Innovatív szerepvállalások

A cikk címét legszívesebben idézőjelek közé tenném. Miért?  Mert nem feledem, hogy hihetetlen forró kánikulai nyár után vagyunk, amikor szinte soha nem látott hőség lepett el bennünket, és ki-ki a maga módján próbált meg „innovatívan” védekezni ellene. 

Igen: „innovatívan”. Korszerű hűtési technológiák alkalmazásával, lesötétített helyiségekkel – mindennel, minden házilagos módszerrel, ami a keze ügyébe került. 

A gazdasági hírekre figyelő újságolvasó, de a szakemberek hada is – dolgozzanak bármely területen – csak kapkodja a fejét, ha az innováció kifejezéssel találkozik. Az elmúlt évtizedekben parttalanná vált a fogalom, noha az innováció vagy még inkább az innovációk nélkül ma már lépni sem tudnánk. 

Vajon lehetne-e a tartalmát más szavakkal is kifejezni, kérdezem olykor magamban. Én úgy határozom meg, hogy az innováció a fejlődés, a fejlesztés, az emberi alkotóerő érvényesülésének a terepe. Vagyis voltaképp az élet minden területén jelen lévő, mindent átfogó fogalom. Eddig azt gondoltam – belátom kicsit szűkmarkúan –, hogy a mérnökök világához áll talán legközelebb az innováció és az innovációs képesség fejlesztése, a tudás megszerzése, áthagyományozása és folyamatos bővítése. De hát ez igaz minden tudományszakra – figyelmeztetem magamat – és a mindennapi élet szinte valamennyi cselekményére, helyszínére a fogorvostól a darukezelőig, Alaszkától Japánig. 

Szóval elfogadom, hogy a gazdaság- és társadalomfejlesztés világszerte legtöbbet hangoztatott fogalma lett az innováció, mi több, az innováció szinte varázsszóvá vált, de a fogalommal – saját jelenünk és utódaink érdekében – illik méltányosan bánni, szakmánként körülhatárolni, hogy ne alakuljon át tartalmát vesztő fogalommá. 

Az Európai Bizottság évente felméri, hogyan teljesítenek a tagállamok kutatás-fejlesztés és innováció terén, és hogy áll az EU nemzetközi összehasonlításban ugyanezzel. A felmérésben különböző részterületekre vetítve állapítják meg, mit tud az adott állam az uniós átlaghoz és saját korábbi állapotához képest. Huszonhét olyan részterületet értékelnek, amelyek közvetve hatással vannak arra, mennyire innovatív egy ország. A részterületekbe tartozik az akadémiai szféra teljesítménye, a kisvállalkozások fejlesztése, az oktatás állapotától kezdve a köz- és a magánszféra K+F-ráfordításain át az innovatívként kategorizált cégekben foglalkoztatottak száma is. 

Most hosszú mérnöki évtizedek tapasztalatával szeretnék a témában – a teljesség igénye nélkül – néhány gondolatot megosztani az olvasókkal.

Emlékezetem szerint az innováció négy-öt évtizeddel ezelőtt – az 1970-es években – a K+F-tevékenységet jelentette Magyarországon. 

A mai értelmezésünk szerint az innováció új vagy jelentősen javított termék (áru vagy szolgáltatás) vagy eljárás, új marketingmódszer, új szervezési, szervezeti módszer bevezetése az üzleti gyakorlatban, munkahelyi szervezetben vagy a külső kapcsolatokban. A két leglényegesebb a fogalommeghatározásban a tevékenység és az újdonság hangsúlyozása, mert a tudományos és technikai fejlesztéseknek mindig új lendületre, új meg új lökésekre, impulzusokra van szükségük, hogy a fölhalmozott tudás „ne pihenjen”. Ezért kell a tanulásra és a tanításra nagy hangsúlyt fektetni, mert az innovációs készség növelésében az oktatás áll az első helyen. 

Az oktatás kérdéseiről nem szabad elhamarkodottan nyilatkozni, ha van, ahol józanul kell átgondolni a helyzetet, az az oktatás, az edukáció. Vagyis a megoldási módokhoz higgadt érveléssel kell eljutni. Rájött az emberiség, hogy a felsőoktatás minősége szerte a világon a jövő egyik legfontosabb kérdésévé vált. Vajon hogyan lehet egyáltalán gondolkodnunk például a globális felmelegedés egész földünket érintő problémahalmazáról, ha nincsenek meg hozzá a legjobb koponyák? Nálunk is túlzás nélkül állítható, hogy az egyetemi oktatás nemzeti sorskérdéssé vált. Magam a mérnökszakma képviseletében többször is kifejtettem az álláspontomat, melynek az volt a lényege, hogy több, még több mérnököt Magyarországnak. Ehhez nélkülözhetetlen a műszaki képzés társadalmi presztízsének a növelése, mert a mérnöki munka nem csupán szakma, hanem elhivatottság!

Remélem, a mai mérnökhallgatók e fölismerés birtokában ülnek be ismét az egyetemi padokba szeptember közepén. 

Lehet, hogy túlságosan patetikusnak hangzik, de sem Magyarország, sem a világ egyetlen országa nem létezik saját műszaki értelmiségének magas színvonalú, „innovatív” szerepvállalása nélkül. 

Az innováció értéke ebben rejlik: a felismerésben, hogy mind tágulóbb körökben látjuk a tudomány, a technika világának követelményeit, felhasználhatóságának módjait. 

Nyár végén mindig az iskolakezdés jut az eszembe, és természetesen saját iskolakezdéseim, mindenekelőtt a műszaki egyetemi évekre tekintek vissza szívesen. Szóval az évszakfordulón „ifjú szívekben élek” – a tanulás fölidézett izgalmával.

 Ez is „innováció”.