2024 legnagyobb kérdése: álom vagy realitás a magas nyomású gazdaság 2.0?

 Az 1960-as évek végén született meg Okun törvénye, amely a gazdasági növekedés és a munkanélküliségi ráta változása között állapított meg kapcsolatot (miszerint minden 1 százalékpontos emelkedése a munkanélküliségi rátának 2 százalékponttal rontja a potenciális gazdasági növekedést), majd az 1970-es évek elején írt arról, hogy 

Magyarországon a gazdaságpolitika 2016–2019 között kísérletezett a magas nyomású gazdaság megteremtésével. Erre az időszakra globálisan alacsony inflációs környezet, alacsony kamatok és a viszonylagos prosperitás volt jellemző. 

Magyarországon sikerült alacsony kamatozású támogatott konstrukciókkal beindítani a vállalati hitelezést, növelni a beruházási és a foglalkoztatási rátát és jelentős gazdasági növekedést elérni (a 2016–2019-es időszakban mindösszesen 8.8 százalékponttal haladta meg a magyar GDP növekedés az EU átlagát). A Covid válság, az ellátási láncok sérülése, majd a háború és az energiaválság rendkívüli nehézségeket okozott, de mostanra nagyjából normalizálódtak a körülmények. 

Nos, ez szükségszerűen másképpen tud csak összeállni, mint a 2016–2019 közötti években, hiszen a foglalkoztatás növelése ma erősen korlátos (a foglalkoztatási ráta 2013-ban még csak 58 százalék volt, szemben az EU átlag 63 százalékkal, 2015-ben is még EU átlag alatti, de mára 74 százalékon jóval az EU átlag fölötti és a munkaerőpiacra még bevonható létszám meglehetősen szerény) miközben az olcsó hitellel történő stimulus nem elérhető opció, illetve csak aránytalanul magas közösségi erőforrások ráfordítása mellett és fokozott célzottság mellett lehetséges (ugye az amerikai és az euróövezeti kamatok is csúcson vannak, a hazai alapkamat pedig aktuálisan 10,75 százalék). A fentiek hiányában maradnának az állami beruházási programok, amelyek a költségvetés nehéz helyzete miatt szintén korlátozottak – bár az újra érkező EU-s források javítanak ezen a képen. 

A reáljövedelem 2022 második felétől erős lejtmenetbe, majd gyorsan negatív tartományba került. 2023 végére a reáljövedelem már javulni tudott, de egyelőre a fogyasztási fordulat még nem látható. Ahhoz, hogy a magas nyomású gazdaság visszatérjen, erőteljes fogyasztási fordulatnak kell 2024-ben bekövetkezni. Ezt a célt szolgálja a jelentős minimálbér és garantált bérminimum emelés. 

A munkaerőpiacon jelenleg a 2010-es évek végének munkaerőhiányos állapotával szemben nagyjából egyensúlyi helyzet van. Amennyiben a növekedés élénkebbé válik, úgy megint túlkereslet jöhet a munkások iránt, ami erősebb bérdinamikát hozhat – ezzel pedig megérkezhet a fogyasztásbővülés és így a további gazdasági élénkülés. Némileg emlékeztet ez a helyzet a róka fogta csuka szituációra, illetve a tyúk vagy a tojás kérdésére, de nevezzük inkább pozitív spirálnak. 

Nincsen gyógyszer mellékhatások nélkül: egyrészt a kereslet bővülése inflációs nyomást ereszt a gazdaságra éppen akkor amikor sikerülne az inflációs rémálom után alacsonyabb tartományba navigálni azt, másrészt a megemelkedő bérköltségek számos vállalkozás számára jelentenek megugorhatatlan feladványt. Azonban mindezt nézhetjük más szemszögből is. A bérkonvergencia óhatatlanul együtt jár az ár-konvergenciával. Az elmúlt két évben pedig az árkonvergencia beelőzött, a hazai árszínvonal sokkal nagyobb mértékben nőtt mint, mint a bérek. Így a bérfelzárkózás nem feltétlenül generál addicionális inflációt – legalábbis a folyamat első időszakában nem. Ami pedig a vállalatokat illeti: a profitráta jelentős emelkedése a tőkejövedelmek felé torzította a jövedelemeloszlást, van honnan korrigálni, tehát az esetek nagy részében van miből kifizetni a magasabb béreket; akik számára ez nem megoldható, ott feltételezhető, hogy hatékonysági, versenyképességi problémák vannak. A korlátozottan elérhető erőforrások leghatékonyabb allokációjának elve szerint összgazdaságilag hasznosabb, ha ezen vállalatok átadnák a helyüket a nagyobb hatékonysággal működő, és a magasabb béreket kigazdálkodni tudó cégeknek.