Frissítés és újraindítás

A következőkben három olyan témát boncolgatok, amely mindenképpen friss szemléletet, újragondolást igényel a vállalatok és a gazdaságpolitika részéről a válságban. Ezek a hatékonyság, a kockázatkezelés és az értékláncok.

A világjárvány felfedte azokat a veszélyeket, amelyeket a termelés túloptimalizálása hordozott magában.

A sokk következtében kiderült, hogy a rendszer csak minimális mozgásteret hagyott a hirtelen megrázkódtatások kezelésére. A jövőbeli sokkokra való felkészülésben a vállalatok valószínűleg kénytelenek lesznek átállni a just in time rendszerű termelésről a just in case típusúra. Az utóbbi lényege, hogy nagyobb puffereket épít be a rendszerbe, felkészülve a legrosszabb eshetőségre is. A gyakorlatban ez megemelt készletezési kapacitást és a termelési folyamatok rugalmasságát, akár párhuzamosságát feltételezi. Az utóbbi években egyre inkább előtérbe került a termelési láncokban a specializáció, de ezt most ismét felválthatja a több forrásból való beszerzés. Ez akár csökkentheti Kínának a termelési láncban betöltött szerepét, de az egyedi feladatokat ellátó magyar gyártósorok különleges státusza is megszűnhet. A hatékonyság fogalma tehát átalakulhat, és magába foglalhatja a rugalmas alkalmazkodás lehetőségét egy olyan stratégiai mix kialakításával, amely termékek, eszközök, földrajzi lokációk és beszerzések diverzifikálásában jelenik meg.

A hatékonyság átalakulása mellett a kockázatkezelést is illene megújítani. A hagyományos megközelítés, amely precedensen, számszerűsítésen és valószínűségen alapult, hasztalanná vált egy ilyen helyzetben. A biztonság hamis illúzióját keltette, miközben a mai hipergyors és beágyazott gazdaságot példátlan és megmérhetetlen bizonytalanságok jellemzik. Ezt a leckét kell most megtanulnunk, és még valamit. A világ jelenlegi létformájának fenyegetettsége közepette egy újfajta reakciót kellene alkalmazni: gyorsan és keményen cselekedni. Figyelembe véve, hogy mi forog kockán, a túlreagálás költsége valószínűleg alacsonyabb, mint a késlekedésé és bagatellizálásé. Persze ez is szembemegy azzal a kockázatkezeléssel, amelyet eddig alkalmaztunk. Talán a gazdasági szereplőknek nem kockázatot, hanem bizonytalanságot kellene kezelniük, felismerve, hogy a kockázatmodellezéshez szükséges inputok és történelmi példák nem feltétlenül állnak rendelkezésre. Vagy ha mégis ragaszkodnánk ehhez, akkor a digitális technológia fejlesztése elengedhetetlen, hiszen elterjedt használatával hamarabb felismerhetővé válhatnak a figyelmeztető jelek.

A vállalatok nyelvére lefordítva azt mondhatjuk, hogy önmagában nem elég egy kockázati terv elkészítése.

Gyors cselekvésre is szükség van, ezt pedig a termékek, folyamatok és szolgáltatások szabványosítása segítheti. Mindez persze teljesen szembemegy azzal, amit mostanában tapasztaltunk az egymással versengő, de mégis ugyanolyan termékek és szolgáltatások terén.

A fentiekhez szervesen kapcsolódnak maguk a globális értékláncok is. A tény, hogy a világjárvány Kínát sodorta el először, felfedte a globális termelési láncok igazi sebezhetőségét. A Kína-függőség és az ellátási lánc komplexitása a mostani helyzet fényében az üzleti modellek akár drasztikus átalakítását is magával hozhatja. Ismét előtérbe kerülhet és felértékelődhet a nemzeti, regionális vagy helyi önellátás képessége. A kritikus alapellátás biztonsága nem függhet más országoktól, gondoljunk akár az élelmiszerekre, az orvosi ellátást segítő termékekre vagy más létszükségleti eszközökre. Csak egy példa: számos ország most pont Kínából rendeli a szájmaszkokat és egyéb orvosi eszközöket. Ezenfelül a világjárvány társadalmi és kulturális sokkja valószínűleg a helyi hálózatok és közösségek fejlődését is beindíthatja. E tekintetben is egyre inkább előtérbe kerülhetnek olyan új technológiák – például a 3D-nyomtatás –, amelyek elősegíthetik a termelés lokalizációját.

Mindezeket végiggondolva már jól látható, hogy