BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már virtuálisan sem léteznek az ezermilliárdos magánnyugdíjpénzek

Több mint egymilliárd forint, döntően uniós forrást fordít a kormány a nyugdíj-nyilvántartásokkal kapcsolatos informatikai fejlesztésekre, ezen belül az egyéni számlás rendszer kialakítására. Az azonban nem világos, ez mit is fed.

„Játék a szavakkal: egyéni számla, sajátszámla, egyéni nyilvántartás?” címmel intézett írásbeli kérdést az Emberi Erőforrások miniszteréhez az MSZP frakcióvezetője. Mesterházy Attila szerint ugyanis az egyéni számlákról tavasszal elfogadott jogszabályban „egy sor sincs a korábbi magán-nyugdíjpénztári befizetések jóváírásáról, nyilvántartásáról”. Emlékeztetett: a kormány a kérdésben ellentmondásosan kommunikált, mert Varga Mihály a törvény elfogadását megelőző este adott nyilatkozatában azt mondta: a nyugdíjrendszerben olyan változások történtek, amelyek nem teszik indokolttá a korábbi magán-nyugdíjpénztári megtakarítások jóváírását. Sőt, azt is mondta, hogy kormány soha nem is ígérte, hogy egyéni számlákon írja jóvá a korábbi magán-nyugdíjpénztári befizetéseket. Ezzel szemben Rogán Antal frakcióvezető a kormány tagjainak egyetértésére hivatkozva másnap már arról beszélt, hogy még idén jóváírják a korábbi magán-nyugdíjpénztári befizetéseket is. Mesterházy felidézte: 2010-ben kormányhatározatban és politikai nyilatkozatban ígérték meg, hogy lesz egyéni számla.

A kérdést az EMMI parlamenti államtitkárának sem sikerült rendeznie. Doncsev András válaszában ugyanis úgy fogalmaz: „A kormánynak a magánnyugdíjrendszer 2010–2012. évi átalakítása során tett ígéretei összhangban állnak a nyugdíjbiztosítási nyilvántartás fejlesztése és a biztosítottak tájékoztatása érdekében megtett lépésekkel.” Ennek részeként a volt pénztártagok nyilvántartott megtakarítási adatait a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2013 elején átadta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak. Az idei évtől az Ügyfélkapun keresztül elérhető egyéni számla funkció azonban – derül ki az államtitkári válaszból – a biztosítottakat csak arról tájékoztatja, hogy mekkora összeget vontak le jövedelmükből nyugdíjcélra. Arról, hogy az átadott információk alapján a korábbi magán-nyugdíjpénztári befizetéseikről is kapnak-e tájékoztatást az érintettek, már nincs egyértelmű válasz. Ehelyett Doncsev András arról ír, hogy egy, a közeljövőben induló projekt „lehetővé teszi ezen adatok bővítését és hatékonyabb felhasználását, valamint a felhasználói hozzáférés teljes körű, gördülékeny informatikai támogatását is”. Jelzi továbbá, hogy a „saját számlás” kifejezés használata „nem jelenti a korábbiaktól eltérő célok megvalósítását”.

Az EMMI parlamenti államtitkára által említett projektre, amelynek 2014. június 30. a határideje, egymilliárd forintos uniós forrást fordítanak. A nyugdíjfolyósító ezen felül saját költségvetéséből 34 millió forintot fordított a NAV által átadott adatok feldolgozására, és 64 milliót az egyéni számlás elérés jelenlegi specifikációjának kifejlesztésére.

Doncsev András közölte még: a nyugdíjrendszerben 2012-ben végrehajtott átalakítások – például a korhatár előtti nyugdíj kivezetése, a rokkantsági nyugdíjrendszer átalakítása – hosszú távra fenntarthatóvá teszi a nyugdíjrendszert. Hozzátette: miután az Országgyűlés rögzítette a nyugdíjszámítás alapjait, a kormány nem kívánja megadóztatni a nyugdíjakat.

Könnyen jött, könnyen megy

Mint emlékezetes, a mintegy háromezermilliárd forintos magánnyugdíj-pénztári megtakarítások az államosítását követően a Nyugdíjreform- és Adósságcsökkentő Alapba kerültek. Most az államtitkári válaszból az is kiderült: az Alap bevételeiből tavaly és tavalyelőtt összesen 1762 milliárd forintot fordítottak az államadósság csökkentésére. Emellett 2011-ben a nyugdíjkiadások finanszírozására és egyéb költségvetési célokra együttesen 459 milliárd forintot használtak fel.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.