BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre kevesebb munkanélküli van Magyarországon

2024 májusában is folytatódott a regisztrált álláskeresők számának csökkenése. A regiszterben 225,9 ezren szerepelnek, ami a rendszerváltás óta a harmadik legalacsonyabb szám. 2010 elejéhez képest pedig több mint 400 ezerrel csökkent a munkát keresők száma. A kormány célja, hogy a 20–64 évesek körében a jelenlegi 81-ről 85 százalékra növelje a foglalkoztatottságot – hangsúlyozta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint 2024. májusban is folytatódott a regisztrált álláskeresők számának csökkenése – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium keddi közleményéből. 

Állásbörze, kormányhivatal, foglalkoztatási osztály.
Egyre kevesebb a regisztrált munkanélküli / Fotó: Bús Csaba

A regiszterben 225,9 ezren szerepelnek, ami a rendszerváltás óta a harmadik legalacsonyabb adat.

Egyre többen jutnak munkához

2023 májusához képest 1,2 százalékkal, vagyis közel 3 ezerrel, a megelőző hónaphoz viszonyítva pedig 2 százalékkal, azaz mintegy 5 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma. 

2010 elejéhez képest pedig több mint 400 ezer fővel csökkent a munkát keresők száma

– emlékeztetett Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. A kormány célja, hogy a mintegy 300 ezer fős hazai munkaerőpiaci tartalék mozgósításával tovább emelje az aktivitást. A 20–64 évesek körében pedig a jelenlegi 81-ről 85 százalékra növelje a foglalkoztatottságot – hangsúlyozta Czomba Sándor.

Uniós finanszírozású programok indulnak

A kormány 2030-ig 460 milliárd forint összértékben uniós finanszírozású munkaerőpiaci programokat indít. Áprilisban már kezdetét vette a fiatalok foglalkoztatottságának növelését segítő, több mint 196 milliárd forintos keretösszegű Ifjúsági garancia Plusz program. Május 16-ától pedig 150 milliárdos kerettel elindult a 30 év feletti álláskeresőket támogató program.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.