Az „új normális” nem új, csak normális

A gazdaság újraindítása óta eltelt néhány hét nem nagyon szólt másról, mint arról az elmélkedésről, hogy a megváltozott körülmények miatt vajon milyen lesz a munkahelyeken az „új normális”. Bárkivel beszélgetek, a Fülöp-szigetektől egészen Oklahomáig, mindenki spekulál, találgat, elemez.

A home office keresése a Google Trends alapján a huszonötszörösére nőtt (ezzel egyenes arányban a „home office szakértők” száma is),

de a különböző konferenciabeszélgetésekre alkalmas szoftverekkel kapcsolatos információk iránt is hússzorosára emelkedett az érdeklődés itthon.

Sokan megbabonázódtak az „új” lehetőségektől vagy kihívásoktól, attól függően, honnan nézik a kialakult helyzetet. Az új azonban korántsem új. A Skype mint az internetes VOIP-alapú kommunikáció úttörő ingyenes szolgáltatója 2003 óta áll rendelkezésre,

míg napjaink sztárja, a Zoom a 2011-es alakulás után már 2012-ben elérhetővé vált.

Home office megoldások, lehetőségek is nagyon régóta vannak (jómagam csaknem húsz éve így dolgozom), a 2010-es évek közepe óta Magyarországon is sok vállalatnál elérhető, heti egy-két napra bevetett megoldás.

Normális, hogy a 21. században ilyen lehetőségeink vannak, azonban az, hogy ki és mikor ismeri fel őket, már versenyképességi és agilitási kérdés.

Persze, itt van a kutya elásva. A versenyképesség (amelynek széles a spektruma, a túléléstől egészen a világszínvonalú, vezető szereplővé válásig terjed) a valódi mérőeszköz, amelyre érdemes fókuszálni. A versenyképesség, amelynek magától értetődő módon része a jól teljesítő és motivált munkatársak magunkhoz csábítása és megtartása.

A 2010-es évek közepe óta a motivációs eszköztár része a home office,

egy évtizede ugyanis mindenki által evidenciaként kezelt generációs téma, hogy az Y generációsok (az 1979 és 1995 között születettek) a munka–magánélet egyensúlyt jobban értékelik, mint idősebb pályatársaik. Ha kevesebb az utazás, és csökkennek a munkával kapcsolatos egyéb tevékenységek is, több idő jut a saját tennivalókra, családra, hobbira. A dolog szépséghibája csupán az, hogy ez nem teljesen igaz.

Az elmúlt pár évben már-már visszarendeződés kezdett kialakulni a home office lehetőségek visszavágásával, nyitott közösségi terek erőltetésével, azt írva ezzel a zászlóra, hogy a csapatmunka és a kollaborációra való igény az Y generáció motivációja.

Igen, az, de nem csoportos, hanem egyéni szinten, ahol hatalmas eltérések lehetnek.

A vállalatvezetők nagyon sokszor sablonokban, tömegekben gondolkodnak, és az „egy méret mindenkinek” (angolul jobban hangzik: one size fits all) eszme mentén hozzák meg döntéseiket, gyakran nem feltétlenül a legjobb hatásfokkal. Ha felismerjük, hogy egy bizonyos csoportnak fontos lehet a munka–magánélet egyensúlya, vagy a csoporthoz tartozás, az csupán az első lépés, ezután egyéni szintekre kell továbbvinnünk a döntéseket.

A napjainkban elérhető egyéni szintű adatok, humán analitikai megoldások gyorsan választ tudnak adni arra, hogy kinek melyik megközelítés lehet motiváló, és mivel a válaszok kategóriaszintű kimenetele nem végtelen (például elég azt felmérnünk, kinek motiváló az egyéni munkavégzés home office-ban, vagy ki annyira csoportmunkafüggő, hogy az iroda a lételeme), még ezen a szinten is meghozhatók a szükséges lépések.

Az egyénre szabottság lehetősége az igazi 21. századi vívmány.

A generációk közti különbségek korábban is megvoltak, csak most vagyunk rájuk igazán kíváncsiak, és már mérni is tudjuk őket. Természetesen ha válsághelyzet van, és nem tudunk más lehetőséget biztosítani, mint az otthoni munkavégzés, nincs lehetőségünk más nyújtani, de akkor is tudhatjuk, melyik az a munkatárs, akire kiemelt figyelmet kell fordítanunk,

mert például extrém módon magas a csoporthoz való tartozási igénye.

Ha nincs kiélezett szituáció, akkor pedig pontosan tudhatjuk, kinek kell lehetőséget adni arra, hogy az irodában dolgozzon, és kinek arra, hogy otthonról.

Az igazi agilitás és alkalmazkodókészség itt kezdődik. Munkaadóként mennyire tudunk megfelelni az egyéni igényeknek, mennyire tudjuk ezt megfelelő technológiákkal alátámasztani. 2020 márciusában bizonyos, már régóta létező megoldások mindenki számára brutális módon törték át a falat, nem csak bekopogtatva jelezték létezésüket.

Ez azonban még csak az első lépés.

A Zoom még nem a digitalizáció, a home office-ban pedig nincs semmi különös.

Használjuk ki az évtizedes lemaradást (ha volt), és hozzuk be azt, feltuningolva a most elérhető legjobb megoldásokkal és az egyénre szabással.

Huszonöt éve a mobiltelefonok elterjedésében gyorsabbak voltunk, mert hiányzott az azt megelőző lépés, a kábeles készülékhálózat.

Ha most az elérhető technológiákat, az adatalapú, emberekkel kapcsolatos döntéshozatalt csúcsra járatjuk, akkor lesz igazán „új normális”, de egyúttal versenyképesebb is a vállalkozásunk.

(Címlapkép: AFP)