Befektetői roham a vízkészletekért

Ha ugyanők ma élnének, akkor látniuk kellene, hogy a víz – a hajdani közjó – rohamtempóban válik kereskedelmi szempontok szerint forgalmazott tulajdonná. Meghatározott mennyiségeire – legyen az felszíni vagy föld alatti készlet – adásvételi, sőt határidős szerződéseket kötnek, árfolyamokat határoznak meg. A jegyzések alapmennyisége a megaliter, amit általában egy olimpiai méretű fürdőmedence befogadóképességével azonosítanak.

A jelenség horderejét illusztrálandó megjelentek az adott „piaci” szegmensben a nagy részvénytársaságok és a nagybankok. A nemzetközi viszonyok illusztrálására a Reuters az ausztrál példát hozza, mint ahol az utóbbi 25 év során különösen fejlett piac alakult ki az adásvétel lebonyolítására. A folyamat fontos állomása volt 1993, amikor az ausztrál államok kormányai megállapodtak a szabadpiaci elvek alkalmazásáról, a jogosultságokról pedig országos nyilvántartást fektettek le. A rendszert azonban az utóbbi időben kikezdte a nagy lehetőségekkel együtt járó rivalizálás, és a készletek allokálásában támadt konfliktusok sorozata.

Ezt látva a központi kormány felkérte az ausztrál verseny- és fogyasztóvédelmi hatóságot (ACCC), fogjon hozzá egy reform kidolgozásához, ami szavatolná, hogy ne alakulhassanak ki erőfölény érvényesítésére – és esetleg a piac felosztására – alkalmas érdekcsoportok, amelyek tartós ellenőrzést tudnának szerezni a készletek felett. A rendezésben külön csoportot alkotnak az ottani farmerek, akik az időről-időre súlyossá váló szárazság miatt kényszerülnek jelentős tételeket igénybe venni.

Az adott piaci szektorban való tevékenység csak látszólag egyszerű, mert a valóságban ezernyi szabálynak kell megfelelni. Az adásvételt máris támogatja egy sajátos tőzsdei formáció.