Lezárások helyett pénzügyi támogatások
Sok európai kormányzat próbálja felvenni a harcot a koronavírus-járvány második hullámával az enyhébb lezárások (lockdown light) bevezetésével, ami jellemzően az éttermek, bárok és néhány, nem alapvetően fontos termékeket kínáló üzlet működésének korlátozását is magában foglalja.
A részleges lezárások mögött az a feltételezés áll, hogy a fertőzés kockázata magas, amikor az emberek zárt helyen jönnek össze. Egy, a Nature-ben nemrégiben megjelent cikk további bizonyítékokat szolgáltat arra, hogy az olyan helyek, mint az éttermek, edzőtermek, kávézók, nagy szerepet játszhatnak a koronavírus terjedésében.
A kötelezően elrendelt bezárások heves tiltakozásokat váltottak ki több országban (különösen Franciaországban és Olaszországban), mivel a bezárások sok kis üzlet és étterem tulajdonosának a megélhetését fenyegetik. Ezek a szektorok már a járvány előtti időszakban is ki voltak téve az online kereskedelem felől érkező nyomásnak, és sok kisebb vállalkozás üzemeltetője attól tart, hogy még az enyhébb második körös lezárást sem éli túl.
A kormányzatok próbálják segíteni ezeket a gazdasági szereplőket az elveszett jövedelmük kompenzálásával.
Sok esetben azonban a kártérítés megkésve érkezik, részleges, és nehézkesen jut el a legsérülékenyebb gazdasági helyzetben lévő vállalkozásokhoz.
Mégis, a kormányoknak nem kellene a kötelező érvényű bezárásokhoz folyamodniuk, ha fontolóra veszik az adók vagy a pénzügyi támogatások jelentette alternatívát. Az ilyen fiskális intézkedések eddig nem játszottak szerepet az úgynevezett nem gyógyszerészeti beavatkozásokban a járvány elleni küzdelemben, bár ugyanazokat a közösségi távolságtartási célokat tudják elérni. Konkrétan fogalmazva, a kormányzatok támogatást nyújthatnak bármely üzlet vagy étterem tulajdonosának, aki kész egy bizonyos időszakra (például egy–három hónapra) bezárni a létesítményét. A hosszabb bezárás megfelelőbb lenne, mivel a téli időszakban alacsonyan tartaná a koronavírus-fertőzések számát.
Amint az üzletek nagyobb arányban bezárnak, a politikai döntéshozóknak meg kellene akadályozniuk, hogy a nyitva tartó üzletek zsúfoltabbá váljanak. A zsúfoltság kérdését a kormányok már szabályozták a második hullámos korlátozások előtt azzal, hogy felhívták a fogyasztókat a védőtávolság megtartására. Ezt a fajta szabályozást a legegyszerűbb formában fenn kellene tartani azzal, hogy előírják az egy ügyfélre eső üzlettér minimális nagyságát.
A kormányzatok azzal kezdhetnék, hogy a pénzügyi támogatást a négyzetméterre megadott átalány formájában határozzák meg, amelyet előre kiutalnának bármely olyan üzlet vagy étterem tulajdonosának, aki kész arra, hogy hónapokra bezárjon. Az ételek házhoz szállítása és az online értékesítés továbbra is engedélyezve lenne. Az üzemeltetők így számolhatnának a más értékesítési csatornákból származó lehetőségekkel. Azoknak, akik a legkevésbé képesek alkalmazkodni, az állami pénzügyi támogatás elfogadása lehet a legjobb megoldás.
Elviekben előnyösebb lenne egy fordított eljárást alkalmazni, amelyben a kereskedők előzetesen megadják azt az árszintet, amely mellett készek lennének bezárni üzleteiket. A kormányzat ezt követően tárgyalási fordulókat tartana, amíg a kereskedelmi tér kívánt csökkentését el nem érik. Lehet azonban, hogy most egyszerűen nincs idő ennek lefolytatására.
A társadalmi és a magánérdekek között hasonló ellentmondás áll fenn a klímaváltozás terén. A legtöbb közgazdász elismeri, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó Pigou-adóval – amely Arthur Pigou brit közgazdászról kapta a nevét – hatékonyabban elérhető az emisszió kívánt csökkentése, mint a szennyező tevékenységek közvetlen szabályozásával (a Pigou-adó a szennyező tevékenységek negatív hatásainak ellensúlyozására vonatkozik azzal, hogy megadóztatja a tevékenységet végzőt – a szerk.). A politikai döntéshozóknak ezt a tanulságot kellene alkalmazniuk a járvány kontrollálására.
A klímaváltozás esetében a politikai döntéshozók között széles körű az egyetértés abban, hogy az emisszióra kivetett adó megfelelőbb, mint az a pénzügyi támogatás, amely az után jár, ha az adott vállalkozás nem bocsát ki üvegházhatású gázokat.
A járvány ellenőrzésében azonban az adók és a pénzügyi támogatások közötti választás nem ilyen egyértelmű.
Egy 1960-as cikkben Ronald Coase Nobel-díjas közgazdász azzal érvelt, hogy ha a tranzakciós költségeket figyelmen kívül lehet hagyni, akkor a hatékony megoldásnak függetlennek kell lennie a tulajdonjogok elosztásától az olyan problémák esetében, amelyekben a társadalmi és a magánköltségek eltérők. A járvány ellenőrzésében a társadalom érdekeit a kormányzat képviseli, amely alacsonyan tartja a tranzakciós költségeket. A fő kérdés így az, hogy egy adott üzlet vagy étterem nyitvatartásának joga a vállalkozás tulajdonosát vagy a társadalmat illeti-e meg. Az a tény, hogy a kormányzatok kártérítést biztosítanak a lezárások idejére, azt jelzi, hogy felismerték, a nyitva- vagy zárvatartásról szóló döntésnek a tulajdonost kell megilletnie. Ebből adódik, hogy az a pénzügyi támogatás, amely az éttermek, üzletek bezárását bátorítja, megfelelőbb megoldás lenne, mint a megadóztatásuk.
Még praktikusabban szólva, a bezárást ösztönző támogatásoknak számos előnyük van. Észszerű fiskális költség mellett jövedelemkompenzációt nyújtanának a leginkább rászoruló vállalkozásoknak, miközben továbbra is csökkentenék a szociális interakciókat az üzletekben és az éttermekben. Az üzleten, éttermen belüli kiszolgálás megszüntetésére vonatkozó támogatás különösen vonzó lehet a gondokkal küzdő üzletek és éttermek számára, amelyeknek a tulajdonosai a leginkább tiltakoznak a kötelezően elrendelt bezárások ellen. Ez megelőzné annak szükségességét, hogy a politikai döntéshozóknak önkényesen különbséget kelljen tenniük a kiemelt fontosságú és a nem lényeges termékek között.
A másik hosszabb távú előnye ennek a megközelítésnek, hogy bátorítaná a kisebb üzletek tulajdonosait, hogy felújítsák üzleteiket, vagy távozzanak a piacról. Ily módon a döntéshozók elősegíthetnék a strukturális változásokkal szembeni – ebben a szektorban tapasztalható – erős ellenállás leküzdését.
A feladat egyértelmű: ahogy a járvány második hulláma fenyegeti Európát, a kormányoknak taktikát kellene váltaniuk, és arról kellene meggyőzniük az éttermek, bárok és üzletek tulajdonosait, hogy vegyenek ki egyfajta fizetett szabadságot, ahelyett, hogy a kötelező bezárásukat rendelnék el.
Egy ilyen intézkedés jóval alacsonyabb költségvetési és társadalmi költséggel járna, és politikailag is jóval könnyebb lenne fenntartani az előttünk álló kemény téli hónapokban.
Copyright: Project Syndicate, 2020
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.