A ma termelékenysége a jövő növekedése és versenyképessége

„A termelékenység, ha ma nem is ez tűnik a legfontosabbnak, de hosszú távon szinte biztos, hogy a legfontosabb lesz.” (Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász)

A termelékenység azt méri, hogy mennyire okosan gazdálkodik egy cég vagy egy ország az erőforrásaival: idővel, gépekkel, tudással, munkaerővel. A termelékenység javulása a növekedés és a versenyképesség-javítás egyik legfontosabb forrása. A termelékenységet javítani lehet jobban szervezett és irányított munkával, a munkaerő sikeresebb motiválásával, korszerűbb gépek és technológiák alkalmazásával, továbbá – korunkban egyre inkább – a digitalizáltság fokozásával. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mérjük, és lehetőség szerint jól mérjük a termelékenységi szintet. Különböző mérések léteznek, amelyek között kisebb-nagyobb módszertani eltérések vannak. Az egyik szervezet az OECD, amelyik rendszeresen vizsgálja tagországai termelékenységi mutatóit. Friss termelékenységi tanulmányában érdekes meglátásokkal találkozunk (OECD Compedium of Productivity Indicators 2023). Felhívja a figyelmet arra, hogy nem elég gépekbe és technológiákba beruházni. Azok hatékony működtetéséhez ugyanis új tudásra is szükség van. Ezért önmagában a magas GDP-arányos állóeszköz-beruházásérték nem feltétlenül jár együtt magasabb termelékenységgel. De az sem elég, ha az emberek többet dolgoznak. A hosszabb munkaidő sem jelent arányosan nagyobb újérték-előállítást, vagyis termelékenységnövelést.

Az OECD 39 ország adatait elemzi. A továbbiakban elsősorban az európai országok adatait emeljük ki és értékeljük, de rávilágítunk néhány szélsőséges esetre: kiemelkedően jó vagy gyenge adatra is. Az első észrevételünk az lehet, hogy hatalmas különbségek vannak az egyes országok között.

A fenti ábrán azt látjuk, hogy a két szélső érték, az ír 139,2 és a görög 37 dollár/óra közötti arány közel négyszeres. Továbbá az USA termelékenysége 30 százalékkal haladja meg az EU-s átlagot. Ez a különbség megmutatkozik az EU és az USA versenyképessége közötti eltérésben is. A V4-ek adatai alacsonyak, a legjobb cseh is csupán az EU-s átlag 78 százaléka. De feltűnhet az alacsony japán, dél-koreai adat is. A magyar érték a V4-ek között a legalacsonyabb, az osztráknak alig több mint a fele. A lista elején viszont kiugróan magas termelékenységű országokat látunk. Vajon mennyire határozza meg a termelékenységet a beruházások GDP-hez viszonyított aránya? Amint azt az alábbi ábrán látjuk, a beruházások nagyságában lévő különbségek egyedül nem magyarázzák meg a termelékenységi különbségeket. 

Azt látjuk, hogy a magas GDP-arányos beruházások, például Dél-Korea vagy Magyarország esetén nem járnak együtt magas termelékenységi szinttel. Viszont Svájcban, Svédországban és Ausztriában elég magas a GDP-arányos beruházás és a termelékenység szintje is magas. Ugyanakkor Lengyelországban a GDP-arányos beruházás és a termelékenység szint is alacsony. Az USA-ban a beruházási arány nem magas, a termelékenység viszont a 7. legmagasabb. Mi a helyzet a ledolgozott munkaórákkal?

A lengyelek, a görögök és a dél-koreaiak dolgoznak egy évben a legtöbbet, a dánok és a németek pedig a legkevesebbet. A dán és a német termelékenységi adatok mégis magasak, a lengyel, görög és dél-koreai adatok pedig alacsonyak.

Nyilvánvaló tehát, hogy bár a beruházások és a ledolgozott munkaórák száma is hatással van a termelékenységre, nem határozza meg egyértelműen azt. Nem mindegy ugyanis, hogy egy cég vagy egy ország mibe ruház be, és az sem, hogy a munkaidő alatt milyen munkát végeznek az emberek, mennyi új értéket, tudást, innovációt állítanak elő. A beruházások sokfélék lehetnek: megjelenhetnek gépi, technológiai és épület-, gépjármű- vagy infrastrukturális beruházásban, a munkavégzés pedig lehet informatikai, kutató-fejlesztő, kereskedelmi, pénzügyi vagy összeszerelő-gyártó tevékenység. Sokkal rövidebb idő alatt nagyobb értéket lehet előállítani, vagyis magasabb termelékenységi szintet lehet elérni tudásalapú munkákkal, mint például összeszereléssel. A gazdaságban rendelkezésre álló munkatípusokat pedig a gazdaság mindenkori szerkezete, ágazati arányai és az értékláncok helyben lévő szakaszainak természete határozza meg. Úgy is fogalmazhatnánk, nem mindegy, hogy a teljes ledolgozott munkaidő hogyan oszlik meg a különböző termelékenységi szinten működő gazdasági ágazatok, illetve cégek között. Mint ahogyan az sem, hogy a gépi beruházások együtt járnak-e képzési, továbbképzési, illetve a digitális képességeket fejlesztő beruházásokkal. Végül, ahogyan korábban már említettük, a termelékenységet növeli a jól szervezett és menedzselt munka, a nagy tudású, elkötelezett és motivált munkaerő. A tanulmány ezért hangsúlyozza, hogy a gépi, technológiai és infrastrukturális beruházásoknak mindig együtt kell járniuk a tudásberuházások mellett szervezetfejlesztési, folyamat-korszerűsítési és informatikai tudást bővítő beruházásokkal. Erre más tanulmányok is felhívják a figyelmet. Az Európai Beruházási Bank adatai szerint a V4-országok teljes beruházásaik nagyon alacsony százalékát fordítják úgynevezett nem megfogható (intangible), azaz tudásberuházásokra, amin felnőttképzési, kutatás-fejlesztési, szoftver-, szervezeti és menedzsmentberuházásokat ért. A magyar érték csupán 21,81, a lengyel 21,97, a cseh 24,36, a szlovák 29,08 százalék. Viszont az ír beruházások 47,1, a dánok 42,85 és az osztrákok 41,41 százaléka tudásberuházás, ami az egyik oka lehet ezen országok sokkal magasabb termelékenységi szintjének (az adatok 2020-asak). 

Az OECD 2021. évi, Magyarországról készített tanulmányában (OECD Economic Surveys: Hungary 2021) is felveti, hogy az alacsony hazai termelékenység egyrészt a tudásszinttel, másrészt az alacsony digitalizáltsággal hozható összefüggésbe. De arra is figyelmeztet, hogy a jelenlegi gazdasági szerkezetben alacsony a helyben előállított új hozzáadott érték aránya: egy munkavállalóra vetítve az exportban a hazai hozzáadott érték csupán 25 ezer dollár körül van, míg az osztrák érték közel 100 ezret. (Megjegyzendő, hogy ez az adat elég régi, 2015-ös, így az érték azóta javulhatott.)

A magyar termelékenység javíthatósága tehát sok tényezőtől függ. A GDP-arányos fizikai jellegű beruházások tekintetében kiváló a pozíciónk, de mint látjuk, az egymagában kevés a termelékenységi szint javításához, ahhoz a tudásberuházások arányát is jelentősen emelni kell. Különösen fontos lenne a felnőttképzésben részt vevők arányának gyors emelése. Ezen a területen az Eurostat 2022. évi jelentése alapján 2021-ben a 25–64 éves korcsoportban végzett felmérés alapján a 21. helyen voltunk. A termelékenységi listák elején lévő Svédországban ebben a korcsoportban a lakosság 34,7, Dániában 22,4, Ausztriában 14,6 százaléka vesz részt valamilyen továbbképzésben, míg nálunk ez az érték 5,9 százalék. Különösen fontos lenne a digitális képességek javítása, mivel a digitális alaptudásszint feletti képességekkel felvértezettek aránya a teljes lakosságban nálunk csupán 20 százalék körüli, míg a finn érték közel 50, az ír 40, a dán közel 40 és az osztrák is 30 százalék fölött van (Eurostat, DESI-Digitális gazdaság és társadalom jelentés, 2022). A termelékenység akkor válik különösen égető kérdéssé, amikor az erőforrások, például a még hadrafogható munkaerő fogyóban vannak, és a foglalkoztatás további bővítésével, a munkaidő hosszának növelésével már nem lehet növekedési pályán maradni. Ilyenkor a mennyiségi szemléletről át kell térni a minőségire, a termelékenység javítására. Ahhoz pedig szintén nem elég a megfogható, fizikai – ha tetszik – mennyiségi szemléletű ráfordításbővítés. A gépek ugyanis csak akkor tudnak hatékonyan működni, ha megvan hozzá a szaktudás. Vagyis az intenzív, nem megfogható, tudásalapú elemekbe való beruházások arányát is növelni kell, ha termelékenységjavulást akarunk elérni. Tekintettel a fogyó erőforrásokra, csak a termelékenység sikeres javításától várhatjuk a versenyképesség tartós javulását és a gazdasági növekedés fenntarthatóságát.