Húsz év után

Két évtized nagy idő egy ember életében, de most elmondhatjuk: hazánk életében is az volt, hiszen 2004. május elsején lettünk hivatalosan is az Európai Unió tagjai. Sokféle számvetés alkalma ez – én maradok a hivatásomnál, a mérnöki világnál. E két évtized nagy részét a Budapest és Pest Vármegyei Mérnöki Kamara elnökeként dolgoztam végig, és e funkciómban közelről láttam, hogy mekkora változásokat hozott számunkra a csatlakozás, láttam az előnyeit, láttam a fonákságát, és az első költségvetési ciklus monitoringbizottsági tagjaként ráláttam a folyamatokra is. Ezekről a tapasztalatokról több helyütt szóltam, írtam, most röviden áttekinteném, hogy láttam az elmúlt két évtizedet – ismétlem: a mérnökség szemszögéből. Vagyis, ahogy én láttam.

Visszatérő problémaként találkoztunk szembe azzal, hogy egy-egy beruházás költségei a tervezetthez képest jóval magasabbak. Legyen szó állami (uniós), önkormányzati vagy magánberuházásról, akár saját lakás építéséről. Ennek több – olykor előre nem látható – oka lehet, ám az nem lehet kérdéses senki számára, hogy ha nem megalapozott a beruházások tényleges megindításának előkészítése, és nincsenek pontos és megbízható kivitelezési tervek, akkor még azelőtt, hogy az első kapavágás megtörténne, borítékolható a drasztikus költségnövekedés. Tehát ideje volna abbahagyni a beruházások szereplőinek „egymásra mutogatását”, mivel korántsem csak az állami és uniós források sok problémát felvető felhasználása és az önkormányzatok műszaki kontroll nélküli fejlesztéspolitikája tehető felelőssé a drágulásért.

Alapvető az lenne, ha minél mélyebbre hatóan a tervezéssel és a projekt-előkészítéssel foglalkoznánk. Ha időben, még a finanszírozási kérdések tisztázása előtt elkészülnek a megfelelő műszaki tervek (amelyek már tartalmazzák a mérnökárat, a leendő létesítmény várható üzemeltetési/fenntartási költségeit és minden egyebet), elkerülhető lenne a kapkodás, a kivitelezés során keletkező minőségromlás.

Számomra mindez azért is fontos, mert a mérnöki munka egyik legfontosabb része a tervezés fázisa. A műszaki létesítmények létrejöttének feltétele, azok elgondolása, majd aprólékos, minden körülményt számba vevő, körültekintő, az igények és a lehetőségek összevetésén alapuló megtervezése, amely után – és csakis akkor – jöhet a gondos és szakszerű kivitelezés, a gondolat valóra váltása.

A tervezésen múlik az, hogy mi jön létre valamely elgondolásból, hogyan valósul meg egy-egy kormányzati, önkormányzati vagy más befektetői, illetve magánberuházás. Igaz, hogy így a tervezés folyamata hosszú időt igényel, de sokszorosan megtérül a kivitelezés és a későbbi üzemeltetés költségeiben.

Az ország gazdasági növekedését hátráltatja az alacsony energiahatékonyság, amely legkisebb költséggel és legnagyobb társadalmi és éghajlatvédelmi haszonnal az épületek energiatakarékos, fenntartható építése és felújítása terén javítható.

Az európai energiahatékonysági előírások minden EU-országra érvényesek, ezért a magyarországi jogalkotás megfelelően szabályozta ezt a kérdést. Ugyanakkor a hazai tapasztalatok szerint a lakosság még nem kellően motivált az energia észszerű felhasználásában: nálunk az épületek energiafelhasználása mintegy kétszerese az indokoltnak.

Fontos, hogy a polgárok gondolkodásmódja változzon, a felhasználók törekedjenek az energiamegtakarításra, mert köztudott, hogy a fel nem használt energia a legjobb energiamegtakarítás és a rezsicsökkentés új dimenziója.

A fenntartható fejlődés, városfejlesztés alapvető feltétele az energiahatékonyság, a természeti erőforrások gazdaságos kihasználása, melyhez elengedhetetlen az épületek energiahatékonyságának javítása. Az ehhez szükséges tervezői és kivitelezői kapacitás rendelkezésre áll ma hazánkban. Az energiahatékonyság javításának kiemelt részét képezik az épületenergetikai fejlesztések. A jól tervezett és kivitelezett szigeteléssel, klíma- és fűtési rendszerekkel kevesebb energiát használunk, és kisebb környezetterhelést érünk el. Az épületenergetikai felújításokat azonban csak komplexen szabad elvégezni, beleértve a hőszigetelésen túl a gépészeti, épületgépészeti berendezések felújítását, korszerűsítését is.

Az Európai Unió Tanácsának elnökségét 2011 első fél évében ellátó Magyarország június 15. és 30. között Brüsszelben, az Európai Unió központjában kiállításon mutatta be a magyar mérnöki kreativitás, tudás, kutatás és kutatás-fejlesztés eredményeit, megvalósult alkotásait, gyakorlati és elméleti erőfeszítéseit. Az eseményről azonban szinte alig lehetett idehaza tudósítást olvasni, pedig Brüsszelben a siker fénye világított ránk, és az előzetes várakozásokat felülmúlva, több száz európai parlamenti képviselő és számos érdeklődő látogatta a bemutatót. Ennek a kiállításnak egyik, állíthatom legfontosabb üzenete, hogy a magyar mérnöki tudás mércéje európai mértékű, vagyis megfelel a nemzetközi elvárásoknak. Nézőpontját Európához és a világhoz igazította, szellemiségének középpontjában pedig a korszerűség áll.

A brüsszeli tárlattal azt akartuk elérni, hogy Európa is lássa: számíthat a magyar mérnöki kreativitásra, szorgalomra és kitartásra, a magyar mérnöki tudáshagyományra és kultúrára. Forradalmi műszaki találmányok sokaságát képes bárki felsorolni, a gyufától kezdve a golyóstollon át a transzformátorig, citálva hajdani neves kiötlőik személyét is, ám a közelmúlt vagy a jelen mérnöki nóvumainak számbavétele már aligha menne ennyire könnyen. Holott természettudományi képzésünk magas színvonala nemcsak a múltban „termelt ki” nagy formátumú műszaki alkotókat, tudósokat és adott megannyi fontos találmányt a világnak. Innovációs képességünk napjainkban is figyelemre méltó. Azért dolgozunk, hogy mérnökeink alkotó módon vehessenek részt a világ versenyében. Célunk: több mérnököt Magyarországnak, több magyar mérnöki tudást Európának, több magyar mérnöki tudást a világnak!

Én a magyar mérnökök nevében ezt szerettem volna hozzátenni uniós csatlakozásunk két évtizedének számvetéséhez.