BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Duplázódhat a magyar növekedés

Az ING Bank legfrissebb konjunktúramutatói szerint jelentős bővülést mutathat a gazdaság éves összevetésben az első negyedévben, köszönhetően az alacsony bázisnak.

A 2016. év nem sikerült túl erősre, melyben egyedi hatások is komoly szerepet játszottak, de 2017 összességében jól kezdődött – írja Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza. Az ipari termelés havi összevetésben is emelkedni tudott, míg a kiskereskedelmi szektor erős januárt zárt. Az építőipar 2014 óta nem látott ütemben, 18,5 százalékkal nőtt éves összevetésben januárban, köszönhetően persze az alacsony bázisnak is.

„Ami a rendelésállományokat illeti, az iparban mérsékelt bővülés látszik, míg az építőiparban szinte soha nem látott méreteket ölt a szerződéskötés” – mutatott rá a közgazdász.

 

Már csak egy kérdés marad ezek után Virovácz szerint, hogy mennyire befolyásolja majd a termelést a munkaerőhiány. „Mindenesetre a nyilvánosságra hozott mutatók összességében a gyorsulás irányába tett lépéseket igazolják, vagyis beigazolódni látszik azon piaci várakozás, ami a gazdaság magasabb sebességbe kapcsolásával számol 2017-re” – foglalta össze.

Mindezek alapján a Leading HUBE mutatók összességében optimista képet vetítenek elénk. A mindenki által várt dinamikus növekedést igazolni látszik a konjunktúraindikátorok mozgása. A hó/hó LeadING HUBE két éve nem látott csúcson ragadt a legutóbbi becslés alapján, ezzel továbbra is fenntartva a pozitív trendet – emelte ki Virovácz. Összességében az első negyedévben a gazdaság 3,3 százalékkal is bővülhet az ING szerint, megduplázva ezzel a 2016 negyedik negyedévében mutatott növekedési számot.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.