BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sziget: Kétmillió forint bírságot szab ki a NAV

Több mint 150 ellenőrzést végeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai és pénzügyőrei a Sziget fesztiválon, ennek alapján összesen 2,2 millió forint bírságot szabnak ki a szabálytalanul eljáró vállalkozásokra.

Az adóhatóság közleménye szerint közép-magyarországi regionális adó- és vámszervei több mint 150 ellenőrzést végeztek a Hajógyári szigeten és környékén az augusztus 5. és 12. között megtartott fesztivál idején. A jövedéki termékekre és a szellemi tulajdonjogra vonatkozó szabályok betartása mellett vizsgálták a számla-, illetve nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, valamint az árucikkek eredetét is.

Bár az általános tapasztalatoknál kedvezőbb adózási morál volt jellemző a Szigeten, akadt néhány jogsértő vállalkozás - írták. Négyen bejelentés nélkül foglalkoztatták alkalmazottjukat, tízen pedig a jövedéki ellenőrzésen buktak meg. Emellett a pénzügyőrök 200 ezer forint értékű, kétes eredetű és hamis márkajelzésű ruházati terméket foglaltak le szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény gyanúja miatt, továbbá iparjogvédelmi jogok megsértése szabálysértés miatt.

A NAV a fesztivál bejárata előtti árusokat is ellenőrizte. Egyiküktől az adóellenőrök limonádét és ásványvizet vásároltak, ám az árus nemcsak nyugtát nem adott a bevételről, hanem adószám és engedélyek nélkül árusított.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.