Második éve a pandémia szorításában

Az év vége hagyományosan az összegzés, a visszatekintés ideje, és így van ez a szűkebb közösségekben, a családban, de egy-egy szakma világában is. Ez a mostani visszapillantás azonban tágabb időszakot ölel fel, hiszen a világ minden pontján jelentkező vírusjárvány átszabta a mindennapi és szakmai életünket. Már második éve élünk és dolgozunk a pandémia szorításában, nincs olyan területe az életünknek, ahonnan ezt a szörnyjárványt ki tudnánk szűrni. Fontos azonban leszögezni, hogy egy hosszú és keserves tanulási folyamat után már vannak eszközök a kezünkben: mindenekelőtt a csodálatos kutatómunkával előállított vakcinákra utalnék, amelyek valóban hatásos fegyverek ebben a küzdelemben. És büszkeséggel kell gondolnunk hazánk lányára, Karikó Katalinra, aki e világméretű küzdelem első vonalában áll, és a nemzetközi tudósvilág csillaga.

Nekünk, magyar mérnököknek is sok munkát adott a járvány, és két év tapasztalatával a hátunk mögött úgy gondolom, megálltuk a helyünket. Hozzájárultunk az ország gazdasági újraindításához, és különféle találmányokkal a védekezés hatékonyságához. Erről szeretnék néhány gondolatot kifejteni azzal a tudattal, hogy továbbra is ott kell állnunk a vártán, és az ország, a világ előtt álló feladatokból azt a részt, ami ránk tartozik, ki kell vennünk. Szerencsére van mire építenünk.

A mérnöki munka ugyanis mindig és mindenkor építkezés, más szóval alkotás, új, korábban nem meglévő létrehozása. Fizikai értelemben is, tehát a mindennapi gyakorlatban, és átvitt értelemben is, hisz a mérnöki gondolkozás lényege a fejlesztés, amit én szeretek – a szakmánkból kifolyólag is – építkezésnek, építésnek, alkotásnak nevezni. 

Példákat sorolnék föl erre, amelyek a pandémia alatt jelentettek és ma is jelentenek kihívást, a fogalom nemes és nem elkoptatott értelmében. Egy régen is létezett, de az elmúlt két évben új értelmet és tartalmat nyert kifejezés, munkamódszer: a home office. Hogy ilyen gördülékenyen tudott átállni a világ erre a munkamódszerre, az bizony a mérnöki tudás következménye és eredménye. Emlékezzünk csak arra, hogy már a járvánnyal való drámai találkozás heteiben itthon is elkezdődtek a kísérletek a mobil lélegeztetőgépekkel kapcsolatban, és rövid idő múltán a gyártásuk és a vérplazmavételen alapuló szérumterápia bevezetése is elkezdődött – mindkettő az egészségügyi ellátórendszert segítette, és mindkettő egyetemi és vállalati együttműködés produkciójaként valósult meg. Mindenki számára láthatóvá vált, hogy a kutatás és a gyártás nemcsak kölcsönösen kiegészíti egymást, hanem a munka eredményességének az alapja is. Ez a hosszan elhúzódó humanitárius vészhelyzet tehát minden hátráltató tényező dacára azt is megmutatta, hogy a szakmák közötti összefogás hegyeket mozgathat meg. És ehhez itthon is megvan az a hatalmas, mozgatható tudásbázis, amely a legmostohább körülmények között is biztosíthatja az előrelépést. Hiába tehát az egzisztenciális és egészségügyi fenyegetettség, hiába a kedvezőtlen tendenciákat mutató gazdasági világhelyzet – amely kikerülhetetlenül hat ránk is –, mindenki képes a saját területén talpon maradni. A pandémia megmutatta, hogy az eredmény és eredménytelenség rajtunk is múlik. Azt hiszem, nem vizsgáztunk rosszul az utóbbi két évben, hiszen mérnökeink kitartóan és odaadóan dolgoztak. Tették a dolgukat, ahogyan kell! 

A pandémia árnyékában töltött két esztendő kristálytisztán azt is megmutatta, hogy hogyan kell kezelni a válsághelyzeteket. Szükséges volt létrehozni a home office-t a járvány terjedésének csökkentése és megfékezése érdekében, kezelni kellett a válsághelyzet nyomán kialakult társadalmi krízist, a jövedelemnélküliséget, amelybe családok ezrei estek bele önhibájukon kívül, gondoljunk csak a vállalkozások elkerülhetetlen sérülékenységére például a kijárási tilalom idején. Gondoljunk arra, hogy jelentős nemzetgazdasági, például építésgazdasági károk keletkeztek, olyanok, amelyeket nem lehetett az adott helyzetben elkerülni, valami megoldásra mégis szükség volt az ország működése érdekében. Ebben is tettük a dolgunkat, hiszen a mérnöki kamarákban a napi feladatok ellátása mellett véleményeztük a pandémiás helyzet magyarországi építőiparra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése és kezelése érdekében készítendő építőipari javaslatcsomag előkészítését, amelyre a kormányzat kért fel bennünket. Javaslattal éltünk továbbá a munkavállalók megtartásával, az adókkal, járulékokkal, informatikai fejlesztésekkel összefüggő kormányzati lépések megtételével kapcsolatban. De meg kell említenünk, hogy az építőipar egésze nem állt le a pandémia hullámai alatt sem, folytatta a megkezdett munkát, terepen is végig dolgoztak a kollégáink. Itt szeretnék köszönetet mondani a mérnökeinknek és a fizikai munkát végző szakembereinknek, mert az építés csapatmunka, csak együtt sikerülhet jó eredményt elérni. Az építőipar teljesítménye az idén 10 százalékkal bővülhet, ebben a kulcsfontosságú ágazatban egy évtized alatt 120 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Ez rendkívüli eredmény, a megfeszített munka eredménye.

Ebben az esztendőben, a pandémia második évében már gondolhatunk arra, hogy lassan visszakerülnek a dolgok a régi kerékvágásba, köszönhetően mindenekelőtt az oltásoknak. (Bár az oltástagadók agresszív nyomulása szerte a világon súlyos gazdasági, társadalmi és nemzetbiztonsági kockázatot jelent). Ez ismét új kihívás elé állítja a világ közösségét. Bizonyos értelemben azonban föllélegezhettünk 2021-ben, noha tudós elmék arra számítanak, hogy a mostani a járványok évszázada. Tehát most a kárrendezés és a viszonylagos stabilitás idejét éljük. Ám a pandémiás múlt karjai hosszúak, emlékeztetnék rá, hogy mekkora akadályt kell leküzdenünk például az építőanyagárak frontján; azt minden szereplő érzékeli, hogy az áremelkedés gyorsuló tempója csapda. A csapda csak kevesek érdekét szolgálja. Az is igaz viszont, hogy az építőanyagok előállítása és szállítása is sok nehézségbe ütközik, tehát a probléma igen összetett. És fontos mindannyiunknak szem előtt tartani, hogy ha van építés, ha van a társadalomnak építési kedve, ha van az építés számára megrendelés, azzal mindenki nyer, mert lesz munkahely, biztos jövedelem, korszerű lakhatás. Az építőipari áremelkedés ész nélküli trendje ennek emel gátat, jelentősen rontva a társadalmi közérzeten, amelyet a vírusidőszak amúgy is megtépázott. E lap hasábjain írtam korábban, hogy a kialakult helyzet mindenki számára méltatlan: a gyártók nyakán maradhatnak a termékek, a fuvarozó- és kereskedelmi cégek pedig piacokat veszíthetnek. Méltatlan az építtető számára is, akinek nemcsak mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, hanem felborítja az előre kalkulált és kiszámított terveit. A nagy beruházók mellett az árak elszabadulása súlyosan érinti a lakosságot is, az építési hajlandóságát is visszavetheti az alapanyagok hektikus változása, arról nem is szólva, hogy lakóépületek építése maradhat félbe, családok reményei válhatnak bizonytalanná. 

Vajon a türelmes konszolidáció éve volt 2021? Ezt a kérdést nyilván sokan fölteszik maguknak a politikában, a gazdaságirányító hatóságoknál, a gazdaság magánszereplőinél, a kamarákban, a mérnöki irodákban, másutt is. A válasz: igen is, nem is. A járvány visszahúzódása mindenki számára mentális fölszabadultsággal járt, a gazdasági, pénzügyi veszteségek azonban még hosszú ideig velünk maradnak, és úgy látom, a jövő most kevésbé tervezhető, mint mondjuk öt évvel korábban. 

Ám nemcsak a költő gondolta így, mi mérnökök is azt valljuk, hogy az élet él és élni akar a pandémia szorításában is.