Mennyire lehet patrióta az új kormány? - GKI elemzés

A visszaesés Magyarországon hét negyedéve tart. 2009-ben a GDP 6,2 százalékkal, a fogyasztás 6,7 százalékkal, a beruházás 6,5 százalékkal esett, a készletek zuhantak. 2010-ben az ipar és az export már az I. negyedévben nő, a munkanélküliség és a fogyasztás-visszaesés viszont ekkor tetőzik. A II. félévben viszont már szerény növekedés lesz, s az infláció érdemben lassul. A folyó külső és belső egyensúly európai összehasonlításban kiváló lehet, az utóbbi még esetleges szerkezeti változásokhoz vállalt többletkiadások esetén is bőven az EU-átlag alatt tartható.

A magyar gazdaság helyzetét elsősorban a világban és az EU-ban végbemenő globális változások határozzák meg, ezért a választások után megalakuló kormány hatása a 2010. évi gazdasági folyamatokra valószínűleg kisebb lesz az általában gondoltnál (miközben az azt követő időszakot már jelentősen befolyásolhatja). A következő kormány gazdaságpolitikája sem mehet szembe a nemzetközi pénzvilág és intézmények elvárásaival: szigorú fiskális és jövedelempolitikát kényszerül folytatni, s csökkenő külföldi, és előbb-utóbb mérséklődő államadósság-rátát eredményező pályán kell tartania az országot. Rövid távon inkább csak gesztusértékű változásokra – például sok részletkérdésen változtató, de a folyamatok fő vonalán nem módosító pótköltségvetésre –, lehet számítani.

Ugyanakkor a kormánynak az év során (például egy aktualizált konvergencia-program keretében) érdemi stratégiai döntést kell hoznia arról, hogy még az adott kormányzati ciklusban (gyakorlatilag 2014-ben) be akarja-e vezetni az eurót. Ez kívánatos lenne, további érdemi átalakításokat, reformokat igényelne például az önkormányzati rendszerben, az oktatásban és az egészségügyben.

Talán járható egy evickélő, konfliktus-minimalizáló, gazdaságpolitika is. Ez a viszonylag tartósan 4 százalék körüli – EU összehasonlításban még évekig viszonylag kedvező – államháztartási hiányt az adócsökkentéssel, s az ehhez szükséges források minél kevesebb konfliktussal járó előteremtésével indokolná. E gazdaságpolitikában nagyobb szerepet kapna az – a következő kormány retorikájában minden bizonnyal hangsúlyos – patrióta-etatista megközelítés is, amely a magyar kkv-szektor, a magyar gazdák és az állami cégek állami pénzeszközökkel való segítését jelentené.

Furcsa módon ez aligha javítaná a vállalkozások versenyképességét, viszont félő, hogy a növekedés és az állami szolgáltatások színvonala – a kiterjedtebb állami szerepvállalás, a kisebb hatékonysági követelmények miatt – az egyébként lehetségesnél gyengébb lenne.

Elvileg elképzelhető egy osztogató, az államháztartási hiányt és államadósságot megemelő, a nemzetközi szervezetekkel való nyílt konfrontációt vállaló gazdaságpolitika is, ez azonban már viszonylag rövid távon olyan következményekhez – leértékelődés, kamatemelés, magasabb infláció, tartós stagnálás,  tőkemenekülés – vezetne, amelyek miatt erre reálisan nem lehet számítani.