BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyon-nagy a gond az építőiparban

Az építőipari termelés volumene júliusban a kiigazítatlan és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 4,6 százalékkal csökkent a tavaly júliusihoz képest, 2010 első hét hónapjában a termelés 12,3 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint szezonálisan kiigazítva a termelés júliusban 3,5 százalékkal volt magasabb az előző havinál. Júniusban még 2,1 százalékkal kisebb volt a termelés, mint az előző hónapban, májusban.

A termelés az idén minden hónapban kisebb volt az egy évvel korábbinál, a legnagyobb visszaesés júniusban volt, akkor a bázishoz képest 19,7 százalékos csökkenést mért a hivatal. Hasonló volt a helyzet 2009 második félévében is, amikor szintén minden hónapban alacsonyabb volt a termelés, mint az azt megelőző év azonos hónapjaiban.

Az idén júliusban az építőipari termelés folyó áron 159,8 milliárd forint volt, míg júniusban 171,6 milliárd forint. Az év első hét hónapjában a termelés értéke 902,3 milliárd forint volt, míg tavaly az egész évben 1.980 milliárd forint.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.