A nagy visszatérő – a nukleáris energia termelése a világban

Az egyik legrejtélyesebb árupiaci termék a világpiacon az uránium, amely a nukleárisenergia-termelés alapja. Ha csak a nem szakmai sajtóból tájékozódik, az a szinte már bevett kép alakul ki az emberben, hogy ez egy leszálló ágban levő energiahordozó és egyben energiatermelési mód, hiszen az egyre terjedő zöld- és újhasznosítható (renewable) energetikai megoldások hamarosan átveszik az uralmat, ráadásul még olcsóbbak is.

Az a gond, hogy mindebből egy szó sem igaz. Ez a felületes kép hamis. Mint az árupiacokon érdekelt elemző, az év első felében alaposabban körülnéztem ezen a piacon. Magam is meglepődtem, milyen folyamatok zajlanak a felszín alatt. A legfontosabb tény, amelyről megint csak keveset hallunk, hogy

minden fejlett ipari gazdaságnak szüksége van egy úgynevezett 24/7 base-load, azaz folyamatosan rendelkezésre álló és megbízható alap-energiatermelésre, amely nem függ olyan külső, nem tervezhető tényezőktől, mint a napsütés, a szél, az árapály.

Vagyis épp azoktól, amelyek a zöld-, más néven a megújulóenergia-termelés alapját adják.

Az ilyen alap-energiatermelés hagyományos forrásai a szénhidrogének voltak az ipari forradalom óta. A múlt század ötvenes éveitől jött be a nukleárisenergia-termelés. A 21. századra azonban megváltoztak az elvárások. Az addigi, folyamatosságra és megbízhatóságra vonatkozó elváráshoz hozzájött a működés közbeni (relatív) tisztaság igénye is. Ennek az elvárásmixnek jelenleg csak a nukleárisenergia-termelés tud megfelelni.

Ez elégíti ki a világ elektromosenergia-igényének a 11 százalékát, és ezen belül a kibocsátásmentes elektromosenergia-termelés java részét. Több ország is elsősorban ezen az alapon valósítja meg energiatermelését: vezet Franciaország (70 százalék), Magyarország a nemzetközi élbolyban van 50 százalékkal, és az Amerikai Egyesült Államokban is 20 százalékos az arány.

Ha ténylegesen és globális szinten tenni akarunk valamit a felmelegedés ellen, de közben termelni akarunk, és ellátni az egyre növekvő népességet elektromos energiával, akkor egyszerűen nincs más megoldás, mint a nukleárisenergia-termelés.

Nagyszerű dolog a zöldenergia térnyerése, ami egyben további technikai innovációkat is gerjeszt, vagyis ezen a vonalon is táplálja a fejlődést. Éppen zöld jellegénél fogva nagyban függ azonban a természeti erőktől, vagyis nem alkalmas a 24/7 alap-energiatermelés feladatainak átvételére. Alkalmas a kiegészítésére, a csúcskapacitások kezelésére, kisebb közösségek energiaigényének részbeni kielégítésére, különösen törékenyebb természeti környezetekben (nemzeti parkok, tengerpartok, vadállomány közelében).

Vagyis színesíti az energetikai palettát, de nem veszi át.

Ezt a gondolatmenetet egyre többen követik. És nemcsak iparági elemzők (akiknek a hangja szűk körben hallatszik), hanem közismert, korábban atomenergia-ellenes környezetvédők is mintha kezdenének ráébredni a modern világ realitásaira, s ezen belül a nukleárisenergia-termelés kínálta pragmatikus megoldásokra.

Egy ismert példa az a Michael Schellenberg, akinek a Time magazin 2008-ban a környezet hőse címet adományozta. Már ő is a nukleáris energia támogatói közé tartozik. Ami megfogott a példájában, hogy úgy gondolkozik, mint az objektív elemzők. Az elmúlt évtizedben elfogulatlanul sorra vette a valós életben látható példákat és tényeket. És ezek alapján változtatta meg a véleményét. De mely tények alapján mondtuk már hosszabb ideje a szakmában, hogy – szemben a divatos közfelfogással – nem áldozott le a nukleáris energiatermelés napja? Sőt. Mintha reneszánszát kezdené élni.

Rengeteg folyamat van szerte a világban, de nekünk, európai lakosoknak talán a legtanulságosabb és egyben legegyértelműbb a német és a francia példa elemzése. A 2011-es fukusimai reaktorbalesetet követően a német kormány bejelentette, hogy fokozatosan kivezeti a nukleárisenergia-termelést, és áttér a zöld- és megújulóenergia-termelésre.

Nos, a németek ezt követően tényleg nekiláttak. Leállították reaktoraikat, hatalmas pofont adva ezzel iparuknak az első körben. Az így kieső elektromos áramot a csúcsáramárakon megvett francia (javarészt nukleáris eredetű) árammal pótolták, valamint az orosz földgáz fokozott használatával, ami egyrészt szintén drága volt, másrészt geopolitikai sérülékenységhez vezetett. Mostanra immár csillagászati összeget: 160 milliárd eurót invesztáltak megújulóenergia-forrásokba, a szél- és a napenergia felhasználásába.

Ez nem volt sikeres politika. Az innen nyert energiabetáplálás megbízhatatlan, alkalmatlan a hatalmas német ipar igényeinek folyamatos és megbízható kielégítésére. Ezért újraindították a lehető legszennyezőbb alap-energiatermelőket: a szén- és lignitalapú erőműveket. Ez nyilván minden, csak nem tiszta energia. Tiszta, de ugyanakkor nagyon drága a hatalmas beruházási és üzemeltetési költségek miatt a német zöldenergia-termelés. Az eredmény: a belföldön megtermelt elektromos áram egységének (kilowattóra) költsége kétszerese a franciáénak. Ráadásul az erre az egységre eső károsanyag-kibocsátás tízszerese (!) a franciáénak, amely 70 százalékban nukleáris forrású. Ez hússzoros hátrány a francia elektromos áramhoz képest.

A másik oldalon ott van persze a francia import, amely a hosszú távú szerződések hiánya miatt szintén drága, csakúgy, mint az orosz földgáz. Az eredmény, hogy a német állam ezt nem is igen meri bevallani a lakosságnak, ezért nem hárítja át rájuk az árkülönbözetet.

A rést állami támogatás tölti be, amely az utóbbi években már a német védelmi költségvetés felét teszi ki, évente húszmilliárd eurót.

A német és a francia energiapolitikát összehasonlítva látszik, hogy a német politika megbukott. A kibocsátás nemhogy nem tűnt el, hanem fokozódott. Mindeközben az áram költsége megduplázódott. Sem környezetvédelmi, sem iparpolitikai célt nem értek el, ellenkezőleg: a helyzet mindkét fronton rosszabbodott. Miért? Mert feladták a nukleáris energetikát.

Fontos látni továbbá, hogy

az úgynevezett energiasűrűség szempontjából is messze a nukleáris energia a jobb megoldás.

Ahogy haladtunk a fa-, majd széntüzelésen keresztül az olaj és a gáz felé, úgy növekedett ez a mutató. A nukleáris reaktorokban felhasznált uránium illeszkedik ebbe a történelmi folyamatba, hiszen itt a legmagasabb a tömegegységre jutó megtermelt energia (energiasűrűség). Ugyanakkor a megújuló források ismét nagyon szórt bázisú energiaforrást használnak, ami végül is ahhoz vezet (és ez sem zöld cél), hogy nagy földterületet és eszközállományt (épületek, gépek) kell felhasználni, a megtermelt energia egységére vetítve sokkal többet (akár több tízszer többet) mint egy hasonló energiakibocsátású nukleáris erőmű. Csak egy elég elrettentő példa:

jellemzően mind a nap-, mind a szélenergia 300-600-szor (!) akkora földterületet igényel, mint ugyanannyi energiát termelő nukleáris erőmű.

És ha van valami, ami korlátos és fogyatkozóban lévő erőforrás, akkor a szabad földterület az.

Éppen ezért nem véletlen, hogy világszinten valójában nem visszaszorul a nukleáris energia, hanem él, virul és terjeszkedik. Olyan nagy régiók, mint Kína, India, a Közel-Kelet és még néhány afrikai és dél-amerikai ország is sorra jönnek ki nukleáris erőművi bővítési programokkal. Az USA is hamarosan belevág nukleáris erőművi programjába az általános Trump-féle infrastrukturális program keretében. A helyzet ugyanis az, hogy a nagy ipari gazdaságokat és az ezekre jellemző nagy lakosságú városi központokat karbonszennyezés nélkül, megbízhatóan és folyamatosan energiával ellátni jelenleg csakis nukleáris forrásból lehetséges.