Örömteli október

Alighogy beléptünk az októberi hónapba, máris olyan hírt vett szárnyaira a világ, amely minden magyar szívét megdobogtatta: Karikó Katalin bámulatos tudományos teljesítményét Nobel-díjjal jutalmazták. Számomra talán nagyobb öröm nem is lehetne, hiszen visszaemlékszem rá, szinte kéznyújtásnyira van még tőlünk a Covid-világjárvány megerőltető időszaka. És az, hogy az emberiség megküzdött ezzel a szörnyű és alattomos járvánnyal, az bizony az újdonsült magyar Nobel-díjasnak is köszönhető. Nem is kis részben. 

Hála érte. 

Ezt a csodálatos tudományos teljesítményt a földkerekség minden szögletéből laudálják majd. És ez is természetes, hiszen ezt a Nobel-díjat az kapta, akinek a munkája a közember számára is könnyen belátható és értelmezhető; vagyis nem kell elmélyült szobatudósnak lenni ahhoz, hogy értékelni tudjuk a teljesítmény súlyát. És ez is különlegessé teszi ezt a hatalmas elismerést.

Karikó Katalin végtelen szorgalommal elvégzett munkája azonban legalább annyira felemelő, mint a Nobel-díj méltán elnyert koszorúja, messziről indult a világhír felé, és – magyarként – messzire jutott a stockholmi díjazással. 

Én most néhány gondolatomat szeretném megosztani a munkásságával kapcsolatban. 

A tudományos invenció, a folytonos tanulás és az akaraterő diadalát látom benne, és azt a szerénységet érzem minden megnyilatkozásában, amely tényleg csak a jelentős, világviszonylatban is hangsúlyos személyiségek sajátja. És ez mindnyájunk számára példamutató.

Karikó Katalin Szegeden végezte el az egyetemi tanulmányait. Szent-Györgyi Alberttel együtt a szegedi egyetem immáron két Nobel-díjassal büszkélkedhet, ami megemeli az egyetem presztízsét, ám nemcsak azt, hanem a teljes magyar egyetemi képzés magas színvonalára is utal. Hiszen az alapokat itt kapta meg a kutatásaihoz Karikó Katalin. Olyan alaptudást, amelyre egész munkásságát építhette. 

Sokszor visszatértem rá, e lap hasábjain is, hogy az egyetemi képzés minősége szinte mindent meghatároz a későbbiekben, egy életre szól. Fundamentum, amely utakat nyit meg, kapukat tár ki a tudomány fantasztikus világában. Tehát a folytonos tanulás lehetőségét mutatja meg, és a sikerhez, a helyálláshoz az akaraterő mellett ez talán az egyik lényeges momentum. 

Hogy a saját szakterületemet vegyem: a magyar mérnökség sohasem jutott volna magas nívóra az egyetemi képzés hatékonysága nélkül. És ez a hatékonyság immáron másfél évszázad eredményeivel mérhető. 

Mindeközben, ahogy a jegyzetem sorait rovom, újabb hír érkezett a svéd fővárosból: a fizikai Nobel-díj nyertese is hazánkfia lett, Krausz Ferenc. Ő eddig a szélesebb nyilvánosság előtt kevésbé volt ismert, mert egy speciális szakterület fenoménje. A Nobel-díj-bizottság indoklása szerint azért járt számára a legmagasabb tudományos elismerés, mert olyan, attoszekundumos fényimpulzusok generálására szolgáló módszert dolgozott ki, amely az anyag elektrodinamikájának tanulmányozását teszi lehetővé. 

Eredményei folytán például az orvosi képalkotó rendszerekben születhetnek új eljárások. Azt gondolom, ennek a jelentőségét nem lehet eléggé aláhúzni.

A magyar tudományos világnak soha nem volt még ilyen októberi első hete!

Nem kis büszkeséggel állíthatom, hogy ezekhez pedig mindig szükség lesz a mérnöki tudásra, kreativitásra.

Visszautalok a 2011. évi, az európai uniós soros elnökségünk idején Brüsszelben bemutatott, Kreatív Magyarország – Mérnöki tudás – Múlt, jelen, jövő című kiállításunkra, amely osztatlan sikert aratott. Emlékezzünk rá, hogy azon a kiállításon már szerepelt a MASZAT, ez pedig felbátoríthat bennünket, hogy a hazai újabb úrkutatási eredményeinket is propagáljuk egy új kiállításon, amelynek lehetne az a címe, hogy Kreatív Magyarország – Mérnöki tudás – Múlt, jelen, jövő 2.