BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Nagyobb a lángja, mint a füstje" - Látják -e a kis-és közepes cégek a kiutat?

A kis- és közepes vállalkozások 88 százaléka tervezi új termék, vagy szolgáltatás bevezetését 2009-ben. Derül ki a Marketing Commando által február első két hetében készített internetes felmérésből. A kutatás arra kereste a választ, hogy Magyarországon is érvényesül-e a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban jellemző tendencia, miszerint a kis-és közepes cégek piaci újdonságok bevezetésében látják a kiutat a válságból.

A válaszadók 71 százaléka 1-3 újítást, 13 százalékuk 4-10, míg 4 százalék 10-nél több újdonságot készül bevezetni. Mindössze 10 százalék azoknak az aránya, akik nem rukkolnak elő újítással.

A kutatás eredménye egybevág a K&H által 2009. február elején közölt bizalmi index eredményével, mely rámutat, hogy a válság okozta innovációs kényszer miatt a kkv-k 72 százaléka tervez termékfejlesztést, valamint új piacok meghódítását.

„Nagyobb a lángja, mint a füstje"

Amíg a magyar szakemberek és vállalkozások innovációs készsége világszínvonalú, az újdonságok bevezetésében tudáshiánnyal küzdenek, ami miatt az újítások többsége méltatlanul kudarcba fullad.
Úgy is mondhatnánk, hogy a magyar újításoknak nagyobb a lángja, mint a füstje. Pedig, egy sikeres termékbevezetés gyakran, az indulás, a termékfejlesztés és a gyártás kezdeti költségeit is fedezheti és eldöntheti a termék jövőbeni sikerét is.
Ehhez azonban elengedhetetlen a marketing és PR eszközök használata már a fejlesztés korai szakaszában, jóval azelőtt, hogy a termék elkészülne. – adott hangot véleményének Wolf Gábor kkv marketing szakértő."

vagy szolgáltatás bevezetését 2009-ben. Derül ki a Marketing Commando által február első két hetében készített internetes felmérésből. A kutatás arra kereste a választ, hogy Magyarországon is érvényesül-e a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban jellemző tendencia, miszerint a kis-és közepes cégek piaci újdonságok bevezetésében látják a kiutat a

válságból.VGO-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.