BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán: az IMF pénzt akar adni, nem fogunk félreugrani

Olyan pontokon is hajlandó engedni a kormány az EU kéréseinek, amelyben szerintük az Európai Bíróság a magyar fél javára döntene – mondta Orbán Viktor. A kormány visszalép az MNB és a PSZÁF összevonásától, marad a korábbi szabályozás.

A miniszterelnök, miután Michael Spindelegger osztrák külügyminiszterrel tárgyalt, arról beszélt: átmeneti intézkedések hoztunk, de az átmenet lassan végetér, sőt, konszolidációs szakaszba lépünk. Beszédéből eltűntek a korábbi harcos elemek, az európai értékek fontosságát és a megegyezésre törekvést hangsúlyozta. Európai kérdések és kétoldalú, kormányközi kapcsolatok kérdései kerültek előtérbe a tárgyaláson – hangsúlyozta. A legnagyobb külföldi kritikákat kiváltó intézkedésekkel kapcsolatban is visszakozott: mint mondta, a válságadókat három évre vezették be, 2013. január 1-jén ki fogják vezetni azokat, ahogy a bankadó is fokozatosan leépül. „Nem állítjuk, hogy az intézkedéseinket ne tudnák komoly érvekkel esetleg kritika alá vonni” – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Orbán elmondta: az EU jogrendjét komolyan veszi. A kötelezettségszegési eljárásról annyit mondott: nem lát semmi rendkívülit az eljárásokban, más országok ellen ennél több folyik. Mivel „felfokozott hangulatban vagyunk”, olyan pontokban is hajlandó megváltoztatni a szabályozást, amelyekben szerinte igaza van a magyar félnek. Több példa van, amelyben szerinte az Európai Bíróság a magyaroknak adna igazat, de most fölöslegesnek tartaná a vitát, ha ezeket a gyakorlatokat mostantól nem támogatná az EU, akkor vissza lehet lépni. Az IMF-tárgyalásokról azzal a mondattal lepte meg Orbán a hallgatóságot: „az IMF pénzt akar adni, nem fogunk félreugrani”. Mégis azt javasolja, hogy inkább maradjunk a pénzpiacon, és ne nemzetközi szervezetektől finanszírozzuk az országot, akkor is, ha a piaci finanszírozás rövid távon drágább az IMF-segítségnél.

Nem az érvek előtt fogunk meghajolni, hanem tudomásul vesszük azt, hogy az EU erősen kér valamit – ismételte Orbán a korábbi megszólalásait. A Bizottság nem fogadja például el az MNB és a PSZÁF összevonását, azt a változatot pedig, amelyet az EU javasolt, a magyar kormány nem fogadja el, ezért úgy döntöttek, hogy érvényben marad az előző idő törvényi szabályozása.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.