A fenntarthatóság gazdasági, társadalmi és humán ügy

A körkörös gazdaság kezd divatos téma lenni. Egyre többen használják a kifejezést, de érzékelhetően nem ugyanazt értik rajta. Az is feltűnő, hogy nem rendszerszemléletben, kapcsolódó témákkal, például a fenntarthatósággal összefüggésben értelmezik. Pedig a fenntarthatóság nemcsak gazdasági, hanem társadalmi és humán ügy is.

A kormány 2020 szeptemberében nyolc pontban foglalta össze fenntarthatósági céljait. Az első pont a hulladékkezelés, az illegális hulladéklerakás megelőzése, a második az egyszer használatos műanyagok betiltása. A kapcsolódó célkitűzés így hangzott: „Szeretnénk elérni, hogy a körforgásos gazdaság megteremtése érdekében több lehetőség legyen a szelektív hulladékkezelésre.” Ezeken túl szerepelt még a folyók védelme, az energiahatékonyság növelése, a faültetés, a naperőművek kapacitásának növelése, az elektromosautó-vásárlás támogatása és a zöldkötvény-kibocsátás.

Nyilvánvaló, hogy ezek a célok összefüggésben állnak egymással, hiszen a körkörös gazdaság megteremtése nemcsak a hulladéklerakás megelőzéséről szól, hanem része az egyszer használatos műanyagok betiltása és az energiahatékonyság növelése is. Másrészt a célok között a fenntarthatósági elemek kizárólag a környezeti fenntarthatóságra korlátozódnak. A hosszú távú társadalmi fejlődési szükségletekre is figyelemmel jó lenne a körkörös gazdaság megteremtésére olyan stratégiai lehetőségként tekinteni, amely egyrészt teret nyit az innovativitás megerősíthetőségének és ezzel a hazai hozzáadott érték növelésének, másrészt hozzájárul a humán és társadalmi fenntarthatósági adatok javításához is.

A stratégiai célok kijelöléséhez segítséget ad az Európai Unió 2020 decemberében megjelent fenntarthatósági tanulmánya (Sustainable Development in the European Union 2020 edition), amely például arra is figyelmeztet, hogy bizonyos ipari gyakorlatok a környezetre és az emberekre egyaránt károsak lehetnek. Ilyen, amikor ipari parkok létrehozása, logisztikai központok vagy termelőüzemek telepítése céljából termőföldeket betonoznak le anélkül, hogy az alternatív, például a mezőgazdasági, erdészeti hasznosítás előnyeit, vagy egyszerűen a környezet mint rekreációs tér fontosságát is számításba vennék. Erre volt példa, amikor Magyarországon üzemet lehetett telepíteni védett, Natura 2000-es területre.

A földek ipari beépítését mérő index alapján Magyarország a nyolcadik legrosszabb pozícióban van úgy, hogy az érték 2012 óta még jelentősen romlott is. De az erdővel borított területek aránya is a hatodik legalacsonyabb Magyarországon. Ugyanakkor nálunk a környezet állapotát javító termékek és szolgálta­tások hozzáadott értéke a bruttó hazai termékhez viszonyítva, amely a gazdasági szerkezet korszerűségét is méri, a harmadik legalacsonyabb az Európai Unióban. Az egészséges, organikus mezőgazdasági ter­melés aránya nálunk 5 százalék alatt van, ezzel a hetedik legrosszabb hely a miénk. A gyakran utolérendő célként megjelölt Ausztriában ez az érték 25 százalék.

Az ipari tevékenységgel együtt járó megnövekedett szállítási igény rontja a levegő minőségét. A környezeti károk pedig, az adatok szerint, növelik az indokolatlanul korán elhunytak számát. Amint azt a légszennyezési adatok mutatják, ez a tényező régiónkban, a javuló tendencia ellenére, jelentős probléma. A magyar adat a harmadik legrosszabb. Ez, egyéb tényezők mellett, a megnövekedett szállítási és ipari kibocsátási tevékenységek következménye.

Az úgynevezett elkerülhető halálozási érték a 75 évnél fiatalabbak körében – aminek többek között környezeti okai vannak – szintén nagyon aggasz­tóan alakul a régiónkban. Ezen belül a magyar érték a negyedik legrosszabb.

A magukat egészségesnek érzők aránya tekintetében a hatodik, a várható élettartam tekintetében pedig az ötödik legrosszabb helyre szorult Magyarország. Igaz, a fejlett országokhoz viszonyítva régiónk többi országának helyezése is rossz. Ezek az adatok arra hívják fel a figyelmet, hogy – amint azt az összefüggéseket szemléletesen mutató ábrán is látható – a fenntarthatóság humán-társadalmi kérdés is.

Ezért nem elég csak a hagyományos környezeti mutatókkal kapcsolatban elérendő célértékeket kitűzni. Rendszerszemléletben gondolkodva foglalkozni kell a gazdasági szerkezet környezeti és humán szempontból fenntarthatóbbá változtatásával, energia- és anyagigényének, kibocsátásának csökkentésével, tudásigényének növelésével is. Ahogyan például az EU-tanulmány fogalmaz, nem elég munkahelyeket létrehozni. Tudásigényes, egészségre nem ártalmas és jól fizető munkahelyeket kell teremteni. Ehhez növelni kell a felsőfokú végzettségűek arányát – ebben a 30–34 éves korcsoport esetén Magyarország az ötödik legrosszabb pozícióban van. Ez hozzájárulhatna ahhoz is, hogy a tudományos és technikai munkahelyeken dolgozók aktív népességen belüli aránya tekintetében javíthassunk a jelenlegi, ötödik leggyengébb helyezésünkön.

A fenntarthatóság humán tényezőket is figyelembe vevő értelmezése pedig – ahogyan azt a körkörös gazdaság holisztikus modelljének ábrája szemléletesen mutatja – tökéletes összhangba hozható a körkörös gazdasággal, amelynek egyik kiemelkedő eleme lehet az értékláncok rövidítése, ezzel a szállítási tevékenységek mérséklése, ami javítaná a levegő minőségét és ehhez kapcsolódva a korai elhalálozási adatokat is.

Az értékláncok rövidülésével helyben lehetne több új, tudásalapú munkahelyet teremteni, és csök­ken­hetne az energia- és anyagigényük is. Célszerű lenne ezért a gazdaság újraindítását ennek a rendszerszemléletű megközelítésnek a keretében elképzelni, hiszen ez egyben jelentős innovációs lehetőségeket nyithatna meg a gazdaság és a társadalom számára egyaránt, növelve a versenyképesség-javítás és csökkentve a közepes fejlettség csapdájában rekedés esélyét.