Rendkívül fontosak a lakóhelyünk, Földünk klímahelyzetét, a légkör átlagos hőmérsékletét stabilizálni, sőt, ha lehet, javítani célzó törekvések. Lehetőleg erősíteni kell a káros kibocsátások nélküli megoldások alkalmazását. Köztük a megújuló erőforrásokkal – szél, napsugárzás, vízenergia, tengermozgások, kisebb mértékben geotermia – működő energiatermelők terjedését. És természetesen a nagy mennyiségű energiát folyamatosan termelő nukleáris erőművekét is. Igencsak lehangoló viszont, hogy a nagy-nagy ígéretnek látszó, hosszú távú megoldásnak hirdetett fúziós energia jövőjével kapcsolatban éppen napjainkban jöttek lehangoló hírek a franciaországi Caradache-ban nagy nemzetközi összefogással fejlesztett fúziós erőmű kilátásairól. Méghozzá egy igen jeles tudományos folyóiratban, a Scientific Americanben megjelent cikkből derül ki: „Ennek a villamosenergia-termelésnek a tömeges és megbízható alkalmazására feltehetőleg még századunk közepéig mindenképpen várni kell.”
A villamosenergia-ellátásunkra vonatkozóan meglehetősen általános kijelentéseket soroltam eddig, ám ha mégis érdemes feltenni kérdéseket, annak az az oka, hogy napjainkban nem is kevés ellentmondás terjeng nálunk e tekintetben.
Kezdjük a megújulókkal.
Lendületes ütemben kezdett terjedni nálunk a napenergia hasznosítása. Ám a házi, magántelepítések megtorpantak a korlátozó intézkedések nyomán. A naperőművek igen hasznosak, leszámítva az olyan tényezőket, hogy fajlagosan (a termelt energia mennyiségére vetítve) igen nagy a helyigényük, és viszonylag rövid az élettartamuk, emellett természetesen a rövid nappalok időszakában lényegében igen kicsivé zsugorodik a termelésük. A szélenergia nálunk nem lehet elsődleges tényező, egyrészt mert sűrűn lakott országunkban viszonylag kevés helyre telepíthető a termelése, másrészt nincs olyan folyamatos, egyenletes széljárás nálunk, mint a nagy síkságokon vagy a tengermellékeken. A fosszilis energiahordozókról pedig egyre inkább le kell mondanunk a nemzetközi környezeti előírásokat követve. A folyamatos és tömeges energiát előállító fúziós erőmű pedig, mint a fentiekből láthatjuk, még az igencsak távoli jövő ígérete.
Marad tehát az immár sok évtizede nálunk jól bevált nukleáris energia.
Ám a bővítés körül gondok látszanak. Egy részük politikai indíttatású, ezekkel azonban, szakmámnál, mérnöki hivatásomnál fogva behatóan nem foglalkozom. Hazánkban is, mint más fejlett országokban, az elkövetkező évtizedekben növekedni fog a villamosenergia-fogyasztás. A jelenleg is végbemenő iparstruktúra-átalakításunk következtében, amelyben fontos szerepet kap egyebek között a haditechnikai eszközök, valamint az akkumulátor-részegységek és -végtermékek gyártása meg a lecseréltek újrahasznosítása, erősen megnő a villamosenergia-fogyasztásunk. Amelynek ellátásában az import mindig meglehetősen labilis tényező. Ezt a fogyasztásnövekményt igencsak erősíti az áttérés a benzin-dízel gépkocsikról az elektromos hajtásúakra. Mindeközben azonban az immár közel egy évtizede megkötött szerződésben megrendelt két új, az ellátás folyamatosságát biztosító reaktor – a kilátások szerint – még legalább fél-, de meglehet, egy egész évtized múlva kezdi csak táplálni villamos hálózatunkat. A legújabb elképzelések szerint ennek áthidalására a négy „régi”, egyenként 500 megawatt teljesítményű reaktor élettartamát hosszabbítanák meg.
Nem túl vonzó megoldás. Amikor az eredetileg 400 megawattos egységek teljesítményét 500-ra emelték, és élettartamukat húsz évvel meghosszabbították, mintegy nyolc évig dolgoztak rajta magyar és külföldi szakemberek. Még ha az ő tapasztalataikat felhasználva ez az időtartam némileg rövidíthető is, akkor is sok idő kell a megvalósításhoz. Hozzávéve, hogy nagyon mélyreható, alapos vizsgálatokat kell végezni az immár igencsak koros reaktorok műszaki állapotáról, egyebek között az anyagfáradások létfontosságú kérdéséről. És akkor ez csak a fenntartást jelentené, bővítés nélkül.
Feltéve, hogy esetleg a jelenlegi helyzetre tekintettel más eredetű, új reaktorokat akarna a hatalmon lévő kormányzat építtetni, igencsak hosszú megvalósítási idővel kellene számolni. Egy új tender megalkotását, meghirdetését, a beérkező pályázatok értékelését, a győztes részére biztosítandó tervezési és jóváhagyási időket figyelembe véve legalább 3,5-4 év a minimálisan szükséges időtáv. Ezután jöhet csak a kivitelezés, ami, a nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve, minimálisan hat-hét, ám inkább tíz év.
Mindezekből következik az egyetlen józan megoldás: Paks II. már elfogadott előírásait (aminek végigvitele maga is több évet igényelt), a megkezdett munkálatait hasznosítva befejezni a megépítést, egészen a hálózati rákötésig – vagyis, hasznosítani a magyar villamosenergia-ellátásban.
Némi utószóként mindenképpen érdemes megemlítenem egy új, gyorsan terjedő alkalmazási lehetőséget is. Erősen terjedőben vannak a kis moduláris reaktorok (angol rövidítéssel: SMR), néhányszor tíztől akár egy-két száz megawattig terjedő teljesítménnyel. Viszonylag egyszerű a telepítésük, és elláthatnak egy-egy, akár a lakott területektől és a hálózatoktól távoli térséget is. Egyik fontos működési lehetőségük például a tengervíz-sótalanító telepek energiaellátása. Biztató, hogy már nálunk is felvetődött szakmai, sőt, politikai körökben is az alkalmazásuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.