A fejlődés veszélyei

Jó, ha mindig gondolunk arra, hogy nagy történelmi kitekintésben mi szerencsésnek mondhatjuk magunknak. Thomas Hobbes leírása az életről, amely szerint „magányos, szegény, csúnya, brutális és rövid”, az emberiség történetének legnagyobb részére igaz volt. Most viszont már ez nem mondható el. Egyre ritkábbak az éhínségek, a legtöbb ember életszínvonala nőtt, és a mélyszegénység is jelentősen csökkent az elmúlt néhány évtizedben. A születéskor várható átlagos élettartam még a világ legkevésbé jó egészségügyi mutatójú részein is 60 év felett van, míg egy brit az 1820-as években arra számíthatott, hogy körülbelül 40 évet fog élni. Ezt a fantasztikus fejlődést azonban katasztrofális hatású kockázatok kísérték. Ha a koronavírus-járvány felráz is bennünket a megelégedettségünkből, még mindig meg kell küzdenünk a minket fenyegető veszélyekkel.

Az elmúlt kétszáz évben elért fejlődés az iparosodás eredménye, amely a tudás és a technológia terén megtett lépéseknek köszönhető. Ennek a folyamatnak azonban káros mellékhatásai is voltak. A vagyonszerzés céljától vezérelve a cégek és a kormányok a költségek csökkentésére és a termelékenység, a profit növelésére törekedtek, ami miatt több százmillió ember szegényedett el vagy vált munkanélkülivé.

Évtizedeken át a munkásokat a bányákban és a gyárakban brutális módon kizsigerelték a minél nagyobb termelés érdekében, amíg a munkavállalóknak nem sikerült megszervezniük magukat, és bizonyos mértékű politikai erőre szert tenniük. Továbbá az iparosodás korai időszaka bátorította a rabszolgamunkát, illetve a természeti erőforrások kiaknázását, ami súlyos háborúkat és a birodalmi jellegű kormányzás brutális formáit hozta létre.

Ezen túlkapások közül sokat korrigáltak a piacgazdaság, a munkaerőpiaci szabályozások és az új (gyakran demokratikus) intézmények révén. Az iparosodás nem szándékos következményeit azonban még kezelni kell. Leginkább a katasztrofális hatású globális kockázatok adnak okot aggodalomra. Ezek közül a legnyilvánvalóbb az emberiség által okozott klímaváltozás, szembetűnő példája annak, hogy a jólét növekedése miként hozott létre egy súlyos fenyegetést.

A második, valamennyire kapcsolódó probléma a biodiverzitás csökkenése. A fajok kihalásának üteme valahol a százszoros és ezerszeres mérték közötti szinttel haladja meg az iparosodás előtti időszakét. Ennek ellenére továbbra is kevés figyelem irányul azokra a kockázatokra, amelyeket a természet radikális destabilizálása okoz.

A harmadik globális kockázat az atomháborúi. Bár a nukleáris technológiának sok békés célú felhasználási módja van (és rövid távon szerepet játszhat a klímaváltozás kezelésében), a legfontosabb következménye az lett, hogy elindította a kölcsönös elrettentés korszakát. Ahogy az a klímaváltozás és a biodiverzitás terén is történik, még mindig nem ismertük fel, hogy a nukleáris technológia milyen veszélyt rejt az emberiségre. Valójában a nukleáris arzenállal rendelkező országok most újraépítik, illetve bővítik a kapacitásaikat.

A negyedik nagy kockázat a mesterséges intelligencia, amely olyan technológiákhoz vezet el, amelyeket nem tudunk kontrollálni. A szuperintelligens algoritmusok kockázata mellett, amelyek akár kiirthatják az emberiséget, a mesterséges intelligenciát a megfigyelés és az elnyomás eszközeként is alkalmazni lehet, ami a rabszolgaság új korszakát hozhatja el. Továbbá az államok már olyan mesterséges intelligenciájú, autonóm fegyvereket fejlesztenek ki, amelyeket bármilyen rossz szándékú célra fel lehet használni, különösen, ha rossz kezekbe kerülnek.

Bár senki nem tagadja ezeket a kockázatokat, a legtöbb ember ösztönösen először alulértékeli ennek a katasztrofális szcenáriónak a valószínűségét. Ez azonban félrevezető lehet. A 20. században a világ számos alkalommal került közel a nukleáris háborúhoz. Mivel szerencsénk volt, most már visszatekintve azt feltételezzük, hogy a veszély sosem volt olyan nagy, mint amekkorának tűnt.

Gondoljunk azonban az alternatív szcenárióra. Hol lennénk ma, ha a teljes körű nukleáris háborút nem kerültük volna el Vaszilij Alekszandrovics Arhipov lépésének köszönhetően, aki a kubai rakétaválság idején önuralomra intett, amikor parancsnoktársai a B–59-es szovjet atom-tengeralattjárón tévesen azt hitték, hogy az amerikai erők megtámadták őket. Biztosan nem olvasnánk olyan könyveket, amelyek szerint állítólag csökkent az erőszak a világban. Másfelől azonban, akik valóban felismerik a klímaváltozás és a mesterséges intelligencia veszélyeit, túl gyakran jutnak arra a megállapításra, hogy maga a gazdasági növekedés a probléma. Szerintük az emisszió csökkentése, a természet megőrzése és a technológiával való visszaélés megakadályozása érdekében a termelés, a beruházások és az innováció lassítására, visszafordítására van szükség.

A növekedéstől és a technológiai fejlődéstől való visszalépés azonban se nem reális, se nem tanácsos. A világ még mindig messze van a szegénység felszámolásától, és az embereknek most mind a gazdag, mind a szegény országokban jó munkahelyekre van szükségük, amelyek a munkavállalók érdekei szerint alakítják a technológiai trendeket. A biztos munkahelyek és a jövedelmek növekedése nélkül nem Donald Trump amerikai elnök és Boris Johnson brit kormányfő lesz az utolsó jobboldali demagóg, aki fenyegeti a demokráciákat.

Az egyetlen felelős opció, ha egy új növekedési stratégiát alkotunk, amely kihangsúlyozza annak a technológiai innovációnak a fontosságát, amely a globális fenyegetések kezeléséhez szükséges. Egy olyan szabályozó környezetet kell kialakítani, amely bátorítja a cégeket és a vállalkozókat olyan technológiák kifejlesztésére, amelyekre valóban szükségük van, ahelyett hogy olyan technológiákat alkotnak meg, amelyek csupán a profitot és egy szűk réteg piaci részesedését növelik. Továbbá természetesen nagyobb fókuszt kell helyeznünk a közös jólétre, hogy ne kövessük el az elmúlt négy évtized hibáit, amikor a növekedés különvált attól, amit a legtöbb ember megtapasztalt (legalábbis az angolszász világban).

Habár a klímaváltozás elleni küzdelem terén nem teljesítünk valami fényesen, belekapaszkodhatunk abba a ténybe, hogy a megújuló alapú energia egykor költséges formái mára már versenyképesek a fosszilis üzemanyagokkal. Ez nem azért történt, mert hátat fordítottunk a technológiának, hanem inkább azoknak a technológiai újításoknak az eredménye, amelyek a szabályozott piacgazdaság keretében születtek meg, ahol a cégek reagáltak a karbonárazásra (különösen Európában), a támogatásokra és a fogyasztói keresletre.

Ugyanez a recept működhet a többi katasztrofális hatású kockázattal szemben. Az első lépésnek annak kell lennie, hogy felismerjük: ezek a kockázatok valódiak. Csak ekkor léphetünk előre a jobb intézmények kiépítése és az állam felvértezése felé, ami a piaci kimeneteleket az emberiség közös érdekeinek figyelembevételével alakítja át.

Copyright: Project Syndicate, 2020

www.project-syndicate.org