BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Államháztartási statisztika várható jövőhéten

Az elmúlt heti makrogazdasági adatdömping után csendesebb hét elé nézhetnek a befektetők itthon.

A múlt év végi államháztartási adatok és az államkötvény aukciók tarthatnak számot az érdeklődésre, de ezeken túl várhatóan inkább a külföldi hírek alakítják majd a hazai piac hangulatát.

Hétfőn a mezőgazdasági termelői árak decemberi, illetve 2014. évi alakulásáról közöl adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tavaly novemberben a mezőgazdasági termelői árak 6,8 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva, ezen belül a növényi termékek ára 8,3, az élő állatok és állati termékeké 4,5 százalékkal csökkent. Az év első tizenegy hónapjában a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 5,9 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint 2013. azonos időszakában, a növényi termékek ára 9,1 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké pedig 0,7 százalékkal mérséklődött.

Kedden az államháztartás 2014. negyedik negyedévi előzetes statisztikáját közli a Magyar Nemzeti Bank. A harmadik negyedév végén a GDP 83 százalékát tette ki az államháztartás bruttó adóssága, a nettó tartozás pedig a GDP 75,2 százalékán állt a jegybank adatai szerint. A negyedik negyedév során, október végén Magyarország kétmilliárd euró adósságot törlesztett az Európai Uniótól 2008 őszén felvett hitelből, ezzel önmagában 2,1 százalékponttal csökkent a GDP-arányos államadósság. A 2013-as év végén a GDP 79,4 százalékán állt az államadósság, a tavalyi év végén ennél alacsonyabb lesz a várakozások szerint.

Csütörtökön az államháztartás 2015. januári részletes adatait hozza nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium. A hónap elején közölt előzetes adatok szerint az államháztartás központi alrendszerének januári hiánya 53,8 milliárd forint volt, az egész évre előirányzott hiány 6,13 százalékát tette ki. Az idei év első hónapjában a központi költségvetés 104,4 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 35,3 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 15,3 milliárd forintos szufficittel zártak.

Ugyancsak csütörtökön 3, 5 és 10 éves államkötvényeket értékesít az Államadósság Kezelő Központ. Az előző, február 5-i aukción rekord alacsony átlaghozamon keltek el a hasonló futamidejű papírok: a 3 éves kötvény aukciós hozama 2,11 százalék lett, az 5 éves papíroké 2,47, míg a 10 éveseké 2,86 százalék volt.

Pénteken a keresetek tavalyi éves statisztikáját közli a KSH. Tavaly január-novemberben 2,7 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó átlagkeresetek is az egy évvel korábbihoz képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagosan bruttó 235 900 forintot kerestek. Nemzetgazdasági szinten az átlagos, családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 154 500 forint volt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.