BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MÁV: Lázár János elárulta, hogyan alakítja át a társaságot – új világ jön

Teljesen új megvilágításba helyezte Lázár János a magyar vasúti közlekedés körüli problémákat. Az építési és közlekedési miniszter világosan elmondta, mi a baj a MÁV-val. Azt is bejelentette, hogy 2025 januárjától egységes menetrend lép életbe.

Fontos cölöpöket vert le Lázár János a magyar tömegközlekedés átalakításáról egy csütörtöki nyilvános eseményen. Ez a Semmelweis Nyári Egyetem kerekasztal-beszélgetése volt, amelyre az építési és közlekedési minisztert alapvetően azért hívták meg, hogy beszéljen Magyarország fejlesztési terveiről.

Lázár
MÁV: Lázár János elárulta, hogyan alakítja át a társaságot – új világ jön / Fotó: Lázár János/Facebook

A majdnem egy órán át tartó előadás végén Lázár János a hallgatók soraiból kérdést kapott a MÁV-ról is. A miniszter ezt az alkalmat ragadta meg arra, hogy teljesen új megvilágításba helyezze  a magyar vasúti közlekedés körüli problémákat. Ezen túlmenően bejelentéseket is tett.

Lázár Jánost sokan csesztetik a közlekedéssel, de egyet nem akarnak megérteni

A miniszter azzal kezdte, hogy emlékeztetett arra az öt pontra, amelyekkel megjavítaná a tömegközlekedést. Ebből az első, hogy lefekteti, kinek, mihez van joga. „Még senki nem merte megmondani, hogy na, emberek, akkor háromszor lehet eljutni a járási központba, onnan kétszer naponta a megyeközpontba és kétszer a fővárosba. Ez a szolgáltatás minimuma, ami akkor is van, ha a föld az éggel egybeér. Hogy én repülőt küldök, a hátamon viszem, vagy busszal, vonattal, az már az én problémám. Most akarunk egy ilyet mondani” – fogalmazott.

Hozzátette, nyilván mindenki látja, hogy az infrastruktúra 50 éves, ahogy a járművek is. Ezért ezeket fejleszteni kell és vásárolni is. A MÁV gigantikus nagyvállalat, amit mindig lehet szabni-varrni, 10-20 százalék hatékonyságnövelésért. A leglényegesebb azonban a szolgáltatások színvonala.

Lázár János azt mondta, hogy őt sokat csesztetik a közlekedéssel, főleg az utóbbi hetekben. Azonban nem akarják megérteni – de az is lehet, hogy ő nem kommunikál jól, ami azért csoda lenne –, hogy nem a vas a fontos, hanem az ember. A miniszternek nem azzal kell foglalkoznia, hogy a vas törik, hanem hogy az ember ne törjön. A miniszternek az a dolga, hogy az ember, az utas és a munkavállaló biztonságban legyen. 

Az, hogy a vas törik, két csavar (utalt a Keleti pályaudvarnál váltóhiba miatt kisiklott szerelvényre – a szerk.), az egy szakmai kérdés. Abban a pillanatban, hogy az ember veszélyben van, az utas megsérül vagy a munkavállaló, az az ő személyes felelőssége.

Én minden hírrel ellentétben pontosan tudom, hol kezdődik a felelősségem és meddig tart. Én az emberekért felelek, az embertársaimért, akik a sorsukat rám bízzák minden nap. A mellébeszélő újságírókkal ellentétben minden nap négy millió ember életéért és 53 ezer munkatársam biztonságos munkavégzéséért felelek

– sorolta. Ez a személyes felelőssége és ha valaki, ő ennek messze a tudatában van. 

MÁV: Lázár János elárulta, hogyan alakítja át a társaságot

Ebbe az is beletartozik, hogy úgy legyen megszervezve a tömegközlekedés, hogy kevesebb baj és sokkal több előny szülessen belőle. Lázár János ezen a ponton tért ki arra, hogy azért változtatott a MÁV menedzsmentjén, hogy olyan ember kerüljön a vezető pozícióba, aki menetrendet tervez, utasszolgáltatásokat garantál: applikációt, a pályaudvar minőségét, vagy a menetrend tartását.

Levonva az elmúlt tíz hónap tanulságait, fel fognak készülni arra, hogy a szolgáltatásokban mindent megjavítsanak, amit csak tudnak. Az első lépés a tarifareform volt, hogy olcsóvá tették a szolgáltatást. A második, hogy teljesítsék az utasok elvárását a menetrendre vonatkozóan, és a komfortfokozat bővítésével párhuzamosan.

„Olyan céget akarok a MÁV-ból csinálni, ami az utasokról szól és nem a vasút műszaki részéről. Nem a vagonról van szó és nem a pályáról, hanem az utasról. Ez egy utast kiszolgáló szolgáltató vállalat, aminek az utas a legfontosabb. Mindig ez a legfontosabb felfüggesztési pont. Ehhez egy transzformációra van szükség, mert mint Magyarország egyik legrégebbi és legerősebb vállalata, a legnagyobb belső kultúrával rendelkező, az önkép nem az utasról szól. Az önkép most az infrastruktúra, a jármű és sorolhatnám” – magyarázta.

Kiemelte, hogy a MÁV-nál nagyon felkészült, profi szakemberek dolgoznak. Az, hogy így működik a struktúra, az ennek az 53 ezer munkavállalónak köszönhető. Pont mint az egészségügyben, itt is a humánszektor a legerősebb faktor. De azt meg kell érteni az egészségügyben is, hogy nem az orvos, nem az ápoló a legfontosabb, hanem a beteg. A közlekedésben sem a jármű vagy az infrastruktúra a fő, hanem az utas, az ember van mindig a fókuszban. Az számít hiánynak, amikor nem tudják jól kiszolgálni azt, aki közlekedik.

Jön az egységes menetrend a MÁV-nál

A miniszter leszögezte, hogy az infrastruktúrára és a járművekre is fognak költeni egy csomó pénzt. Csakhogy az emberről kell szóljon minden közszolgáltatás, ennek jegyében pedig komoly változásokat terveznek a tömegközlekedésben.

Bejelentette, hogy január egytől egységes menetrend lép életbe.

Menetrendi korrekciókat is említett, illetve aláhúzta az applikáció jelentőségét. Vasúti járműveket és buszt is fognak vásárolni, hogy megfelelően ki tudják szolgálni a közlekedőket. Lázár János azonban egy furcsaságra is rámutatott. „Persze, értem az összes kritikát, de valamilyen érdekes rendszer ez. Mindenki gyaláz, közben 30 százalékkal nő az utasszám. Tavaly 600 millió volt, az idén 800 millió utazás lesz. Ezt nem sikerként, felelősségként élem meg” – jegyezte meg.

Szerinte ez alapvetően két okra vezethető vissza. A tömegközlekedés olcsósága és az üzemanyag drágasága. Példaként hozta, hogy 1850 forintból be lehet utazni az országot egy diáknak, ezzel pedig nem tud más versenyezni. „Ez fáj sokaknak, hogy az utas van a fókuszban a vas helyett. Számomra az utasról szól történet”.

Lázár János az embereket kiszolgáló, profi szolgáltatóvállalatot szeretne csinálni a MÁV-ból. Hogy mi történik a háttérben, az is nagyon fontos, de az utas legyen mindig a legfontosabb. Ez minden kérdésre a válasz.

A fent idézett gondolatmenet a MÁV-ról az alábbi videón tekinthető meg 46 perctől. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.