A szomszéd fűje: német újraegyesítés

Németország újraegyesítésének harmincadik évfordulójáról már sok szó esett, ám most érdekes lehet megnézni, hogy a két országrész közötti fejlettségbeli különbség hogyan alakult, különösen hazánk felzárkózásával összevetve.

Az egyesült Németország gazdasági fejlődése az 1990-es újraegyesítés óta ellentmondásos. Ahogy az ország politikai-gazdasági súlya jelentősen megnőtt, úgy vált az állam egyértelműen az európai (politikai és gazdasági) integráció motorjává. Ezzel párhuzamosan a keleti tartományokban is megnőttek az egyenlőtlenségek,

1991 és 2017 között hatmillió keletnémet próbált szerencsét az ország nyugati részében, vagyis csaknem minden negyedik keletnémet kivándorolt szűkebb hazájából, mialatt – erősödő trenddel – két és fél milliónyi német költözött keleti tartományokba, és 2017-ben már többen jöttek a nyugati részekből, mint fordítva.

A konzervatív beállítottsággal aligha vádolható elemzőház, a Bertelsmann Alapítvány 2019-ben megjelent, Az EU belső piacának gazdasági hatásai Euró­pa országaiban és régióiban című tanulmányának több érdekes megállapítása is arra világít rá, hogy az egyesült Németország nemcsak hatalmas beruházást hajtott végre a keleti tartományokban, hanem egyúttal a legnagyobb haszonélvezője volt a többi posztkommunista ország fejlődésének is.

Az elemzők a jövedelmeknek, a termelékenységnek és az áraknak a belső piacra visszavezethető változását vizsgálták meg, és arra a következtetésre jutottak,

A másik megállapításuk az volt, hogy az ország nyugati részén található ré­giók egy főre jutó jövedelemtöbblete jóval magasabb értékeket mutatott, mint a keleti tartományoké. Ez különösen igaz volt az autóipari térségek esetében, Felső-Bajorországban (a BMW csoport központja), Ingolstadt környékén (az Audi központja), valamint Stuttgartban és vonzáskörzetében 1300-1500 euró volt az egy főre jutó jövedelemtöbblet.

Eközben a keletnémet tartományokba – például Brandenburgba, Szász-Anhaltba vagy Mecklenburg–Elő-Pomerániába – már kevesebb jövedelemtöbblet jutott: egy lakosra vetítve 670-690 euró körül mozogtak ezek az értékek.

Összehasonlításként: az egységes piacnak köszönhető aggregált jövedelemtöbblet terén a V4-ek a 6,78 milliárd eurós átlagukkal nemcsak az uniós középmezőnyben helyezkednek el, hanem 382–537 euró fejenkénti többletjövedelemhez jutottak. (Magyarország mutatója 4,01 milliárd euróval – lakosonként 408 euróval – a középmezőnyt erősítette ezen a téren.)

Visszatérve Németország keleti tartományaihoz, Helmuth Kohl kancellár a nyugati országrészhez való felzárkóztatás érdekében 1991-ben külön adónemet vezetett be, az úgynevezett szolidaritási pótlékot (Solidaritätszuschlag, Soli). Az elmúlt harminc évben

a berlini Deutsche Steuerzahlerinstitut (DSi) pénzügyi kutatóintézet számításai szerint.

Ugyanezen számítások alapján 1991 és 2019 között a Soliból származó összes bevétel eddig mintegy 344 milliárd eurót tett ki. (Ez az összeg csaknem másfélszer nagyobb, mint Magyarország 2019-es GDP-je vásárlóerő-paritáson mérve.)

Ismét összehasonlításképpen: a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatását segítő uniós kohéziós alapokból Magyarország részére 2007 és 2020 között becslések szerint közel 48,9 milliárd euró jutott. (Ezt megelőzően, 2004 és 2006 között 1,12 milliárd euróhoz közelített ez az érték.).

Összességében tehát az EU-s csatlakozásunktól kezdve csaknem 50 milliárd eurós felzárkóztatási támogatással számolhatunk hazánk esetében, ami csak töredéke, kevesebb mint 15 százaléka volt a Kelet-Németország felzárkóztatására szánt – az EU-s kohéziós alapokból származó összegeken felüli – 344 milliárd eurónak.

A szövetségi kormány által a német egység helyzetéről kiadott 2020. évi jelentés szerint az újraegyesítés óta az egy főre jutó GDP a keleti tartományokban (Berlin nélkül) megnégyszereződött. (Ha Berlint is hozzávesszük, akkor már csak háromszoros a különbség.) A keleti tartományok gazdasági teljesítménye az egy főre jutó GDP tekintetében a teljes német átlag 72,6 százalékát, Berlint is hozzáadva 79,1 százalékát tette ki.

A legfrissebb, 2019‑es adatok szerint a nyugati tartományokban 43 449 ­euró volt az egy főre jutó GDP, a keleti tartományokban pedig 30 027 euró. Ez azt jelentette, hogy a keleti tartományok gazdasági teljesítménye egy főre vetítve a nyugati országrészének a 69,1 százalékát tette ki.

Mindez a fejlődés hogyan nézett ki Magyarország esetében? A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon 2019-ben 23 110 eurót tett ki az egy főre jutó GDP. Bár az összehasonlítást némileg nehezíti, hogy az elérhető legrégebbi adat 1995‑ös – ekkor 7700 euró volt –, így nem tudunk teljesen azonos kiindulási alapot venni, de az világosan látszik, hogy

addig Magyarországon 1995 és 2019 között érte el ugyanezt a növekedést.

Közvetlenül a rendszerváltás előtt minden korábbinál nagyobb volt a különbség a magyar gazdaság és Nyugat-Európa között. Lemaradásunk ütemének növekedése az adatok szerint csak a kilencvenes évek közepén állt meg.

Megalapozottan mondhatjuk azt is, hogy az 1991-es egy főre jutó GDP jelentősen elmaradt az 1995-östől (az úgynevezett Maddison-project számításai szerint mintegy 16 százalékkal), így feltehető, hogy az egy főre jutó GDP növekedése a kilencvenes évek elejéhez viszonyítva 2019-ig meghaladta Németország keleti tartományainak növekedési ütemét, miközben a keletnémet tartományok a Magyarországnak juttatott fejlesztési források hat-hétszeresének megfelelő összeggel gazdálkodhattak.

Mindezen tények és eredmények tükrében nem véletlenül mondhatta 2019 augusztusában Angela Merkel német szövetségi kancellár: Ha arról beszélünk, hogy a kohéziós és strukturális forrásokat milyen céllal használják fel, azt kell mondanunk, hogy ezeket a forrásokat úgy használják fel, hogy az növelje a konvergenciát az Európai Unióban.

Ha megnézzük Magyarország gazdasági növekedésének adatait, azt látjuk, hogy Magyarország az emberek jólétének növelésére használja ezeket a pénzeket.