A kortárs közgazdaság-tudomány gyakran alkalmazza a negyedik szektor kifejezést mindazon ágazatokra, amelyek az információ- és a robottechnológia, valamint általánosságban a legmodernebb tech vívmányok piaci érvényesülésével függenek össze. E szegmens hatásai azonban jóval túlmutatnak a saját keretein. Az összefüggések vizsgálata új gazdaságtudományi és módszertani megközelítést igényel. Új korszak, a kibergazdaság kora indult el, amikor a szabályozás- és támogatáspolitikában alkalmazott szemlélet révén eldől, mekkora versenyelőny érhető el a lehetőségek kihasználásával.
A felhasználók, fogyasztók új interakciói jönnek létre a piacon, egy digitális kapcsolódási pontok (interface-ek) által megtestesített új piactéren. Alapjaikban változnak meg a korábban ismert szolgáltatási jellemzők és formák.
A digitális szolgáltatások esetén maga az ügyfél irányítja a szolgáltatást, amit a szolgáltató valamilyen digitális kapcsolódási pont (interface vagy online elektronikus komponens) felhasználása révén biztosít automatizált értékeladással vagy -teremtéssel vevőjének. Az ügyfél részvétele ebben az önkiszolgálástól egészen az autonóm szolgáltatások igénybevételéig terjed, amelyhez nincs szükség semmilyen személyes közreműködésre. Ha e folyamatot a szolgáltató és az ügyfél részvétele és a szerepeik függvényében vizsgáljuk, a legfontosabb, azonnal szembetűnő sajátosság, hogy a szolgáltató felelőssége és termékétől való elválaszthatatlansága a minden egyéb szegmensben működő szolgáltatóénál nagyobb, hiszen az üzleti tevékenység minden mozzanatáért maga felel. Az ügyfél kézzelfogható (és jogilag megragadható) felelőssége kisebb, hiszen interakciója, bevonódása egyre kevesebb a szolgáltatás nyújtásának folyamatába. Tény azonban, hogy a digitális szolgáltatás igénybevétele során az a személy, aki biztos pontként jelenik meg, akinek az adatai, paraméterei nyomon követhetők, nem más, mint az ügyfél maga, aki a szolgáltatást vezérli, lehívja és igénybe veszi, avagy – másképpen fogalmazva – javakat hoz létre a saját közbenjárásával.
A digitális szolgáltatás a hagyományos szolgáltatásoktól abban is eltér, hogy – bizonyos tekintetben – tárolható. A különféle digitális tárhelyek, szolgáltatásregiszterek lekérdezhetővé teszik az üzleti tevékenységeket, a nyilvántartás pontosságát és mértékét pedig kizárólag az ügyféloldali interakció mélysége és intenzitása határozza meg. A folyamatok révén előállt adatok pedig elemezhetők és felhasználhatók.
A digitális szolgáltatás automatizáltságának – digitális jellegének – mértékétől függően a szolgáltató elválaszthatóvá tehető, függetleníthető a szolgáltatás folyamatától. Visszautalva a korábbiakra: a szolgáltató léte, jelenléte elengedhetetlen a szolgáltatás nyújtásához, de a folyamat lebonyolításában már nem feltétlenül vesz részt. Ennek értelmében a digitális szolgáltatás legfontosabb gazdasági szempontja a termék értékesítésének, illetve a szolgáltatás ellátásának a helye, azaz a tranzakció vagy értékrealizáció helyszíne. Ezt alátámasztandó:
az értékesítés vagy szolgáltatás-igénybevétel során a szállítónak vagy szolgáltatónak megadott felhasználói, hozzáférési (csatlakozási) esetleg szállítási hely (cím) vagy az elektronikus-digitális szolgáltatás vásárlásához használt hitelkártyán regisztrált cím alapján azonosítható a fogyasztó, ezzel az értékrealizáció helyszíne.
Ez a legfőbb és legfontosabb adat, amelyhez állami szereplők (hatóságok, fogyasztóvédelmi szervek) ragaszkodni tudnak, ha digitális szolgáltatókat kívánnak beazonosítani, regisztráltatni egy földrajzi helyszínen belül, például beszámolási vagy elszámolási kötelezettségek teljesítése vagy például jótállási kötelezettségek érvényesítése okán.
A digitális szolgáltatás reprodukálhatósága és változékonysága szintén fontos szempont. Jelentősége abban áll, hogy a minőségi kritériumokat határozza meg, ami itt – a normál szolgáltatásokkal ellentétben – nehezebben definiálható, értelmezhető és igen szerteágazó. Ugyanis a digitális szolgáltatás nyújtásának elemei más dinamika alapján működnek, változékonyságuk igen nagy, hiszen mindig olyan körülményekhez, változókhoz igazodnak, amelyek sokszor nem reprodukálhatók (a vásárló által kezdeményezett tranzakciók például egy mozgó járművön „mért” internetsáv-szélességi mutatók mellett).
Ezen a területen kizárólag a digitalizáció (vagy automatizáció) és annak szabványosítása tud segíteni, mivel ez az egyetlen minőségi rendszer, amely hatékonyan alkalmazható a digitális szolgáltatóipar és eredendő következetlenségei minimalizálására (amelyre példa lehet a szolgáltatáskonfigurátor alkalmazása).
Fotó: Shutterstock
Levonható a következtetés, hogy a digitális szolgáltatások terén az immateriális jelleg, az ezzel együtt járó jellemzők kerülnek előtérbe a digitális technológiák egyre intenzívebb használatának okán. Maguk a szolgáltatások rugalmasan tárolhatók, szabadon kapcsolhatók (kombinálhatók) és testre szabhatók. Ezzel ellentétben viszont az ügyfelek tényleges (aktív interakciót igénylő) részvétele egyre csökken, előtérbe tolva az egyre kiterjedtebb automatizációt. Ezzel párhuzamosan erősödik a szabványosításra való törekvés annak érdekében, hogy a szolgáltató ellenőrizni tudja a szolgáltatás hatékonyságát, megtartva a kontrollt a folyamat felett. Hiszen ő maga is inkább a szolgáltatás tervezésében és paraméterezésében érdekelt, semmint magában a folyamatban való részvételben.
Ez ipari szempontból a fogyasztói viselkedés és környezet teljes átalakulását vonja maga után, hiszen a valós idejű hozzáférést, digitális eszközök létrehozását, valamint a következetlenség (kiszámíthatatlanság) csökkentését idézi elő, ami új típusú javak és új típusú elosztási rendszerek létrejöttét eredményezi a gazdaságban (ilyenek például a blokkláncrendszerek és az ezekre épülő digitális valuták).
A legnagyobb problémát tehát a digitális vállalatok vagy szolgáltatók beazonosíthatósága okozza, különösen azokban a szélsőségesnek vagy ritkának nem mondható esetekben, amikor a tulajdonosi körükben offshore cégek is megjelennek.
A fogyasztók elsődleges védelme a kiszolgáltatottságtól indokolttá tenne egy speciális (többlet)regisztrációt, amely a digitális vállalatok, szolgáltatók, termékforgalmazók nyilvántartását a fizikailag megközelíthető vállalatokhoz hasonló hatékonysággal tenné lehetővé, mivel forgalmazási eljárásaik nem vagy csak részben ellenőrizhetők, és messze nem transzparensek az ellátási hely szabályozási viszonyaiban.
Pozitív jellemző azonban, hogy a digitális vállalkozások, szolgáltatók és szolgáltatási rendszerek a fogyasztóikkal való sajátos kapcsolatuk révén értékközpontúak, digitális érettségük alapján kategorizálhatók. Adott a lehetőség érdemalapú premizálásos elv szerint regisztráltatni, nyomon követni, akár finanszírozni vagy adóztatni őket állami kereteken belül. A hozzáadottérték-adó egy olyan adótípus, amelyet jellemzően fokozatokban állapítanak meg. A termék vagy szolgáltatás árát a gyártás, forgalmazás vagy a végső fogyasztónak történő értékesítés minden szakaszában kivetik, ezzel inkább az értékteremtési képességre fókuszálnak, semmint a pénzügyi nyilvántartásra vagy a számviteli könyvekre az adott vállalatoknál. Ez az egyetlen, gyakorlatban létező és alkalmazott adótípus, amely erősen korrelál (és kompatibilis) a digitális szolgáltatói környezettel, annak gyökeres megváltoztatása nélkül.
Digitális szolgáltatócégek esetén jó példaként említhető Szingapúr, ahol a digitális vállalatok számára külön regisztrációs, valamint erre épülő adó- és járulékfizetési rendszer létezik, amely az általános forgalmi adónál egységesen 7 százalékos kulcsot alkalmaz. Ez a rendszer kétszintű küszöbértéket tartalmaz. A szállítói nyilvántartási rendszerben azoknak a digitális szolgáltatásoknak a (többségében) külföldi képviselői szerepelnek, amelyeknek az éves globális forgalma meghaladja az egymillió szingapúri dollárt, a szingapúri fogyasztók részére értékesített digitális szolgáltatásaik értéke pedig a százezer amerikai dollárt. Megjegyzendő, ez utóbbi küszöböt azért kellett beilleszteni, hogy minimalizálják azoknak a külföldi szállítóknak a megfelelési terheit, amelyek nem értékesítenek nagyobb mértékben szingapúri fogyasztóknak. A külföldi kategória meghatározása egyszerű elvet követ: az az országhatáron kívül található személy vagy vállalat tartozik e körbe, aki vagy amely nem rendelkezik fizikai üzlettel vagy telephellyel az országon belül. A B2B-rendszerben importált szolgáltatásokat fordított adókivetési mechanizmus útján adóztatják: a helyi nyilvántartásban regisztrált vállalkozások és-vagy adóügynökök beszedik és átutalják az importált szolgáltatások adóját.
A gazdasági átalakulás rendkívül gyors. A digitális bennszülöttek hihetetlen tempóban osztanak meg információkat és adatokat, generálnak tartalmakat vagy akár szolgáltatásokat. Ezek a digitális innovációk olyanok, mint a derivatívák és a strukturált termékek voltak az 1980-as években.
A fejlődés fő technológiai alapja itt a tokenizáció, vagyis a szükségesnél nem nagyobb, elégséges mértékű azonosíthatóság, amely a digitális vállalatok és ügyfeleik érdekeinek sérelme nélkül képes fenntartani a hajtóerőt a digitális eszközértékláncban rejlő lehetőségek kiaknázásához, megteremtve azt a motort, amely a 21. század nyersanyagát, az adatot hasznosítja és formálja értékké gazdasági és ipari szinten egyaránt.
Ettől már csak egy lépés választja el azt a katalizáló szemléletet, amely a digitális technológiai modernizációt, üzleti vagy vállalkozásfejlesztést, összefogás- vagy szolgáltatásépítést támogathatná állami direkt finanszírozással vagy hitel- és beruházáskönnyítéssel, amelyet a gazdasági szereplők, befektetők társasági- vagy egyéb adókedvezmény formájában könyvelhetnének el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
