BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európa az infláció ellen

Közel három év után ismét kamatot emelt az Európai Központi Bank. A szigorítást az inflációs kockázatok erősödésével indokolta Jean-Claude Trichet EKB-elnök a kamatdöntő ülés utáni sajtótájékoztatón.

Közel három év után ismét kamatot emelt az Európai Központi Bank (EKB), a ráta 25 bázisponttal nőtt az egyszázalékos rekordalacsony szintről, ahol két éve, 2009 májusa óta állt. Az emelést az inflációs kockázatok erősödésével indokolta az EKB elnöke. Jean-Claude Trichet elmondta: a bank kormányzótanácsa arról nem döntött, hogy a mostani szigorítás egy kamatemelési ciklus kezdetét jelenti-e vagy sem. A piaci szereplők mindenesetre úgy vélik: az idén további két növelés hatására 1,75 százalékig nőhet a ráta.

Magyarországon már tavaly novemberben elkezdődött a kamatemelési ciklus, mivel az MNB a nyersanyagárak más termékekre történő átgyűrűzésétől tartott. Az irányadó ráta a 2010-es, 5,25 százalékos mélypontról 6 százalékra emelkedett január végén, és azóta ezen a szinten áll. További emelést egyelőre nem tartanak valószínűnek az elemzők, ennyi is elegendő lehet a pénzromlás megfékezésére.

Az EKB kamatemelését a piac már beárazta, így az euró árfolyama szerdán 14 havi csúcsra ugrott a dollárral szemben. A forint azonban tegnap tartotta az utóbbi hetekben elért erős, 265 körüli szintjét az euró ellenében, az EKB döntésére az árfolyam nem reagált érdemben.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.