Főbb trendek az újrahasznosításban
A befektetési folyamatoknak is szerves részét alkotja ma már annak az értékelése, hogy mennyire hatékonyan fáradozik egy-egy vállalat a hulladékgazdálkodás optimalizálásán, a közvetlen környezete megvédésén.
A hulladékgazdálkodás jobban teljesít a többi ágazatnál
Az egyszer használatos termékeknek a fejlett országokban dívó kultúrája az egekbe növelte a különböző hulladékok mennyiségét. A kommunális hulladékon kívül más, összetett anyagokat: elektronikus, vegyi és nukleáris, sőt űrhulladékot is fel kell dolgozni. A Világbank becslése szerint 2050-re a fejlett országok a mainál 25, a kelet-ázsiai országok 50, a dél-ázsiaiak pedig 100 százalékkal több hulladékot fognak termelni.
Költséghatékony, de környezetbarát megoldásokat kell tehát találni a hulladék kezelésére. Rendkívül fontos a szűz nyersanyag termelésének, vagyis a nyersanyagok első előállításának hatékonysága, valamint a keletkező hulladékok mennyiségének csökkentése, de a hulladékfeldolgozó ipar jövője végső soron a körforgásos (cirkuláris) gazdaságra való áttéréstől függ. Ennek fő jellemzője, hogy az anyagokat, erőforrásokat a lehető legnagyobb mértékben kihasználja, mielőtt sor kerülne a más termékek gyártása során történő újrahasznosításukra vagy a természetbe történő visszajuttatásukra – nem úgy, mint az úgynevezett lineáris gazdaságban, ahol a nyersanyagból termékeket gyártanak, majd az élettartamuk végén eldobják őket. A hulladékgazdálkodási ágazat gyorsan bővül, és a megújulása is folyamatos. Az Egyesült Királyságban az ágazat a bruttó hozzáadott érték tekintetében az elmúlt két évtized nagy részében jobban teljesített, mint a többi szektor, és ez a trend a jelek szerint folytatódni fog.
A „kínai kard” lecsapott a hulladékimportra
A második trend a hulladékok eltüntetése valahol máshol, amit elsősorban a fejlett országok alkalmaznak előszeretettel. 2018-ban azonban Kína bezárta kapuit, és megtiltotta 24-féle újrahasznosítható és szilárd hulladék bevitelét. A „kínai kard” néven ismertté vált jogszabálycsomag globális hulladékkezelési válságot okozott, megszüntetve a hulladékok kezelésének egyik fő módszerét. A fejlett országok húsz éven át hulladékuk több mint 70 százalékát Kínába szállították.
Ezeknek az országoknak hirtelen más megoldás után kell nézniük. A belföldi újrahasznosítás költsége magasabb a fejlett országokban, mivel ott nem áll rendelkezésre a fejlődő országok olcsó munkaereje (például a kézi válogatás során), ezért a hulladék exportálása az egyetlen költséghatékony megoldás. Az Egyesült Királyság ma már Malajziába küldi a hulladékát, ahol a kínai korlátozások bevezetése óta megháromszorozódott a hulladékimport, annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság által exportált mennyiség 17 százalékkal csökkent. Az Egyesült Államok nagymértékben növelte a Thaiföldre, Vietnámba és Malajziába irányuló műanyaghulladék-exportját (400, 105, illetve 295 százalékkal).
Nem vitás, hogy a délkelet-ázsiai országok nem tudják a végtelenségig elnyelni a hulladékhegyeket. Malajziában már adót vezettek be a műanyagimportra, és szigorították az előírásokat. Ez, és az a tény, hogy az USA becslések szerint 111 millió tonnányi műanyaghulladékát 2030 után nem lesz hol elhelyezni, mutatja, hogy a fejlett országokban sürgősen fel kell pörgetni a helyi hulladékfeldolgozó ipart.
Szabályozás: Európa mutatja az utat
A harmadik trend a szabályozás előretörése. Ebben Európa élen jár, főleg a műanyagok kapcsán. Mára több mint negyven országban van érvényben a műanyag bevásárlótáskákra vonatkozó korlátozás vagy tiltás, és ez a szám várhatóan nőni fog. Más országok támogatásokkal vagy adómentességgel ösztönzik az újrahasznosítást és a hulladékból előállított energia termelését.
Az EU is bevezetett olyan intézkedéseket, amelyek célja a cirkuláris gazdaság létrehozása és az, hogy a károsanyag-kibocsátás a párizsi éghajlatvédelmi egyezményben meghatározott célértékeken belül maradjon. Az előírások célja, hogy 2030-ra a kommunális hulladék 70, a csomagolóanyag-hulladék (és ezen belül az összes műanyag) 80 százaléka újrahasznosításra kerüljön, és csökkenjen a környezetkárosító hatás. A hulladéklerakókról szóló, 2001-ben hatályba léptetett irányelv 2020-ra a hulladéklerakókba kerülő hulladékok mennyiségének 65, a háztartási hulladékok újrahasznosításának 50 százalékos növelését írta elő. Az Egyesült Királyság kormányának 2014-es becslése szerint e célok eléréséhez nyolcmilliárd font beruházásra lenne szükség hat éven belül – egy olyan ágazatban, amelynek éves forgalma kilencmilliárd font. De van fejlődés, hála többek között az 1996-ban bevezetett hulladéklerakói adónak, amelynek mértéke évről évre emelkedik.
Ahogy a fejlődő országok egyre városiasodnak, várható, hogy a hulladékgazdálkodást érintő jogszabályaik is szaporodni fognak, de ez még időbe telik. Indiában ma már törvény írja elő, hogy az 500 ezer lakosnál nagyobb lélekszámú városi régiókban az autóutak építéséhez újrahasznosított műanyagot is fel kell használni: az országban már több mint száz kilométernyi „műanyag” út van.
Eközben Kína a kínaikard-csomaggal párhuzamosan a talajszennyezést csökkentő előírásokat is bevezetett. Az országban a megművelhető földek csaknem ötöde szennyezettebb a megengedettnél. Ennek megszüntetése jókora lendületet adhatna a hulladékkezelési ágazatnak, mivel a megművelhető terület nagysága huszonhétszerese Japánénak, ahol már most is évente 200-300 milliárd jent költenek talajtisztításra.
Áttérés a lineárisról a cirkuláris gazdaságra
A hulladékkérdéssel foglalkozó jogszabályok és párbeszéd hatására beindult a lineárisból a cirkuláris gazdaságba való átmenet. Ez a műanyagoknál érhető tetten leginkább, annak ellenére, hogy ez az anyag a globálisan keletkező hulladéknak mindössze 12 százalékát adja. A műanyaghulladék kifejezés előfordulása 2017-ről 2018-ra 340 százalékkal nőtt a cégek nyereségbeszámolójával foglalkozó telekonferenciákon, ami ékesen bizonyítja, hogy a fogyasztói aggodalom és a szigorodó előírások nagy hatással vannak a vállalatok gazdálkodására.
Vannak azonban a körkörös gazdaságra való átállást nehezítő körülmények. Például a magáncégek korábban fizettek a nekik átadott hulladékért, csakhogy a kínai importtilalom miatt az újrahasznosítható anyagok ára csökkent, a feldolgozásuk költsége viszont nőtt. Mostantól az önkormányzatoknak kell fizetniük a magánkézben lévő hulladékfeldolgozóknak, hogy azok átvegyék a hulladékot. A látszólagos fordulat ellenére a kormányoknak még mindig megéri, hogy felelősen álljanak a kérdéshez. A McKinsey 2016-os becslése szerint az egy tonna lerakott szemét által okozott megbetegedések és környezetszennyezés 375 dollárjukba került az adófizetőknek, miközben a megfelelő ártalmatlanítás költsége mindössze 50–100 dollár.
A cégek újításokkal segíthetnek a feldolgozási és begyűjtési költségek csökkentésében − például hulladékátvevő automaták telepítésével, amelyek fizetnek a bennük elhelyezett hulladékért, vagy úgy, hogy az eddiginél többet fordítanak helyi újrahasznosító létesítmények építésére. A kiterjesztett gyártói felelősség (Extended Producer Responsibility, EPR) szintén járható út lehet a kormányok számára. Az EPR-rendszerek kötelező érvénnyel visszahárítják a termékek élettartamának végéhez kapcsolódó felelősséget a gyártóra, amely így kénytelen hulladékgyűjtési és -kezelési szolgáltatások révén együttműködni a fogyasztókkal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.