, hogy a másik rántja el hamarabb a kormányt.

Mint minden hasonló helyzet, ez is veszélyes, mert minél közelebb kerülnek egymáshoz a felek, annál kevesebb a kontrolljuk az eseményeken.

Persze az alacsony olajárnak van számos pozitív következménye a fogyasztók számára, a piaci szereplők ugyanakkor mégsem fogadták lelkesedéssel az eseményeket.

A nagy olajvállalatok, például az ExxonMobil és a Chevron részvényeinek értéke nagyot zuhant a tőzsdéken, tovább erősítve a globális recessziótól való félelmet. Egyes elemzések szerint hosszú távon meglepő nyertese lehet az eseményeknek a megújuló erőforrások piaca.

Az olajárcsökkenés rövid távon ugyan mindenképpen árt a rivális energiaforrásoknak (különösen, mert a megújulók termelési költsége és ára továbbra is magasabb szinten mozog), két okból viszont az öt éven belüli második olajpiaci válság mégis erősítheti őket.

Egyrészt az olajpiac volatilitása és kiszámíthatatlansága kézzelfogható: ha az OPEC+ csoportnak nincs is teljes piaci monopóliuma, a fekete arany árát továbbra is képes ide-oda rángatni. Ennél a földgáz és a megújulók értéke is stabilabb pályán mozog. Másrészt minél tovább marad alacsony szinten az olajár, a nagyobb profitot realizálni akaró befektetők annál inkább néznek más energetikai projektek és lehetőségek felé.

Ráadásul a koronavírus-válság könnyen felerősítheti a fenntarthatóságra és a rendszerszintű változásra a nemzetközi igényt, ami ma még kiszámíthatatlan hatással lehet az energiapiacra is.