Kína, a közép birodalma - gyönyörű képekkel

Guggolok, töltöm a habzó levet,
nézem a zöldes tea-levelet.
Mért nincs valaki velem ideki,
aki a finom teát szereti?

Így fordította Weöres Sándor Po Csü-ji (772–846) Teafőzés a hegyipataknál című versét, amely olyan csöndes idillt jelenít meg, amelyet manapság csak egy buddhista kolostorban vagy a nagy fal egy turisták által nem látogatott szakaszán élhet át az utazó. Ide azonban (é. sz. 40° 41,652’, k. h. 117° 10,735’) nemigen juthatunk el, hiszen errefelé nem jár busz Pekingből, ugyanakkor Kínában külföldiek helyi jogosítvány nélkül nem vezethetnek autót. De jobb is. Hányatott történelmük ellenére ugyan kedvesek a kínaiak, de megszokták, hogy résen kell lenni, mert a tömegben csak a minden tekintetben leggyorsabbak érvényesülhetnek. Például, ahogy nyílik a liftajtó, azonnal indulj kifelé, különben a berontó tömeg örökre visszaprésel.

Ez az autóközlekedés vezérelve is: ha a vezető betette a kocsi orrát és elég határozottan nyomja a gázt, már beengedik a többiek, ám nem lassítással, hanem kitérő manőverrel. A zebrán ne tétovázzunk, mert összezavarjuk az autósokat, akik nem fognak megállni, de ha egyenletesen megyünk, könnyebben számítják ki az elkerüléshez szükséges ívet.

Az ötvenes években felszedték a pekingi villamossíneket, most meg nem győzik az út- és a metróhálózat bővítését. A tavalyi hárommal szemben az idén már hat-hét metróvonal szállítja az utasokat. Ezekre azért van igen nagy szükség, mert a sorra épülő kétszer három-, kétszer négysávos főutak már nem bírják el az autóforgalmat, így a buszok is csak lépésben haladnak. Pedig amikor elkezdték a körgyűrűk építését (már a hatodiknál tartanak), még úgy tűnt, ennyi sáv elegendő lesz. Ám aki teheti, bicikliről egyenesen autóba ül. Olyan is a közlekedési kultúra. Pontosabban: a miénktől gyökeresen eltérő. A nálunk megszokott (?) előzékenységnek nyoma sincs, és állandóan szól a duda. Itt azonban nem „anyád” funkciója van, hanem valóban jelzőkürtként használják. A forgalomba besorolni szándékozók nem adnak elsőbbséget, nemigen néznek körül, de ha hallják a kürtöt, visszahúzódnak, mert tudják, nem fogják beengedni őket.

Ha nagy kocsi érkezik, akkor persze más a helyzet. Kínában csak a nagy autónak van presztízse. Minél nagyobb, annál könnyebben hagyják besorolni a kaotikus forgalomba. Másrészt a közgondolkodásban a (császárok által jó okkal támogatott) konfuciánus hagyományok máig erősen hatnak, e szerint a nép álljon be a sorba és tisztelje a hatalmasokat.

Budapest tiszta levegőjű, csöndes kisváros. Legalábbis Pekinghez képest. Az olimpiát rendező kínai főváros nyüzsgő megapolis, ahol az építkezéseken éjjel-nappal szikrázik a hegesztés ívfénye, és ahol emiatt a világon a legmagasabb az egy négyzetkilométerre jutó toronydaruk száma.

A több mint 1000 milliárd dolláros valutatartalékkal rendelkező Kína óriási tempóban építkezik. Háromsávos autópályák, valamint lakónegyedek létesülnek nagy számban, mert be akarják hozni a több évtizednyi lemaradást, amelyet jórészt az ötvenes években éhínséget hozó voluntarista gazdaságpolitika, a Nagy Ugrás és a hatvanas években a kulturális forradalom okozott.

Azt követően, hogy a központi kormány három évtizede meghirdette a nyitás politikáját, szabad lett a vállalkozás is, és a még nem is olyan régen inkább falusias Peking mára úgy néz ki, mint egy amerikai boom town száz évvel ezelőtt. A budapesti kerületnyi új negyedeken pedig ne József Attila-lakótelepet értsünk, mert itt minden új beruházás amerikai léptékű. Mondhatnánk, csak az olimpia miatt van az egész, de nem: a nagyobb városokban mindenhol ez a helyzet, és a beruházások még a kilencvenes években kezdődtek.

Az olimpia persze nagyon fontos Kínának, olyannyira, hogy míg Athén körülbelül nyolcmilliárd dollárt fordított az övére, addig Peking több mint 32 milliárdot költött el a játékokkal kapcsolatos beruházásokra – egyebek között a Tiltott Város pavilonjainak lapzártánk idején is folyó felújítására.

A fővárosnak szüksége is volt erre. A központban, a Tiltott Város körül több száz éve szinte csak hutongok – földszintes, belső udvaros házak között kanyargó sikátorok – épültek, mert semmi nem lehetett magasabb, mint a nem éppen tornyos császári palota. A hutongok korszerűtlen házacskái ugyanakkor mára igen drágává vált telkeken állnak, ezért az ingatlanfejlesztők néhány ilyen telepet leszámítva sorra lebontják ezeket, és toronyházakat húznak fel a helyükre. Így a harminc éve még földszintes Peking panorámáját 20-30 emeletes lakóházak és iroda-felhőkarcolók uralják. Emiatt aztán nagyon-nagyon kevés a park, a zöld a városban. A Madárfészekről is csupán a Kínai Nemzetiségek Parkja – a világ legnagyobb skanzenje – telepített erdejéből készülhetett ilyen „zöld” fotó.

A közbiztonságra senkinek nem lehet panasza, különösen manapság, hogy feltűnően sok a rendőr az utcákon. Így hát koldusok nem zavarnak, tolvajok nem veszélyeztetnek, mégis előfordul, hogy hamis ötvenest kap vissza az idegen.

Az éhhaláltól sem kell félnie a turistáknak, hiszen minden sarkon találni helyi éttermet vagy tehertriciklijén főző kisvállalkozót. A legelterjedtebb nyugati lánc a Kentucky, és sok a McDonald’s is, ezekben 20 jüanért (500 forint) jóllakhat az ember. Népszerűek a gyorséttermeknél barátságosabb önkiszolgálók. A magyar utazó számára talán az Origus lánc lehet a legvonzóbb, ahol fejenként 45 jüan (1125 forint) kifizetése után annyit ehet-ihat, amennyit akar. A kínai ételek mellett leginkább olasz tészták és panírozott fogások vannak a tálakon, de nem hiányzik a sör és Nescafé-automata sem. Érdemes azonban helyi zöld teát kérni: cukor nélkül is zamatos. Ha nyelvi nehézségeink lennének, mondjuk csak azt, „lü csá”, és már jön is a príma ital.

Ha három évtizede nem vezették volna be a városi egyke rendszerét, 200 millióval több gyerek született volna, akiknek már gyerekeik lennének. A több mint 1300 millió lakosú országban azonban sokan kibújnak a születésszabályozás kényszere alól, ezért egy tervezet szerint büntetésként a vagyon bizonyos hányadát elkobozná az állam. A gazdagoknak ugyanis nem összeg a néhány ezer eurós bírság, a szegényeknek meg sosem volt (lesz) ennyi, úgyhogy ez a két réteg nem törődik a születésszabályozással. A szegényeket még meg lehet érteni, különösen vidéken, ahol csak tervezik a nyugdíjrendszer bevezetését. Azt mondják ugyanis, csak a gyerekeiktől várhatják, hogy eltartsák őket öregkorukban. Mindenesetre az állam ma az egykéknek már engedélyezi, hogy két gyermekük legyen, s népszerűsítik a lányos családokat. A szülők azonban inkább a fiúkat preferálják, úgyhogy egyre erősödő nőhiány nehezíti az ország férfilakosságának életét.

Az már közhelyszámba megy, hogy Kína gazdasági világhatalommá vált. Ám Kína több mint világhatalom: szuverén civilizáció. Ezért átveszi, ami neki tetszik, de féltékenyen őrzi identitását. Ugyanakkor épülnek a fogyasztás templomai, a bevásárlóközpontok, s egy-két luxuspláza is van már.

A hagyományos bevásárlóutca a fél évezrednél is régebbi Vangfucsing, amelyet 2000-ben elzártak az autóforgalom elől. Itt vannak a legnagyobb művészeti és kézművesboltok, selyemszaküzletek és a Peking nagyáruház. Errefelé azonban nem lehet alkudni, ami egyébként másutt szinte kötelező. Különösen a többemeletes, Gyöngypiacnak és Selyempiacnak nevezett objektumokban, ahova a külföldieket el szokták vinni. Azért írtunk objektumot, mert ez a két piac nem más, mint sok emeleten elhelyezkedő perzsavásár, ahol az egyik szinten csak órák (nemigen eredetiek), a másikon kizárólag ékszerek, majd ruhák, selyemsálak kaphatók.