BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
BVK

Hullámvasút bvk módra

Az embernek egyre inkább olyan érzése támad, hogy vagyonrendelők és vagyonkezelők országává kezdünk átalakulni. Vélemény.
2021.03.29., hétfő 19:37

Bár mindössze hét éve van velünk a bizalmi vagyonkezelést jelölő bvk rövidítés, lassan fogalommá válik az üzleti életben. Közben az embernek egyre inkább olyan érzése támad, hogy vagyonrendelők és vagyonkezelők országává kezdünk átalakulni. Pedig ez nagyon nem így indult.

Amikor ugyanis, főként angolszász mintákon alapulva, az 55 év után megújított új Ptk. behozta a bizalmi vagyonkezelés intézményét, sokan nagyon nem tudták, mit is kezdjenek vele.

Világos volt, hogy egy olyan szabályozás, amelynek kiforrásához és elfogadottságához az angolszász jogrendszerben is több évszázadra volt szükség, nem fog pikk-pakk gyökeret verni a hazai gondolkodásban.

És nem elsősorban azért, mert a jogszabály első szárnypróbálgatásai néhány helyen ellentmondásosra és következetlenre sikeredtek (amelyen azóta két módosítás segített), hanem különösen amiatt, mert idegen volt a magyar gondolkozástól a saját vagyonunk feletti tulajdonjog feladása. Ami a nevemen van, az az enyém, ha a tulajdonomról lemondok, akkor az számomra elvész – ezt diktálta a logikus gondolkodás, ami nem is furcsállható egy vadkapitalizmus utáni posztkommunista világban. Ennek logikus következménye lett az is, hogy

csak pár vagyonkezelő szervezet látott üzleti lehetőséget ezen a téren, és ők is csak vegetáltak az első években.

Pár évvel ezelőtt mégis jött a pálfordulás. Kiderült, hogy nem kell olyan forrón enni a kását. Lehetek ugyanis vagyonkezelő a saját vagyonom felett is, azaz a társasági részesedésemet egyik zsebemből a másikba tehetem anélkül, hogy elveszíteném felette a kontrollt. Az is láthatóvá vált, hogy a bizalmi vagyonkezelés számos egyéb dologban is rendkívül praktikus. Sokkal könnyebben megoldható így például a családi vagyon átörökítése, hiszen egy vagyonrendelési szerződésbe azt írok bele, amit akarok, nem korlátoznak a Ptk. öröklési szabályai. Így kiköthetem, hogy halálom után az üzleti gondolkodású, vezetésre rátermett gyermekem irányítsa egyedül a társaságot, a többi utódom csak rendszeres járandóságot kapjon, de a cégirányításba ne szólhasson bele.

Elkerülhetők bvk-val a hagyatékátadással járó gondok is, amikor a tulajdonos halála és a hagyatékátadó végzés közötti időszakban lényegében lebénul a társaság működése.

Nem utolsósorban pedig a bvk alapításának és működtetésének szabályozása adózási szempontból is nagyon kedvező. Amellett, hogy a vagyonátadás a bvk-ba és az onnan történő vagyonkiosztás nem jár többletadóteherrel, ez a forma más társasági adóalanyokhoz képest speciális kedvezményekben is részesült.

Fotó: Pixabay

Egyik napról a másikra az új Ptk. kicsi, lesajnált gyermeke az érdeklődés középpontjába került. Mára már a bizalmi vagyonkezelés a generációváltás egyik legkedveltebb jogi eszköze. Emellett sokszor lehet találkozni bvk-val társasági exitek megtervezésénél vagy egyéb üzleti konstrukcióknál is.

De jól jártunk-e ezzel? A bvk-k tényleg azt a szerepet töltik be, amelyre a jogalkotó szánta őket? Kezdjük megtanulni a bvk-nyelvet. Megérteni, hogy mi is van a konstrukció mögött, amelyet világszerte már nagyon sok országban teljes természetességgel használnak. Az utóbbi pár év jó marketinget adott ennek, és ez mindenképpen pozitív fejlemény. Mint ahogy az is, hogy sokan elkezdték ezt a formát a valós céljának megfelelően kezelni, használni. De, ahogy minden túl jó falatnál, itt is megjelentek a hiénák, és kinőttek a bvk vadhajtásai is.

Olyan ügyletek kerültek a vagyonkezelési körbe, amelyeknek a hosszú távú vagyonmegőrzéshez vajmi kevés közük van.

A bvk-hoz fűződő adózási előnyök elég csábítók ahhoz, hogy egyes piaci szereplők az egyszerű, pillanatnyi ügyleteiket egy vagyonkezelő közbeiktatásával próbálják megoldani. Sok esetben a vagyonkezelésbe adás csupán egy látszatintézkedés, amelynek célja köszönőviszonyban sincs a bizalmi vagyonkezelés alapelveivel. Ez viszont mindenképpen káros.

Nem kétséges, előbb-utóbb továbblendül a bvk-hullámvasút, és elindul lefelé a lejtőn. Egyszer vége lesz a határok nélküli bvk-zgatásnak, ahogyan ez az MRP-kel is megtörtént. Annyit lehet csak kívánni, hogy a hullámhegy után ne egy újabb hullámvölgy következzen, hanem kitisztuljon a piac, és egy biztonságos, nyugodt és sima pályára álljon rá a szerelvény.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.