A dollár gyengülésének következményei

A dollár árfolyamának a márciusi magas szintek óta bekövetkezett, csaknem 10 százalékos esése két eltérő narratívát hívott életre. Az egyik a rövid távú kitekintés alapján arra fókuszál, hogy a leértékelődés miként válhat az amerikai gazdaság és a piacok hasznára, míg a másik hosszú távra tekintve azt elemzi, hogy a dollár globális tartalékvaluta-státusza mennyire válik törékennyé. Mindkét narratíva tartalmaz valamennyi igazságot, de nem eleget ahhoz, hogy igazolja a körülöttük kialakult konszenzust.

Több tényező is összekapcsolódott abban a folyamatban, amely lefelé nyomta a zöldhasút az elmúlt hetekben.

Egy olyan mértékű leértékelődés következett be, amely csupán két hónap alatt visszafordította az elmúlt tíz év erősödésének csaknem a felét.

Ahogy a Federal Reserve a romló gazdasági kilátásokra válaszul lazította a monetáris politikát (ténylegesen és előretekintve is), a dollárban jegyzett biztos menedékeszközök – mint például az amerikai állampapírok – utáni jövedelem csökkent. Továbbá – miután az Egyesült Államokban megvalósított befektetések elvesztették relatív vonzerejük egy részét – eltolódás történt a feltörekvő piaci és európai befektetések felé. (Érdemes itt megemlíteni, hogy az Európai Unióban a múlt hónapban egyezség jött létre a mélyebb fiskális integrációról.)

Emellett vannak olyan indikátorok is, amelyek azt mutatják, hogy csökkent az Egyesült Államokba irányuló tőkebeáramlás. A külföldiek ingatlanvásárlásai ismét visszaestek, mivel az amerikai kormányzat befelé tekintő politikát folytat, a kereskedelempolitikát fegyverként veti be, és szankciós intézkedéseket is alkalmaz.

Libanon, Törökország és még néhány ország kivételével, amelyek még erőteljesebb árfolyam-leértékelődésen estek át, mint az USA, a legtöbb deviza erősödött a dollárral szemben. Azonban az erősödő valutákkal kapcsolatban távolról sem egységesek a reakciók.

Néhány ország, különösen a fejlődő világban, üdvözölte a dollár gyengülését, mivel valutájuk korábbi gyengesége hozzájárult a magasabb importárakhoz, beleértve az élelmiszer-behozatalt is.

Emellett a gyengébb dollár nagyobb mozgásteret biztosít számukra a hazai gazdasági tevékenységek támogatására a még élénkítőbb fiskális és monetáris intézkedések révén.

A fejlett országokban azonban kevésbé kapott kedvező reakciókat a megváltozott helyzet. Japán és az eurózóna tagállamai különösen attól félnek, hogy valutájuk erősödése veszélybe sodorhatja a kilábalást a koronavírus-járvány okozta válságból. A japán jegybanknak és az Európai Központi Banknak (EKB) most nemcsak amiatt kell aggódnia, hogy nem lesz elég hatékony a politikája, hanem amiatt is, hogy az új helyzet adta járulékos költségek és nem szándékos következmények megnövekedett veszélyt jelenthetnek a gazdaságára.

Eközben az Egyesült Államokban a dollár leértékelődését túlnyomóan pozitív fejleményként értékelték a gazdaság szemszögéből, legalábbis rövid távon.

Hiszen a gazdasági tankönyvek szerint a gyengülő dollár erősíti az amerikai gyártók nemzetközi és hazai versenyképességét a külföldi versenytársakkal szemben, ami még vonzóbbá teszi az országot a külföldi befektetők és a turisták szemében, emellett növeli az amerikai vállalatok külföldön realizált bevételének dollárban számolt értékét. Ez kedvez az amerikai tőzsde- és vállalatikötvény-piacoknak, amelyek továbbra is hasznot húznak a dollárban jegyzett értékpapírok nagyobb vonzerejéből, amikor külföldi valutában árazzák őket.

A dollár árfolyamának leértékelődésére vonatkozó hosszabb távú konszenzus azonban kevésbé pozitív az Egyesült Államok számára. Az ad okot aggodalomra, hogy a dollár leértékelődése tovább fogja erodálni a valuta globális szerepét, amelyet már eleve gyengített az elmúlt három év amerikai politikája – kezdve a kereskedelmi protekcionizmustól a szankciók fegyverként való bevetésén át a globális standardok és a jogállami normák megkerüléséig.

Minél jobban erodálódik a dollár hitelessége, annál inkább kockáztatja azt az Egyesült Államok, hogy elveszíti a világ fő tartalék valutáját kibocsátó államnak járó „túlzott privilégiumot”.

Egy ilyen helyzetben lévő ország a nyomtatott pénzt vagy a digitális egységet (pénzteremtés) olyan termékekre és szolgáltatásokra válthatja be, amelyeket más országok állítanak elő, aránytalan befolyást élvez a fontos multilaterális döntések és kinevezések felett, és annak az előnyét is élvezi, hogy más államok készek kiszervezni a saját pénzügyi vagyonuk kezelését az intézményeibe.

Mindkét (részben igaz) konszenzusos narratíva további tetemes dollárleértékelődést vetít előre. Miközben az azonnali hatások elméletben pozitívak, a tényleges helyzet valószínűleg más lesz, mivel a gazdasági aktivitás nagy részét lebénítják a kormányzati korlátozások, valamint az a helyzet, hogy az egyének és a cégek nem kívánnak visszatérni a korábbi fogyasztási és termelési mintákhoz. Az amerikai államok mintegy fele mostanra visszafordította vagy lefékezte a gazdasági újranyitás folyamatát.

A mostani pozitív piaci hatásoknak az egészségügyi válságon túlmenően további tényezők tekintetében is igazolódniuk kell majd. A bőséges és megbízható likviditás miatt – amelyet legfőképpen a jegybankok biztosítanak – a legtöbb értékelés levált a gazdasági és vállalati fundamentumokról. Ilyen pénzügyi feltételek mellett nehéz elképzelni, hogy a dollár leértékelődésének a marginálisnál nagyobb hatása lesz a reálgazdasági teljesítményre.

A dollár tartalékvaluta-szerepével kapcsolatban egy egyszerű, az egyetemen megtanult elvre emlékszem: nehéz valamit a semmivel helyettesíteni. Egyszerűen nincs olyan valuta, amely képes lenne a dollár helyébe lépni. Ennek a helyzetnek egy fragmentáltabb nemzetközi monetáris rendszer lesz a következménye.

Ahogy az korábban történt, a dollárral kapcsolatos jelenlegi konszenzusos nézet valószínűleg azt eredményezi majd, hogy felnagyítják a rövid távú folyamatok hosszú távú következményeit.

A dollár mostani gyengélkedése nem áldás a piacok és az amerikai gazdaság számára, és nem is a valuta globális szintű háttérbe szorulásának előjele.

Kijelenthető azonban, hogy ez a folyamat a nemzetközi gazdasági rend nagyobb, fokozatos fragmentálódásának a része. Ennek a folyamatnak a fő tényezője pedig a nemzetközi politikai koordináció sokkoló hiánya, amely egy olyan időszakban jelentkezik, amikor a globális kihívások egyre nagyobbak.

Copyright: Project Syndicate, 2020

www.project-syndicate.org