BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán népszerűbb kormányánál

A Forsense novemberi felmérésének preferencia adatai szinte megegyeznek a választások előtt mért értékekkel. Az év végéhez közeledve a kormány és a miniszterelnök továbbra is bírja az emberek többségének bizalmát.

A Fidesz támogatottsága az összes megkérdezett körében 37 százalék, az MSZP-é pedig 11 százalék. A Jobbikot 8, az LMP-t pedig 4 százalék választaná jelenleg. A nem parlamenti pártok együttes támogatottsága 4 százalék. A kisebb pártok közül csak a Munkáspárt közelíti meg az 1 százalékot, míg a korábbi parlamenti pártok (SZDSZ, MDF, MIÉP) már jóval a hibahatár értékén belül, fél százalék alatt maradtak.

A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz 60 százalékos támogatottsága továbbra is igen jelentős, az MSZP pedig kevesebb, mint harmadannyi szavazója a biztos részvételt ígérők 18 százalékát tudhatja maga mögött. A Jobbik 13, az LMP 4 százalékon áll. A választópolgárok gyakorlatilag elfogadták az új pártstruktúrát, amelynek alakulása, legalábbis a felszínen nem mutat jelentős dinamikát.

Orbán Viktor megítélése a kormányénál is jobb, a megkérdezettek közel 70 százaléka tartja alkalmasnak őt a miniszterelnöki poszt betöltésére. A válaszolók 48 százaléka szerint a korábban vártak szerint teljesít, közel egynegyedük vélekedik úgy, hogy jobb a teljesítménye, míg 22 százalékuk véleménye szerint gyengébben teljesít kormányfőként, mint azt a választások előtt várni lehetett.

Az ellenzéki pártok szavazótáborainak a 47-57 százaléka is úgy vélekedik, hogy a kormányfő pont azt a teljesítményt nyújtja, amit korábban várni lehetett tőle. A Fidesz szavazói esetében is hasonló ez az arány, 50 százalék, de ott a csalódás többnyire kellemes Orbán Viktor eddigi teljesítményével kapcsolatosan, 41 százalék pozitívan, míg 6 százalék negatív csalódott.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.