BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Standard & Poor's

A hitelminősítések nehezén már túl vagyunk

Féltávhoz értünk, a következő hitelminősítői döntés július 7-én esedékes, ám a Fitch-hez hasonlóan a Standard & Poor’s esetében is arra számítunk, hogy nem változik az adósbesorolás. A mezőny „sötét lova” a Moody’s, ők ugyanis márciusban nem adtak ki elemzést sem, de változatlanul hagyták az adósosztályzatot és a kilátást.
2023.06.30., péntek 11:00

Idén összesen nyolc alkalommal terveztek a nagy nemzetközi hitelminősítők ítéletet mondani a magyar adósbesorolásról. Féltávhoz értünk, és a bizonyítvány inkább rossz, mint jó. A S&P még január 27-én döntött Magyarország leminősítéséről, míg a Fitch egy héttel előtte negatív kilátással illette az adósbesorolást.

A felezőponthoz a Fitch június 23-i felülvizsgálatának lezárásával jutottunk el. Ráadásul ez nem csak időbeli értelemben volt vízválasztó. A leminősítés ott lógott a levegőben, ami egyben azt is jelentette volna, hogy három intézetből kettőnél már csak egy szinttel lettünk volna a befektetésre nem ajánlott (bóvli) kategória felett. Ezt azonban sikerült elkerülni.

Ennek oka, hogy a Fitch már januárban egy meglehetősen konzervatív képet vázolt fel. Ehhez képest az elmúlt hónapokban inkább javult az ország kockázati megítélése. A januári csúcspontot követően az infláció megkezdte az ereszkedését. Az ország külső egyensúlyi mutatói jelentős javuláson mentek keresztül. Egyrészt a világpiaci nyersanyagárak drasztikusan csökkentek. Másrészt az ország energiafogyasztása is nagyban mérséklődött. Ezen keresztül pedig mind a külkereskedelmi termékegyenleg, mind pedig a folyó fizetési mérleg a vártnál dinamikusabban javul. Mindezek mellett a bankszektor helyzete továbbra is stabil és úgy tűnik, hogy az ország képes lesz elkerülni a recessziót.

Business,Documents,On,Office,Table,With,Smart,Phone,And,Digital
Fotó: Shutterstock

Habár nagyon sokan ferde szemmel néznek a hitelminősítőkre, azt azért érdemes tudnunk, hogy sok esetben az elmúlt évek „jó gyakorlatát” ők is figyelembe veszik. Így tett most a Fitch is. Elemzésükben bár jelezték, hogy az idei és a jövő évi költségvetés komoly kihívásokkal küzd, az az alapfeltevésük – az elmúlt bő egy évtized költségvetési folyamatai tekintetében –, hogy a kormányzat igyekszik betartani a kitűzött célokat.

De ha ennyi minden kedvező irányba változott, akkor miért nem javítottak a negatív kilátáson?

Nos, itt két fontos tényezőt kell megemlítenünk. Az egyik az EU források körüli bizonytalanság. Ebben a tekintetben a Fitch (és egyébként az S&P is) már januárban a kormányzatnál pesszimistább álláspontot képviselt, miszerint vélhetően csak az utolsó negyedévben férhet majd hozzá Magyarország a források széles köréhez. Mivel az idő előrehaladtával ebben nem történt pozitív meglepetés, de alapvetően az év végi forráshoz jutás még reális forgatókönyv, így indokolt ezen a téren változatlan helyzetről beszélni. Szintén rontja az összképet, hogy a gazdaságpolitikai mix továbbra is komplex, egyedi döntésekkel operál és még mindig nehezen kiszámítható.

Ezek fényében az is sejthető, hogy ha folytatódik az infláció fékeződése, a külső egyensúly javulása és a magyar gazdaság makro mutatói nem romlanak jelentősen, úgy a strukturális folyamatok nem hordoznak magukban újabb leminősítési esélyt.

Amennyiben az uniós források ügye is megnyugtatóan rendeződik a decemberben esedékes hitelminősítések előtt, úgy szinte már kizárható egy negatív döntés. Persze a felminősítéshez azért annál több kell majd, mint az uniós forrásokhoz való hozzáférés. A különböző eseti intézkedések kifutása (árszabályozás, kamatszabályozás, befektetési szabályok, különadók stb.) teremtheti meg majd végül ennek lehetőségét. Mivel jelen pillanatban ezek jellemzően inkább az év hátralévő részében vagy még később esedékesek, így a felminősítésekkel, a pozitív döntésekkel azt gondolom, hogy majd csak 2024-ben találkozhatunk.

Addig is, a következő hitelminősítői döntés július 7-én esedékes, ám a Fitch-hez hasonlóan a Standard & Poor’s esetében is arra számítok, hogy nem változik az adósbesorolás. A mezőny „sötét lova” a Moody’s, ők ugyanis márciusban nem adtak ki elemzést sem, de változatlanul hagyták az adósosztályzatot és a kilátást. Elemzés hiányában nem is igazán tudjuk, mennyire voltak pesszimisták a gazdaság vagy az uniós ügyek kapcsán. Bár a szeptember 1-jén esedékes revízióig a strukturális tényezők tovább javulhatnak, az uniós források ügyében aligha várható érdemi döntés, így talán itt rezeg majd a léc leginkább. 

Szemben ugyanis a másik két hitelminősítővel, akik még december 8-án és 15-én ítéletet mondhatnak, a Moody’s – az előre rögzített felülvizsgálati időpontok alapján – idén már nem szólal meg többször. Mindez pedig – egy nagyon konzervatív hozzáállás esetében – végül mégis csak hozhat egy negatív kilátást. Ugyanakkor mivel úgy kalkulálok, hogy az év vége előtt megszületik a megállapodás Budapest és Brüsszel között, és a Kohéziós Alap egy jelentős része hozzáférhető lesz, ez a kilátásrontás a piacokat aligha hozza majd lázba. Mindezek alapján úgy vélem, hogy a hitelminősítések nehezén már túl vagyunk.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.